2024.04.19.

„Extra nagyot kell csettintenem”

A salgótarjáni téli teremlabdarúgó bajnokságban hibátlan mérleggel aranyéremig jutó Fort Bau csapatvezetője, Chován Péter szerint fennállása egyik legjobb időszakát tudhatja maga mögött együttese.

A közelmúltban véget ért a salgótarjáni téli teremlabdarúgó bajnokság soros idénye. A hibátlanul mutatóval záró Fort Bau kaparintotta meg a végső elsőséget. A remek időszakot maga mögött tudó rutinos brigád csapatvezetőjét, Chován Pétert kérdeztük együttese aktuális aranyérme apropóján.

A salakos pályán megszerzett aranyérem után a téli teremtornán is révbe értek. Fennállásuk egyik legjobb időszakát zárták?

– Valóban, a megalakulásunk datálása utáni egyik legjobb időszak volt a 2022-es év, valamint a 2023 esztendő eleje – mondta Chován Péter. Kezdődött a tavalyi évben azzal, hogy év elején veretlenül bejutottunk a salgótarjáni terembajnokság döntőjébe, ahol igaz akkor (még) alulmaradtunk az „ősi rivális”, másik ikonikus csapat, a SZÉF AFC elleni döntőben, de mégis a szezon összessége alapján jó szájízzel zártuk az idényt. Aztán márciusban – a csapatunk életében emlékezetes pillanatként – sikerült megszervezni a Fort Bau csapat fennállásának huszonöt éves évfordulóját, amely remekül sikerült. Majd a szabadtéri (salakos) bajnokságban is remek rajtot vettünk, és szerencsére – hála a bő keretünknek – mindvégig tizenegy-tizenkettő csapattaggal megjelenve, egyenletes, jó teljesítménnyel, a rangadókon spártai harcosokat idézve, mindössze egy vereséggel sikerült megnyerni a bajnokságot. Egy szokásos szezonzáró bankett után elkezdtük a téli teremtornára a felkészülést, igaz csak heti egy tornatermi edzőmérkőzéssel, de mint a mellékelt ábra mutatja, ez éppen elég volt a formába hozáshoz. A hagyományos téli teremtorna ugyan prioritást élvezett, de közben mégis kötelességünknek éreztük azt, hogy – ha már meghívást kaptunk – részt vegyünk Balassagyarmaton a megyénk, pardon vármegyénk legjobb csapatait felvonultató Szuperkupán. Ugyan a résztvevő csapatok fiatal futballistáit látva gondoltuk, hogy a mi negyvennyolc év átlagéletkorú csapatunk – amelyet ráadásul kétfelé kellett osztani, hiszen ezzel egyidőben csoportmérkőzésünk volt Salgótarjánban – nem lesz ott a dobogón, de azért helytálltunk, megmutattuk a fiataloknak, hogy nem csak szellőztetni vittük el a mezünket Balassagyarmatra! A koronát pedig a salgótarjáni teremtornán tettük fel a szezonbéli teljesítményünkre, hiszen veretlenül, a döntőben szervezettségből, lelkesedésből jelesre vizsgázva sikerült elhódítanunk a kupát.

– Minek köszönhetően jöhetett ki mostanában ennyire a lépés?

– Most néhány „fanatikus” csapattársam biztos rávágná, hogy a meccsek utáni bankett miatt! Komolyra fordítva a szót: sok minden pedig nem változott az elmúlt időszakhoz képest, csupán az izgalmas meccsek következtében a csapatvezető ősz hajszálai gyarapodtak. Egy újdonság volt, Híves Balázs személyében egy új csapattársat köszönthettünk, akit az emberi és futballtudása mellett, a csapat átlagéletkor javítása gyanánt igazoltunk le, és mondhatom, telitalálatnak bizonyult. Mi már nagyon nagy átigazolásokat nem tervezünk, évek óta ez a tizenhat-tizenhét fő aki – focin kívül is – barátként tölti szabadidejét, így ha csatlakozik is valaki, annak emberileg is passzolni kell közösségünkhöz. Na, a srácot megvizsgáltuk a meccsek alatt, és a számunkra hagyományos meccs utáni összetartásokon, hosszú távra jöhet… Köszönhető még, hogy ennyire kijött a lépés annak, hogy az egész szezonban minden mérkőzésen dicséretes létszámban, két sorral tudtunk felállni, és mindig volt valaki, aki – ezen a szinten mérve – extrát nyújtott. A döntőben például a torna legjobb kapusának választott Babják Csabi, és a négygólos Romhányi „Romesz” Szintén megemlíteném, hogy ahogy eddig is, úgy idén is volt támogatónk, így könnyebben tudtuk finanszírozni a költségeinket, sőt régi tervünk vált valóra azzal, hogy – egy kis önerővel kiegészítve, és a csapategységünket ezzel is emelve – új, márkás csapatszerelésünk mellett egyenmelegítőben tudunk már megjelenni, bárhová is megyünk.

Amennyiben visszatekint az elmúlt huszonöt esztendőre, mennyire csettint egyet kellő elégedettséggel?

– Extra nagyot kell csettintenem, hiszen ha manapság egy baráti közösségé alakuló focicsapat (gerince) több mint huszonhat éve együtt focizik, az megsüvegelendő. Gondoljunk csak bele, több ideje megy a „sorozatunk”, mint a Dallas és a Szomszédok című alapművek együttesen! Ami pedig a szenilis csapatvezető számára a legnagyobb öröm, hogy egy olyan közösséget sikerült összekovácsolni, amely a pályán és azon kívül is összetart, családostól járunk például kirándulni, de még nyaralni is.

Videós összefoglaló a döntőről:

– Mi a véleménye a mögöttünk hagyott téli bajnokságról?

– A döntőbeli ellenfelünk, Gyetvai Laci csapatvezető kollégám véleményét osztom: sajnálatos, hogy a régi, több osztályt felvonultató bajnokságokhoz képest már csak egy tucat csapat maradt meg Salgótarjánban. Ennek az okait csak a delphoi jósok tudhatják biztosan, nekem speciál az a véleményem, hogy egy ideje nem jön már olyan számban a feltörekvő futballista fiatalság, akik ráncigálnák le az „öregekről” a mezt, vagy akarnák letaszítani a trónról a rutinosabb csapatokat. A mai kamaszok figyelmét már annyi minden próbálja elterelni a fociról, hogy ez sajnos legtöbbször sikerül is. Valaki szerint ez már visszafordíthatatlan folyamat, és – hogy egy klasszikust idézzek – „itt már csak a piócás ember segíthet”. Vagyunk azonban a csapatban jónéhányan, akik próbáljuk gyermekeinket ezzel a szép sportággal egy életre megfertőzni, ki tudja, egyszer majd ők alakítanak egy „nyerő” csapatot Salgótarjánban. Ehhez nagyon jó muníció volt, amikor a győztes kupadöntőn láttuk őket fanatikusan szurkolni, és utána, amint „kikövetelnek” magukhoz egy „pacsira”.

– A következő kiírásban irány a címvédés?

– Van a csapatomban néhány ember, aki ha akarnám sem engedné, hogy más célt tűzzek ki magunk elé. Azért vagyunk szerintem jó csapat, mert ezek mellé a fanatikus, „minden áron bajnokságot nyerni” akaró csapattagokkal szemben ott van a másik, visszafogottabb, hidegvérű félcsapat, akik „csak” racionálisabban azt hangoztatják az öltözőben, hogy elég csak minden meccset megnyerni! Ez most ugyan ironikus válasz akart lenni, de az igazság az, hogy ez tényleg így van. A telefonos csoportszobánkban van egy tanult csapattársamtól származó ikonikus idézet, amit minden meccs előtt be kell írnom. Így hangzik: „Fiúk! Ez most sorsdöntő meccs!”

Legrutinosabb csapatként, ismét találkozhatunk majd a Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupán!

– Többször részt vettünk már rajta, eddig mindig helytálltunk, remélem, idén sem vernek minket (Szuper)kupán! Amit ígérhetek a szervezőknek, hogy megpróbáljuk a fiatalokkal ismét felvenni versenyt, a csapatomnak pedig azt, hogy hazafelé ismét megtartjuk a „szuperkupa-túrát”! Végezetül, megérdemli a CSAPAT, hogy név szerint felsoroljam őket: kapuban Babják Csaba és Sztremi Zsolt állta útját a labdának, a védelmünkben Juhász Attila, Szabó Kálmán, Tóth Szilárd, Bozó Sándor és Gulyka Zsolt szerepelt, a pálya közepén Fodor Zsolt, Romhányi Tamás, Híves Balázs, Palkovics Zsolt, Chován Péter kapott szerepet, a támadószekciónkban pedig Balázs Attila, Muzsik Sándor, Balogh Gergő, Polaneczky Péter és Lavaj Zoltán jeleskedtek. Gratulálok minden csapattársunknak, és köszönjük minden velünk szimpatizálónak a szurkolást és a gratulációkat!