2024.04.24.

A forduló mérkőzése(i)

Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.

Az őszi szezonban is folytatjuk a korábban már megszokottá váló rovatunkat, fordulóról fordulóra számba vesszük a véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket a különféle bajnokságokból. A kezdősípszót megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokról. Az aktuális kínálatból a Szendehely FC-Építők KC, a Balassagyarmati VSE-Balassagyarmati SC, a Feláldozhatók SE (Karancsság)-Cered VSE, a Nógrádsipek SE-Patak FC, illetve a Romhány KSE-Felsőpetény SE csörtékre esett a választásunk Lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő rangadók kapcsán!

Vegyei I. osztály, 1. forduló, 2023. augusztus 12. (szombat), 17.00:

Szendehely FC-Építők KC

Kovács Imre, a Szendehely FC vezetőedzője: – A nyári felkészülésünket július 18-án kezdtük, heti két edzéssel és egy hétvégi edzőmérkőzéssel. Nagy „alapozásról” nem tudok beszámolni, csináltuk, amit a lehetőségeink és a létszám engedett. Az edzőmeccseket kivétel nélkül budapesti első- és másodosztályú csapatok ellen játszottuk, melyeket ugyan sikerrel vettünk, de természetesen a hiányosságaink is felszínre kerültek. Remélem, a bajnoki rajtra a pozitív erényeink kerülnek túlsúlyba. Hatan érkeztek a nyáron és mindössze egy játékos igazolt el tőlünk. Szerencsére a csapat gerincét sikerült egyben tartanunk, de az egy rutinos és öt tizenkilenc esztendős új igazolásunk sem darabra, hanem erősítésre érkeztek hozzánk. Az előző szezonban sokszor volt „rövid” a kispadunk, nem tudtam érdemben változtatni, frissíteni. Ez főleg az idegenbeli mérkőzésekre volt jellemző. A vezetőség fő célja mindig is egy jó és baráti közösség kialakítása volt, de a sikerek azért jobban segítik ezt, mint az éveken át tartó kudarcok! Nem szeretek helyezésben gondolkodni, de ha már az előző szezon előtt is mondtam valamit (hatodik-nyolcadik hely), akkor ezt most is megteszem. Építkezünk, lépésről lépésre haladunk, ezért idén az ötödik-hetedik helyezést szeretném elérni a csapattal. Tavaly az elért ötödik hellyel túlteljesítettük a célt, de nem bánnám, ha idén is rám cáfolnának a srácok… Csatlós Tomi, ahová a lábát beteszi és elkezd dolgozni, ott az előrelépés és a fejlődés garantált. Jó és felkészült edzőnek tartom, mindig kihívás és megtiszteltetés ellene meccselni. Mondom ezt úgy, hogy ő éppen akkor született, amikor én az utánpótlás éveimet kezdtem Vácon. „Csati” csapatai folyamatosan erősödnek és fejlődnek. Elég, ha az idei új igazolásaikat és az edzőmeccseik eredményét nézzük, de valószínűleg Torják Pisti érkeztével a szakmai stábban sem gyengültek. Sőt…! Egy jó idényrajt nagy lökést adhat minden csapat szezonjának. Hazai környezetben kezdünk, de ebben az osztályban nem gondolom, hogy ez különösebb előnnyel járna. Tavaly tavasszal ötöt lőttünk, ősszel viszont ötöt kaptunk soros ellenfelünktől. A nyarat hasonlóan abszolváltuk. Akár hogy csűröm-csavarom, egy biztos: lehet eső, lehet sár! Egyet viszont nagyon szeretnék elkerülni, mégpedig a vereséget. Három alapemberünk is betegséggel és kisebb sérüléssel küszködik, bízom benne, a hétvégére felépülnek. Bera Balázs sérült, Boda Levi nyaral, rájuk biztosan nem számíthatok. A többiek most még bevethetők, remélem, minden játékosom átérzi majd a találkozó fontosságát!

Csatlós Tamás, az Építők KC vezetőedzője: – Úgy érzem, a felkészülésünk jól sikerült. Hál’ istennek, a sérülések is elkerülték a játékosokat! Motiváltan edzettek a srácok! Jó csapatokkal játszottunk edzőmeccseket. Szeretném megköszönni minden csapatnak, akivel játszottunk, hogy szolgálták a felkészülésünket, és reméljük, mi is nekik! Fiatal játékosokat akartunk igazolni és sikerült is. Motivált, jó játékosok! Nekünk a célunk egy szerethető csapatot kialakítani, akik alázattal vannak a foci szeretetéért! Szerintem, ha ez összejön, akkor ez eredménnyel is párosul! Minden szezonban szeretnénk előrébb lépni! Az ellenfél edzője egy nagyon jó szakember, aki szuper csapatokat csinál mindenhol. Biztos vagyok benne, hogy a bajnokság meghatározó csapatai között lesznek. Jó meccsre számítok. Mi játsszuk a játékunkat, aztán meglátjuk, mire lesz elég. Szeretnénk jól kezdeni. Dániel Zoltán biztosan nem áll rendelkezésre. Van betegség is, remélem, rendbe jönnek addigra!

Vármegyei II. osztály, 1. forduló, 2023. augusztus 12. (szombat), 17.00:

Balassagyarmati VSE-Balassagyarmati SC

Mátyás Zsolt, a Balassagyarmati VSE vezetőedzője: – Pikáns mérkőzéssel indul a szezon, amelyre várhatóan sok futballszerető néző fog kilátogatni, és remélhetőleg jól szórakozni. A BSC egy jó közösséget alkot, edzőjükkel az élen. Tibor érkezésével sokat fejlődött a csapat, főleg a mentalitás területén érződik ez leginkább. Ebből adódóan, egy utolsó vérig küzdő ellenféllel fogunk majd találkozni, amely nem fogja olcsón adni a bőrét. Mindezek ellenére, szeretnénk dominálni, irányítani a mérkőzést és begyűjteni a három pontot. Géczy Nikolasz munkahelyi elfoglaltság miatt nem tud pályára lépni, illetve Jónás Dávid hosszabb távra kiesett keresztszalag-szakadás végett.

Babcsán Tibor, a Balassagyarmati SC vezetőedzője: – Erős és gyengébb csapatok ellen is játszottunk a felkészülés alatt. Az erősebekkel szemben futásra voltunk kényszerítve, több munkát kellett belefektetni. Gyengébb gárda ellen nyerni is tudtunk. Szombaton derül ki, hogy mennyit értek ezek az edzőmeccsek. Én bízok a csapatomban! Egy héttel ezelőtt történt egy olyan esemény is, hogy lemondtam, mert át lett rakva a mérkőzés időpontja novemberre. Erre az elnök úr elnézést kért, majd megbeszéltük, ha visszacsinálja a korábbi időpontot, maradok. Aztán egy negyedórán belül annulálva lett a változtatás és visszatért az eredeti játéknap. Az egész történet onnan indult, hét játékos jelezte, hogy nem tud részt venni ezen a találkozón. Én viszont úgy vagyok vele, hogy mindig az a csapat a legjobb, amelyik a rendelkezésemre áll és belőlük kell összeraknom a kezdőt. Az első tízben szeretnénk végezni a bajnokságban. Jó lenne hátulról négy együttest megelőzni. Vannak olyan játékosaim, akik szeretnének az első háromban végezni, lehet viccelődni, de nézzük a realitást. Én azt mondom, ha megszerezzük a tizedik helyet, már elértünk valamit. Vannak számomra kellemes meglepetések. Volt olyan, hogy tizennyolc fő jelent meg egy foglalkozáson. Nagyon tetszik a hozzáállás. Van olyan emberünk, aki Karancsaljáról jár hozzánk focizni. Ingyen, bérmentve saját kocsijával. Dejtárról is jár egy srác. Ezek számomra fantasztikusan jó érzések! Nagyon akar a gárda! Mátyás Zsolt, a BSE edzője egy nagyszerű ember. Jó edzőnek tartom. Sok munkát fektet bele, hogy Balassagyarmaton újra legyen jó labdarúgás. Elnézést kérek tőle, de szombaton szeretnénk feltartóztatni a csapatát! Szerdán rendeztek egy olyan edzőmeccset, amit mintha szinte én rendeltem volna meg… A Mohora a BSE-nél lépett pályára. A következő két hétvégén pedig ezzel a két ellenféllel találkozunk a bajnokságban és a kupában. Nagyon bátor leszek, de azt nem akarom elárulni, hogyan és mit akarok játszatni a fiúkkal. Ez egyelőre legyen titok. Korábban ezzel a játékstílussal és felállási formával nagyon sok ellenfelet megleptünk a Babcsán Művekkel. Remélem, most is bejön. Győzni szeretnénk! A reális eredmény nyolc kettes hazai siker, de bízom benne, hogy sikerül nyernünk, mi mindenféleképpen ezért megyünk! Hat-hét játékos sem lesz bevethető. Úgy volt, hogy Kovács Attila sem lesz, de talán sikerült elintézni a főnökével, hogy később menjen dolgozni. Bármennyien is fognak viszont hiányozni, én össze fogok rakni egy ütőképes garnitúrát! 

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 1. forduló, 2023. augusztus 13. (vasárnap), 17.00:

Feláldozhatók SE (Karancsság)-Cered VSE

Oláh Norbert, a Feláldozhatók SE (Karancsság) vezetőedzője: – A nyári időszak felért egy latin-amerikai sorozattal, ugyanis a csapaton belül gyorsan váltották egymást az érzelmek. Volt benne, ármány, szenvedély, intrika, stb… Hatan eligazoltak, két súlyos lábsérültünk van, tehát nyolc alapember esett ki a csapatból, amit megpróbáltunk régi-új igazolásokkal pótolni. Nagyon jó előjelekkel ugrunk neki az első bajnoki fordulónknak, ugyanis sikerült sikeresen vizsgáznunk a Tar csapata ellen a kupában. Hiányzóról nincs tudomásom, tehát Könnyű Bandin kívül, teljes kerettel tudunk majd kiállni. (Bandinak mielőbbi felépülést kívánok!) Elvárásom a csapattól erre a szezonra és a továbbiakra vonatkozóan csupán csak annyi, hogy élvezzük a focit, és bízom benne, hogy a középmezőnyben tudhatjuk majd magunkat. Az biztos, hogy az első nyolcban benne leszünk. Jenő barátom csapata ellen, álltalában sikerül jó mérkőzést játszanunk, bízom benne, hogy a hétvégi meccsünk sem zajlik majd másképp. Sportszerű keretek között szeretnénk itthon tartani a három pontot.

Horváth Jenő, a Cered VSE játékos-edzője: – A nyári időszak legfőképpen a pihenéssel telt. Sajnos csak egy edzőmérkőzést tudtunk játszani a szlovákiai Hajnácskő csapata ellen. A csapat és jómagam elvárása is a dobogós helyezés. Bízom benne, hogy idén ez sikerülni fog. A játékoskeret nem sokat változott, pár játékos távozott – többségük nem lépett pályára ceredi színekben. Úgy gondolom, minden adott ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. Agilis, motivált és céltudatos fiatalok alkotják a csapatot, akik szívüket-lelküket beleadva képesek olykor vesztesnek tűnő meccseket megfordítani. Vasárnap a Karancsság ellen győzelemre számítok. Tudok róla, hogy Norbert barátom csapata teljesen átalakult, valamint ő vette át a csapat irányítását. Remélem, hogy sportszerű mérkőzésen el tudjuk hozni a három pontot, de biztosan nem lesz egyszerű a helyzetünk. Egymás elleni mérkőzéseink minden alkalommal feszültek, jó iramúak. Győzzön a jobbik!

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 1. forduló, 2023. augusztus 13. (vasárnap), 17.00:

Nógrádsipek SE-Patak FC

Kelecsényi Gábor, a Nógrádsipek SE játékos-edzője: – -A nyáron három fiatal csatlakozott hozzánk és három távozónk volt eddig. Két edzőmeccset tudtunk játszani és a kupamérkőzést, amik alapján azt mondom, szűk kerettel, de készen állunk a bajnokságra. Az új csoportbeosztás számunkra elfogadható, hiszen nekünk mindegy, melyik irányba utazunk. Persze szeretnénk minél előkelőbb helyen végezni, de elsősorban sportszerű játék és az örömfoci az elsődleges elvárásunk, hiszen nagy erőfeszítések árán tudjuk fenntartani az egyesületet a kis településünkön. A vendégek évek óta stabil, kimondottan jó csapat ebben az osztályban, szeretnénk ellenük egy sportszerű meccsen a három pontot itthon tartani. Hiányzónk már szokás szerint sok lesz Szerémi, Oláh Boldizsár, Horváth, Veréb, ifj.Kelecsényi, Boros, Deák Norbert és Deák Levente.

Bella Sándor, a Patak FC vezetőedzője: – A számunkra kicsit későn véget érő bajnoki évad után mindenki a családja körében töltötte a nyarat. Két gyakorló mérkőzést terveztünk, amiből csak egy valósult meg sajnos. Sikerrel vettük a kupa első körét, most padig jöhet a bajnoki pontvadászat! Én személy szerint nagyon kíváncsian várom, hogy miként alakul majd ez az átszervezett bajnokság, annak, aki komolyabb eredményt szeretne elérni, az biztos, hogy hosszú, kitartó és kiegyensúlyozott teljesítményre lesz szüksége. A saját csapatomtól azt várom ebben a kiírásban, hogy az előbb említetteket megvalósítsa és harcban legyen a bajnoki cím, de legalább a dobogó elérésében! Az ellenfelünkről nem sokat tudok, de nem rég egy felkészülési találkozón már megmérkőztünk, és akkor egy szimpatikus, kulturáltan futballozó barátságos csapatot ismertem meg. A bajnoki nyitányon szeretnénk jól szerepelni, ez nem vitás, de óvatosnak is kell lennünk. Lesznek hiányzóink jócskán, sajnos még ez első két-három forduló ilyen lesz, de azon leszünk, hogy a feladatunkat megoldjuk.

Vármegyei III. osztály, Dél-Nyugati-csoport, 1. forduló, 2023. augusztus 13. (vasárnap), 17.00:

Romhány KSE-Felsőpetény SE

Bencsik Emil, a Romhány KSE játékos-edzője: – Ahhoz képest, hogy az elején egy szétesett csapattal találkoztam, az új igazolásokból és a maradék játékosokból egy csapatot tudtam csinálni. Én személy szerint kellemeset csalódtam, nem gondoltam, hogy ilyen gárdát tudok majd összerakni. Ahhoz képest, ahogy először láttam őket teljesen meg vagyok velük elégedve! Ebben az osztályban, erre a szintre ez egy tökéletes társaság! A célunk megnyerni a bajnokságot! Nem lehet más tervünk. Szerintem nehéz meccs lesz vasárnap, mert a Dejtár ellen egy nagyon szoros meccsen tovább tudtak jutni a kupában. Nem értem ezt a fejlődést. Ha ezt a Felsőpetényt sikerül megvernünk, akkor tényleg összejöhet az aranyérem is, de ez hétvégén kiderül. Sajnos három-négy hiányzóval kell számolnunk sérülések miatt.

Laczkovszki Zsolt, a Felsőpetény SE vezetőedzője: – A nyári szünet jól telt és gyorsan. Csámpai Misi a kapusunk eligazolt tőlünk magasabb osztályba, Pest vármegyébe. Nagy veszteség nekünk, de fiatal, és megértettük, hogy szeretné kipróbálni magát ezen a szinten is. Mindent köszönünk neki, és ha úgy alakul, akkor várjuk vissza a jövőben. Garai Gergő is el fog igazolni, ő is Pest vármegyébe tart, szintén nagy veszteség, mert az egyik legjobb játékosunkat kell el elengednünk, ő is szeretné magát kipróbálni magasabb szinten. De igazoltunk is több játékost, és bízzunk benne, hogy hozzá fognak tudni rakni az eredményekhez. Egy edzőmeccset játszottunk és egy kupamérkőzést. Az edzőmeccsünk nem sikerült fényesre, de ennek több oka is volt. A kupatalálkozón megmutattuk, hogy tudunk szépen, akarattal játszani, aminek meg is lett a gyümölcse. Az új rendszer érdekes. Sajnálom, hogy így szedték szét a csapatokat. Számomra érthetetlen ez a logika, erről inkább nem is beszélnék, talán a döntéshozókat is ideje lenne frissíteni. Ebben a szezonban szeretném, hogy a dobogón végezzünk. Úgy érzem, megvan rá az esélyünk. A Romhánnyal is mindig jó meccseket játszottunk, de ez már nem az a Romhány. Hallottam ezt-azt, nem tudom, mi igaz belőle, hogy fuzionálni akartak a Kétbodonnyal. Ez nem ment végbe, aztán majdnem megszűntek, de jött egy pénzes szponzor, aki összevásárolt egy erős keretet. Szóval egy igen csak erős ellenféllel fogunk találkozni vasárnap. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért! Lesznek hiányzóink, de áthidaljuk ezt a problémát is!