2024.03.01.

A hétvége embere: Tarlósi Patrik

Duplával segítette fontos idegenbeli fordításhoz csapatát a Berkenyén nyerni tudó SBTC támadója.

Az elmúlt félévek során már megszokhatták olvasóink, hogy szerkesztőségünk minden, a Megyei I. osztályban lejátszott fordulót követően megválasztja az adott hétvége legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A 2022/2023-as szezon huszadik köre után az SBTC támadójára, Tarlósi Patrikra voksoltunk, aki duplával segítette idegenbeli fordításhoz a Berkenyén kettő egyes győzelmet elérő együttesét. Most pedig jöjjön a fontos gólokat szerző csatárral készült interjúnk!

– Hogy foglalná össze a meccset?

– Először is, köszönöm a megkeresést – kezdte Tarlósi Patrik. Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, nem tudtuk játszani a játékunkat a pálya és a szél miatt, ezért küzdelmes, sok párharccal teli meccs volt. Elég hamar elkövettünk egy hibát egy szélről jövő bedobásból, amit az ellenfél könyörtelenül ki is használt. De a szünetig sikerült megfordítani az eredményt, így nyugodtabban jöhettünk ki a második félidőre. A második felvonás elején megszerezhettem volna a harmadik találatomat fejjel, ami sajnos átpattant a kapun. Ezzel kicsit könnyebbé tehettem volna a mérkőzést, de szerencsére az ellenfél elhibázott egy büntetőt, így sikerült megszereznünk a három pontot.

– Milyen körülmények között vette be a kaput?

– Az elsőnél a pálya közepéről Csáki adott egy lyukpasszt két ember közé, amire én szélről befelé futottam és egy tolás után a bal felsőbe juttattam a labdát. A második találatomnál Bakos keresztbe ívelt labdáját csúsztatta meg Csifó, amit egy pattanás után, ballal a kapu jobb alsó sarkába rúgtam.

– Télen tért vissza a klubhoz. Miért döntött így?

– Több lehetőségem lett volna a kinnmaradást illetően, de hosszas fontolgatás után, az újonnan induló paintball vállalkozásomra való tekintettel is jobbnak láttam, ha itthon maradok.

– Mit gondol arról, hogy mindeközben testvére, Milán odébbállt?

– Annyiban sajnálom, hogy szeretek vele egy csapatban játszani és nagyon érezzük egymást a pályán.

– Mire számít csapatától a folytatásban?

– Szeretném, ha innentől kezdve pontveszteség nélkül végig tudnánk vinni a bajnokságot. Tudjuk, hogy ez nem lesz egyszerű és sok munka vár még ránk.

– Mennyire élné meg kudarcként, ha végül nem lenne meg az aranyérem?

– Bajnokságot nyerni sosem egyszerű, akármilyen szinten, de kudarcként élném meg, mert győztes típus vagyok, és nem szeretek veszíteni.

– Szombaton rangadón fogadják a Silver Tüzép-Karancslapujtőt. Mit vár a derbitől?

– Kemény mérkőzésre számítok. A rutin és a fiatalság csatája lesz, de remélem, az utóbbi fog diadalmaskodni.