Csapata legjobbjaként segítette győztesgóllal idegenbeli sikerhez együttesét a Berkenyén nyerni tudó Szendehely támadója.
Az elmúlt félévek során már megszokhatták olvasóink, hogy szerkesztőségünk minden, a Megyei I. osztályban lejátszott fordulót követően megválasztja az adott hétvége legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.
A 2022/2023-as szezon huszonötödik köre után a Szendehely csatára, Németh Árpád mellett döntöttünk, aki csapata legjobbjaként győztesgólt elérve segítette hozzá együttesét a Berkenye otthonában aratott kettő egyes sikerhez. Most pedig jöjjön a jó formában lévő támadóval készült interjúnk!
– Hogyan elevenítené fel a legutóbbi bajnokit?
– Véleményem szerint ez mindig egy kiélezett derbi szokott lenni – mondta Németh Árpád. Most sem volt másképp, mind a két fél szerette volna ezt a három pontot megszerezni és növelni egységei számát. Végig hajtós mérkőzés volt, végig érezni lehetett a tüzet a pályán. Sok pontatlanság volt mindkét csapat részéről. Nekünk több helyzetet sikerült kialakítani, mint a Berkenyének, igaz, ebből keveset használtunk ki, de sikerült megnyernünk a meccset. Ennek nagyon örültünk.
Mi a véleménye saját teljesítményéről?
– Sérülten vállaltam a mérkőzést, de a meccs hangulata ezt elfeledtette velem! Az első játékrészben sikerült kiosztanom egy gólpasszt, ezzel vezetéshez jutottunk. Aztán volt helyzetem, amit nem sikerült gólra váltani. A második félidőben meg tudtam szerezni a győztesgólt. Ez nagyon jót tett nekem is és a csapatnak is. Szóval összességében jó teljesítményt sikerült nyújtanom, így sérülten is. Remélem, még nagyobb lendületet vettünk és ezt tovább tudjuk vinni!
– Miért döntött úgy a télen, hogy visszatér Szendehelyre?
– Mikor eligazoltam, megígértem, ha eljövök Veresegyházáról, csak ide jövök vissza. Ezt be is tartottam. Ebben a döntésben nagy szerepet játszott az edző, Kovács Imre, mert nagyon jó embernek tartom és jó kapcsolatot ápolunk. Sok minden változott fél év alatt Szendehelyen. Átalakult a csapat, jöttek az eredmények, elindult valami, amiből jó dolgok sülhetnek ki a jövőben! Ebben nagy része van az elnök úrnak, Márkus Zsoltinak is. Szeretettel fogadtak be az „új” csapatba.
– Miképpen értékeli csapata eddigi tavaszi szereplését?
– Szerintem jó úton haladunk. Ezt az eredmények is mutatják. Teljesen más csapat állt össze itt, mint az előző években. Ezt a tabella is jelzi, hogy nem a vége felé kell keresni a Szendehelyt. Szeretnénk nyilván minden meccset megnyerni, de a realitások talaján maradunk és minél többet kihozunk magunkból. Megyünk tovább!
– Sajnálatos esemény volt a közelmúltban, hogy nem tudtak kiállni, így elmaradt a Mohora elleni meccsük.
– Igen, sajnáljuk nagyon, mert úgy éreztük, hogy egy jó mérkőzést játszhatunk, egy jó ellenféllel, de sajnos rengeteg sérülés miatt nem tudtuk vállalni a játékot. A halasztásba pedig sajnos nem mentek bele. Jövőre megpróbáljuk a pályán visszavenni ezeket a pontokat!
– Mire számít a folytatásban?
– További jó teljesítményt várok magamtól is és a csapattól is! Minél többet rakunk bele, annál többet fog kamatozni. Szeretnénk a jövőben az élcsapatok közé tartozni!
– Szombaton a Karancslapujtőt fogadják. Mit vár a következő erőpróba kapcsán?
– Sajnos nem tudok hozzátenni a játékommal, mert jobban rásérültem a combomra, de bízok a srácokban, hogy el tudunk érni egy jó eredményt!