2024.02.29.

Jöhet a huszonegyedik forduló a megye egyben

Fontos rangadón fogadja az SBTC a Karancslapujtőt, a Berkenye ellen menne tovább a Mohora, a Szendehelyt látja vendégül a Mátraterenye.

A következő hétvégén a huszonegyedik körrel folytatódik a 2022/2023-as évad vármegyénk első osztályában Szombaton négy, míg vasárnap két mérkőzést rendeznek meg. Egy meccset elhalasztottak. Lássuk, mire számítunk az aktuális mérkőzések kapcsán!

Megyei I. osztály, 21. forduló:

2023. március 25. (szombat), 11.00:

Salgótarjáni BTC-Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE

Nem csak a hétvége, hanem a komplett szezon egyik legkomolyabb rangadónak fognak nekiveselkedni a párharc résztvevői. Az átlagosnál jóval fontosabb pontokat zsebre a győzni képes alakulat. Mindkét gárda remek szériában állomásozik, a házigazdák egy döntetlen után négyszer nyertek zsinórban, míg a másik oldal még hibátlan ebben a bajnoki félévben. Az önbizalommal tehát sem itt, sem ott nem lehet probléma, az elhivatottságok pedig megmutatkozhatnak majd a játéktéren is, szikrázó összecsapásra van kilátás. Közös a csapatokban, hogy egyaránt az aranyérem, illetve egyúttal az osztályváltás a céljuk, most pedig a legfőbb vetélytársuk ellen tehetnek egy eléggé lényeges lépést a hőn áhított ambíciók elérésének irányába. Nem igazán tudunk előzetesen bökni egyik társulat irányába sem, talán csak az ismerősebb környezet az a tényező, amely minimálisan a hazaiak mellett szól, egyébként legjobb arcukkal előrukkolva a látogatók is képesek lehetnek rá, hogy lebirkózzák riválisukat. Komoly nézőszám és hatalmas küzdelem jellemezheti az ütközetet, aminek a végkifejlete gyakorlatilag megjósolhatatlan.

2023. március 25. (szombat), 15.00:

Unicum FC Mohora-Berkenye SE

Felemás mutatókkal készülődhetnek az előző körben könnyed sikert elkönyvelő házigazdák, a papírforma szerint ismét nyerniük kellene. A tavaszi idény eddigi részében már két rangadóját is elveszítette Baranyi Tibor legénysége, saját játékterükön azonban behúzták a kötelezőket, valami hasonlóban bíznak ezúttal is a minél fényesebb éremért iparkodó mohoraiak. A vendégek ebben a félévben eddig masszívabbnak tűnnek, mint ősszel, két ízben is hajszálon múlott, hogy meg tudjanak fricskázni egy élbolyban helyet foglaló ellenfelet. Az tuti, hogy ezúttal sem kívánja olcsón adni a bőrét Rusvay Gergely brigádja, éppen ellenkezőleg, rácáfolna a várakozásokra a nyugat-nógrádi társaság. Kár tagadni, ez a törekvés nem tűnik egyszerűen kivitelezhető manővernek. Egészen biztosan a legjobbjukra lesz szükség a berkenyeieknek ahhoz, hogy megfricskázzák a hazaiakat, akik saját pályájukon nem ismerhetnek pardont, céljaik magvalósítása érdekében, akár simább, akár nehezebb körülmények között, de illene megatartani eredményes otthoni mérlegüket és diadalmaskodniuk.

Mátraterenye SE-Szendehely FC

A maga nemében kifejezetten érdekesnek ígérkezik ez a párbaj, bár a házigazdák esélyes mivolta vitathatatlan, mérget azért nem vennénk rá, hogy zsebre is teszik valamennyi pontot. A vendégek kipihenten várhatják a kezdősípszót, az előző hétvégén szabadnapos volt Kovács Imre csapata. Korábban remekeltek a nyugat-nógrádiak, akik a tavasszal lejátszott négy bajnokijukból hármat is behúztak. Egyértelmű, mennének tovább az eredményesség ösvényén a szendehelyiek, ezúttal viszont nem számíthatnak egyszerű menetre. A hazaiak nem tudtak nyerni az elmúlt két körben, kiváltképp a két fordulóval ezelőtti otthoni vereségük lehet fájó, hiszen ebben az évben először maradtak alul számukra ismerős környezetben. Ettől függetlenül továbbra is minél szebben csillogó medália megkaparintásában reménykedik Bujtár Tamás armadája, ez a törekvés pedig nem is tűnik lehetetlen küldetés. Az érem felé vezető úton ezúttal egy, a jelenlegi állapotában bárkire veszélyes gárdát kellene felülmúlni, ami ugyan akár össze is jöhet, ahogy már említettük, a látogatók formájából kiindulva, nem érezzük egyértelműnek ezt az összecsapást.

Héhalom SE-Pásztó SK

Nyíltnak kinéző csata keretein belül ugorhatnak egymásnak a regionális riválisok, kiegyenlített viaskodásnak nézünk elébe. Ellentétes mutatókkal hangoltak a felek, a héhalmiaknak eddig semmi sem sikerült tavasszal, zsinórban öt fiaskónál tart az egyértelműen szebb folytatásban bízó alakulat. A vendégek jobban muzsikálnak ebben a félévben, csupán egyszer kaptak ki, a többi fellépésüket veretlenül vívták meg, az előző körben ráadásul a mezőny egyik legerősebb résztvevőjével ikszeltek. Az aktuális formák alapján tehát esélyesebbnek tűnnek a pásztóiak, mégsem merjük kellő határozottsággal kijelenteni, hogy zsebre is teszi az egységeket Forgó Péter garnitúrája. A házigazdákat külön motiválhatja, hogy ebben a naptári évben először lépnek pályára a szó szoros értelmében hazai játéktéren, ez a kis plusz felspannolhatja a többre hivatott brigádot. Talán épp ez az adalék lehet az, ami alapján lehet keresnivalójuk a vendéglátóknak, összességében ugyan haloványan esélyesebbnek gondoljuk a pásztóiakat, egyáltalán nem lepődnénk meg, ha bedőlne ez az előzetes tézis.

2023. március 26. (vasárnap), 15.00:

DJ-Mobitel-Érsekvadkert SE-Szécsény VSE

Szügy.

Ezen a tavaszon is hontalan gárdaként vesznek részt a küzdelmekben a továbbra is albérletbe kényszerülő ‘vadkertiek, akik ráadásul eléggé ramaty szériában is cövekelnek. Az előző négy fordulóban rendre alulmaradt Nyikos József legénysége, ráadásul nem kicsi pofonokról beszélünk, hanem elég komoly zakókról. Lenne tehát honnan fölállnia a pályaválasztó társaságnak, már csak az a kérdés, mikor jöhet el ez az általuk már igen csak vágyott alkalom. A szécsényiek egy idegenben elért gól nélküli remivel melegítettek, korábban egy vereségtől eltekintve eredményesen szerepeltek, terveik szerint pedig ezúttal visszatérnének a győzelmek ösvényére. Abban biztosak lehetünk, hogy Csatlós Csaba csak a három pontban gondolkodik, reálisan nézve pedig, az ellenfél mostanában felvonultatott teljesítményei alapján, ez a törekvés nem néz ki ördögtől való tervnek. Ehhez persze lehet egy-két szavuk a házigazdáknak is, előbb-utóbb kimásznának a mélyülő gödörből, a táblázaton elfoglalt pozíciók alapján pedig remélhetik, hogy talán most eljöhet az idejük és búcsút inthetnek Canossa-járásuknak.

2023. március 26. (vasárnap), 16.00:

Bátonyterenyei TC-Építők KC

Ellentétes mutatókat maguk mögött tudva készülődhetnek soros erőfelmérőjükre az érintettek, amennyiben csak az előző időszakban bemutatott statisztikákat nézzük, papíron nem okozhat gondot a vendégek számára, hogy újabb skalpot gyűjtsenek. Gyorsan hozzá tennénk viszont, hogy az eredménytelenségtől függetlenül is hétről hétre becsülettel harcoló bátonyiak az elmúlt körben már csupán egy hajszálnyira voltak egy jó eredménytől, tizenegy emberrel is mindent megtettek, végül azonban balszerencsés vereséget szenvedtek. Hasonló elszántsággal, a mostani bajnokin akár meg is törheti a jeget Berki Krisztián brigádja, apait-anyait beleadva akár rágós falatnak is bizonyulhatnak a hazaiak. A salgótarjániak gól nélküli remit könyveltek el a legutóbbi körben, három szép sikert követően lassítottak kicsit. Borítékolható, Csatlós Tamás csak arra tud gondolni, hogy újra összejöjjön egy győzelem, könnyű menetre viszont tényleg nem számíthatnak a látogatók, bár az esélyes mivoltuk vitathatatlan, vélhetően nem kisasszonypartiban lesznek majd érdekeltek és jó napot kell kifogniuk az üdvösséghez.

Bánk-Dalnoki Akadémia II-Diósjenő SE-elhalasztva

Szabadnap: Palotás SE.