2024.04.24.

Ez történt a hétvége edzőmérkőzésein

Győzött a Pásztó, a Nagylóc, a Karancsberény, a Mihálygerge, a Bercel és a Vizslás.

A nyári szünetnek búcsút intve, több alakulat is edzőmeccsen volt érdekelt a mögöttünk hagyott hétvégén. Mint az alábbiakban látható, vármegyénk valamennyi bajnokságából vettek részt ilyen-olyan felkészülési mérkőzéseken. Nézzük meg a részleteket!

Felkészülési mérkőzések:

Pénzügyőr SE-Bánk-Dalnoki Akadémia 3-2 (1-2)

Budapest, Angyalföldi Sport- és Szabadidőközpont.

Bánk-Dalnoki Akadémia: Kiss O. – Molnár, Hajdu, Frey, Török – Darabont G., Tőkés – Kiss K., Haffner, Járvás – Barát. Csereként léptek pályára: Zöld, Gyebnár, Szabó Sz., Sándor M., Mészáros, Nemes-Kiss, Bravo, Bodnár, Haronisz, Farkas, Rieger, Felter. Vezetőedző: Tábori Ákos.

Gól: Járvás, Haffner

Tábori Ákos:Az első felkészülési mérkőzésünkön vagyunk túl, a héten kezdtük meg a munkát. Az első félidőben mutatott játékkal elégedett vagyok így elsőre. A második félidőben lehetőséget kaptak fiatal játékosaink és a próbázók. Egy picit hullámzónak mondanám a játék képét. Voltak remek megoldások és szép jelenetek, de nagy hibák is megjelentek, amivel majd foglalkoznunk kell.

Héhalom SE-Lőrinci VSC 3-7 (1-4)

Héhalom SE: Farkas R. – Tőzsér, Abért, Nagy Á., Gólya – Hajdú J., Lakatos V., Baranyi R., Fodor – Balog B., Matusik. Csereként léptek pályára: Kotasz E., Molnár, Varju. Edzők: Berkes László, Farkas Ferenc.

Gól: Balog B., Baranyi R., Hajdú J.

Farkas Ferenc:Nem kell messzemenő következtetéseket levonni ebből az első edzőmérkőzésből. Vannak hibáink, de jó, hogy ilyen ellenféllel játszottunk, mert így láthattuk, miben kell fejlődni. Bízunk benne, hogy a rajtra összecsiszolódunk. 

Mátramindszent SE-Pásztó SK 2-6 (0-3)

Mátramindszent SE: Hajas – Kun, Gál, Orosz, Zsákai – Rácz M., Losó, Pozsár, Budai K. – Oláh P., Kiss P. Csereként léptek pályára: Szűcs M., Oláh M., Szűcs P. Játékos-edző: Berki Aladár.

Pásztó SK: Csuka – Hegyi, Almási, Lipták, Molnár B. (Adorján) – Csépe P. (Göröcs), Percze, Hranek, Dinka – Csépe I. (Kanyó) – Szőllősi. Vezetőedző: Smelkó Károly.

Gól: Zsákai, Rácz M., ill. Csépe P. (2), Szőllősi (2), Csépe I., Dinka

Berki Aladár: Ez volt az első edzőmérkőzésünk. Négy meghatározó játékosunkra nem tudtam számítani a mai napon, például a kapusunkra és a csatárunkra. Viszont úgy gondolom, nem vallottunk szégyent az egy osztállyal feljebb szereplő Pásztó ellen. Rúgott két gólunk mellé elértünk hat kapufát és ezen felül még parádézott az ellenfél kapusa. Nem volt szerencsénk ma, de legalább kellemesen elfáradtunk. Nagyon jó csapat a Pásztó, megérdemelte győzelmet arattak a vendégek. Kívánom nekik, hogy a bajnokságban érjék el a céljaikat ezzel a remek edzővel! Készülünk tovább a bajnokságra.

Smelkó Károly:A sok hiányzó ellenére, időnként jól játszva sikerült a nagyon motivált ellenfél fölé nőnünk! A bajnokságban sok sikert a Mátramindszentnek!

Nagylóc SE-Nógrádmegyer BSE 9-2 (5-1)

Nagylóc SE: Berki D. – Pintér, Csík D., Csík Cs., Oláh B. – Medgyesi, Csík R., Mátyás J., Varga B. – Oláh Roland, Mihalik J. Csereként léptek pályára: Rácz I., Játékos-edző: Oláh Roland.

Nógrádmegyer BSE: Danyi L. – Lakatos T., Ökrös M., Bozó, Makó D. – Botos F., Ökrös P., Rácz R. – Radics R., Berki M. Csereként léptek pályára: Gáspár, Oláh N., Lakatos M., Rácz M., Ökrös B., Lakatos J., Oláh M., Danyi Sz. Edző: Ökrös István.

Gól: Oláh Roland (3), Mihalik J. (3), Pintér, Mátyás J., Medgyesi,ill. Rácz R. (2)

Oláh Roland: Ennek az edzőmeccsnek nem az volt a lényege, hogy ki a jobb és mi lesz az eredmény, hanem az, hogy elfáradjunk és a két klub jó viszonya megmaradjon, építsük tovább ezt a barátságot. Sikerült új játékosokat szereznünk. Reméljük, akik most voltak, minket fognak választani és le tudjuk őket igazolni. Örülnénk neki, sok szeretettel várjuk őket, tetszik a személyiségük a csapatnak! Kellemes csalódás ért minket a Nógrádmegyerrel kapcsolatban. Megcáfoljuk, hogy nem sportszerűek a ‘megyeri szurkolók! Minden elismerésünk a vezetőségüké és a drukkereiké! Gratulálunk az edzőjüknek! Ügyes játékosaik vannak. Elég szívós, összeszedett csapat lesznek a megye háromban, szerintem meglepetést fognak elérni, mi azt saccoljuk, hogy esélyesek lehetnek a bajnoki címre. 

Ökrös István:Jó idő volt a focihoz. Ez a meccs arról szólt, hogy fáradjon el mindenki, és kiderüljön, ki milyen poszton tud még játszani, amit eddig még nem próbált. Tizenkilencen voltunk, több új játékos is jött, így folyamatosan tudtunk cserélgetni, de így is volt néhány hiányzó. Mindenkinek próbáltam ugyanannyi játék időt biztosítani. Nagyon sok helyzetünk kimaradt, és sok minden kiderült ezen a mérkőzésen, amiből tanultunk. Gratulálok a Nagylócnak, különösen Oláh Rolandnak, aki nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő! Szinte tarthatatlan volt. Köszönjük a meccset. Sok sikert kívánok nekik!

Karancsberényi VSFC-Karancslapujtő KSE II 9-5

Karancsberényi VSFC: Zsélyi (Gaborik) – Hulitka D., Gál, Kiss G., Ispán A. – Kiss P., Fenes, Ispán V., Kovács T. – Gordos, Mezei (Hulitka Sz.). Vezetőedző: Berki Krisztián.

Karancslapujtő KSE II: Gaborik (Zsélyi) – Gordos, Béres, Orsós K., Szántai – Putnoki, Hulitka Sz., Bari, Várbogyai – Oláh H., Szőrös. Játékos-edző: Szőrös Krisztián.

Gól: Mezei (3), Ispán V. (3), Gordos, Kovács P., Kiss P., ill. Szőrös (3), Várbogyai, Bari

Berki Krisztián: Az első felkészülési mérkőzésen ismerkedtem a csapattal, sok hiányzó volt, de aki ott volt, az mindent megtett, hogy a megbeszélt játékhelyzeteknek maximálisan megfeleljen. Gratulálok a srácoknak az első győzelemhez! „Szőrinek” és csapatának jó felkészülést, és köszönöm, hogy tudtunk játszani a mai napon!

Szőrös Krisztián: Az volt a tervem, hogy tudunk két edzőmeccset játszani azonos létszámmal, mivel durván harmincheten vagyunk az ifiben és a megye kettes csapatban. Sajnos megint keresztbe lett húzva a számítás, majdnem ugyanazzal a csapattal vettünk részt mindkét mérkőzésen. Többségében ifi és serdülő korú játékosok álltak rendelkezésre. Ezen a találkozón három felnőtt játékosunk volt. Nagy dolgokat nem is tudok erről mondani, talán csak annyit, hogy egy igen masszív gárdával játszottak egy elég jó meccset a gyerekek. Szerintem, ha a mi kapusunk védett volna, nem ennyi az eredmény. Nem mondom azt, hogy szándékosan kaptak gólokat, de ez a kilenc kapott gól nagyon sok. Edzésnek megfelelt. Még nem tudok következtetést levonni, hogy hol tartunk a megye kettes csapat felkészülésében, mert mindenki üdül és még nem igazán csatlakoztak az edzésekhez.

Mihálygerge SE-Karancslapujtő KSE II 5-3

Mihálygerge SE: Bíró – Zsély L., Zsély D., Nyerges, Kovács B. – Zombori, Zsosa, Lantos, Oláh T. – Ruzsinszki, Langa. Cserként léptek pályára: Bangó, Spala, Budveszel, Puszta, Dienes, Chladny. Játékos-edző: Langa Attila.

Karancslapujtő KSE II: Szőrös – Laczkó, Negrea, Szántai, Putnoki – Orsós K., Nádasdi, Gyurkó, Várbogyai – Bari, Kanalas. Csereként léptek pályára: Veréb, Orsós Z. Játékos-edző: Szőrös Krisztián.

Gól: Budveszel (2), Ruzsinszki, Zsély D., Oláh T., ill. Bari, Várbogyai, Szőrös

Langa Attila: Az elmúlt hetekben kisebb változtatásokat próbáltunk tenni a csapat körül, hiszen például részemről már nem szerettem volna edzőként elköteleződni a következő idényre egyéb elfoglaltságaim miatt, de meggyőztek a vezetők és a játékosok, valamint főképp az, hogy kialakult egy edzői stáb, akikkel közösen dolgozunk tovább, és próbálunk újítani több területen, ahogy a játékoskeretünket is frissítjük. Erre az edzőmérkőzésre is szép számmal össze tudtunk jönni, pedig előtte kérdéses volt, tudunk-e játszani ezen a hétvégén, hiszen így is sok hiányzónk volt. Összességében a mérkőzés elérte célját, és egy szimpatikus csapat ellen játszottunk egy jó összecsapást, akiknek ezúton is sok sikert kívánunk. Mindenki megkapta a kellő terhelést, amelyet a heti két tréningen még fokozni is fogunk.

Szőrös Krisztián: Majdnem ugyanazzal a kerettel álltunk ki, mint délelőtt, három csatlakozónk volt. Itt már azért picit masszívabbak voltunk és valamivel jobban játszottunk, de kijött a fáradtság a srácokon, mert azért sok egy nap alatt két mérkőzést is lejátszani harmincöt fokos meleg, ilyen fiataloknak. Szerintem tisztesen helytálltak a srácok. Elérte a kezdeményezés a célját. Kaptunk egy hatalmas terhelés. Ez volt a lényeg ebben az időszakban. Egyelőre nem tudom, milyen csapatunk lesz, de nagyon reménykedem benne, hogy már ezen a héten be fog mindenki állni a sorba és megyünk előre. Szeretnék megköszönni minkét ellenfelünknek, hogy fogadott!

Bercel KSK-Legéndi SE 3-2

Bercel KSK: ifj. Kovács R. – Jakus, Jekkel, Kavas, Szklevan – id. Kovács R., János D., Makkai, Dávid L. – Turi, Danyi. Csereként léptek pályára: Nyúl, Oláh M., Zagyi, Káplár, Molnár. Edző: Berta János.

Legéndi SE: Miklián – Megyeri, Kucsera, Gláz, Balo Z. – Kókai, Ollé, Garaba, Marozsán – Takács S., Mészáros. Csereként léptek pályára: Balo B., Oláh D., Lajos B. Edző: Bujnyik János.

Gól: Jekkel, id. Kovács R., Zagyi, ill. Takács S. (2)

Berta János: Új csapatot építünk. Jelenleg ott tartunk, hogy az átigazolási folyamatok zajlanak. Próbálom megismerni a játékosokat. Azért is kötöttünk le ennyi edzőmérkőzést, hogy ez minél jobban sikerüljön, bár sokukkal fociztam már még fiatalabb koromban, de eltelt jó pár év. Vannak új srácok is, akikről nem tudtam, hogy futballoznak. Az első edzőmeccsre nagyon pozitívan gondolok vissza, mert szenzációsan játszottak a fiúk ahhoz képest, hogy először álltunk össze. Egyébként még sokan hiányoztak. Bízok a legjobbakban, hogy nem sereghajtók leszünk, hanem lényegesen előrébb helyezkedünk majd el.

Bujnyik János:Sportszerű mérkőzésen, hazai győzelem született. Gratulálok mindkét csapatnak! Négy új játékost próbáltunk a hétvégén. Három távozónk van. Öt-hét új játékost nézünk meg. A többit kiderül majd.

Somos VSE-Vizslási SE 3-5

Somos VSE: Krizsanyik – Horváth Sz. (Takács), Bartha, Vanó, Kerényi – Ajtai, Kotroczó – Rácz M., Oláh T. (Miskolczi), Móricz K. (Láposi) – Znamecz. Játékos-edző: Oláh Teofil.

Vizslási SE: Kárász – Bata Gergő, Czutor, Nánási, Oláh I Z. – .Tóth M. – Oláh F., Bata Gábor – Stark, Kovács E., Bozó. Csereként léptek pályára: Gajdár, Nagy K., Kisbali, Körmöczi, Palkovics, Oláh II Z. Vezetőedző: Bujtár Tamás.

Gól: Znamecz (2), Bartha, ill. Kovács E. (3), Bozó, Oláh I Z.

Oláh Teofil: Azt gondolom, helytálltunk, egy jó csapat ellen. Főleg az első félidőben voltak biztató jelek, de ilyenkor nem az eredmény a fontos. Igazából még csak most kezdjük majd a felkészülést. Sok sikert kívánok a vendégeknek a bajnokságban!

Bujtár Tamás:Remekül előkészített pályán játszhattuk le idei első edzőmérkőzésünket. Jól ellenféllel találkoztunk, akik idén tovább erősödtek. A felkészülés elején járunk, érezhető volt a srácokon a héten elvégzett edzésmunka. Hasznos volt a mai találkozó számunkra. A somosi csapatnak kívánom, érjek el céljaikat a bajnokságban!