Kétgólos sikert aratott idegenben az aranyérmét matematikailag bebiztosító salgótarjáni csapat.
Szombaton Bátonyterenyén volt jelenése az SBTC-nek a vármegyei élvonal huszonnyolcadik körében. Nem sokat teketóriáztak a toronymagas favoritnak számító vendégek, Csuka révén öt perc alatt betaláltak. Ezután jó darabig nem nőtt a különbség. Becsülettel harcoltak az elveszett labdát nem ismerő és nagyon masszívan védekező hazaiak. A második etap felénél aztán a csereként beszálló Boros növelte övéi előnyét. A hátralévő időben A már nem változott az állás, csak helyzetekig jutottak a látogatók, akik végül kettő nullra nyertek, győzelmüknek köszönhetően pedig matematikailag is begyűjtötték a bajnoki címet. A vereség ellenére is megdicsérhetők a házigazdák, akik kelő elszántsággal tették a dolgukat és emelt fővel hagyhatták el a játékteret.
Megyei I. osztály, 28. forduló:
Bátonyterenyei TC-Salgótarjáni BTC 0-2 (0-1)
Bátonyterenye, 100 néző. Vezette: Kis Zs. (Homoki G., Menczel J.)
Bátonyterenyei TC: Zsignár – Nagy Norbert, Kiss B., Ivánfy, Bakos Á. – Oláh M., Almási, Berki Sz., Lenkei – Toldi (Nagy Noel, 54.), Bellér. Játékos-edző: Berki Krisztián.
Salgótarjáni BTC: Sz. Varga (Kanyó, 80.) – Bakos, Leandro, Csuka, Orosházi – Klajban, Horváth M. (Csatlós, 63.), Nagy X. (Boros, 63.), Kecskés – Tarlósi, Csifó (Csáki, 63.). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.
Gól: Csuka (5.), Boros (64.)
Jók: az egész csapat, ill. Klajban, Csuka
Berki Krisztián: – A két véglet találkozott egymással, az egyik csapat a bajnoki címért, a másik a túlélésért, a becsületéért próbál helytállni! Úgy érzem, ma is egyben volt a csapat, próbálta a legjobbat kihozni magából, és mindenki emelt fővel jöhetett le a pályáról. Meg szeretném köszönni Smelkó Károly kollégámnak, aki hétről hétre nélkülözi a játékosait, hogy a felnőttcsapatunk meglegyen és ki tudjon állni! Gratulálok mindkét csapatnak, a mieinknek a tisztes helytállásért, az SBTC-nek pedig a bajnoki címhez!
Sebestyén Szilárd: – A mai mérkőzés fő célja az volt, hogy győzelmünkkel elérjük a bajnokság elején megfogalmazott célunkat. Ehhez gratulálok a játékosoknak és a csapat körül dolgozóknak egyaránt! Ami a meccset illeti, azt kell mondanom, hogy nehezen tudtuk feltörni a hazai csapat szervezett védekezését, ami kitűnő kapusteljesítménnyel párosult. Nagy mezőnyfölényünket nehezen sikerült gólokra váltani.
A bajnokság aktuális állása: