2024.05.07.

A forduló mérkőzése(i)

Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.

A tavaszi szezonban is folytatjuk a korábban már megszokottá váló rovatunkat, fordulóról fordulóra számba vesszük a véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket a különféle bajnokságokból. A kezdősípszót megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokról. Az aktuális kínálatból a Berkenye SE-Mátraterenye SE, illetve a Karancslapujtő KSE II-Varsány SE csörtékre esett a választásunk Lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő rangadó kapcsán!

Megyei I. osztály, 18. forduló, 2023. március 4. (szombat), 15.00:

Berkenye SE-Mátraterenye SE

Rusvay Gergely, a Berkenye SE játékos-edzője: – A felkészülésünk felemásra sikerült. Heti két edzéssel és egy edzőmeccsel készültünk, plusz három nap edzőtáborral, ami jónak mondható lenne, ha teljes létszámban tudtunk volna dolgozni, de sokszor kevesen jöttünk össze a mérkőzésekre. A tavasztól azt várom, hogy tudjunk tapadni az élcsapatokra és a hazai mérkőzéseket képesek legyünk hozni. Szeretnék egy-két bravúrt idegenben, valamint azt, hogy létszámban jobban nézzünk ki, mint ősszel! Az ellenfél egy nagyon jó csapat, ezt sajnos tudjuk az őszi meccsről, ahol nagy pofonba szaladtunk bele. Sok jó, rutinos, magasabb osztályt megjárt labdarúgójuk van, előre pedig gyorsak, kreatívak, és van egy jó edzőjük. Szóval nem véletlenül állnak a második helyen, viszont sikerült már őket legyőzni, és azt gondolom, hogy háromesélyes meccs lesz. Bízom benne, hogy aki kilátogat, úgy megy majd haza, hogy egy jó meccset látott, reméljük, hazai sikerrel! Ha a srácok mindent beleadnak, nem lehet gond, ha mégis, akkor emelt fővel jöhetnek le a pályáról. Azt szeretném látni, hogy küzdenek egymásért és a csapatért, a taktikai dolgokat betartva. Eddig Greff Ádám jelezte, hogy nem lesz a találkozón, mivel utánpótlás mérkőzésre utazik Debrecenbe.

Bujtár Tamás, a Mátraterenye SE vezetőedzője: – Az eddig két lejátszott rangadóval meg vagyok elégedve. Bravúros pontszerzés a idegenben és nagyon fontos győzelem hazai pályán, egy remek csapat ellen. Sajnos még mindig csak kispályán tudunk készülni a bajnoki mérkőzésekre, remélhetőleg már jövő héttől tudunk nagypályán edzeni és létszámban is megfelelően leszünk. Úgy gondolom, mindegyik mérkőzésünk nagyon nehéz lesz tavasszal, szeretnénk céljainkat elérni, ezért pedig nagyon sokat kell dolgozni, mint az edzéseken mint a mérkőzéseken. Jó csapathoz látogatunk a hétvégen, az őszi fordulóban meglepően sima győzelmet szereztünk ellenük. Egyáltalán nem számítok könnyű összecsapásra, de remélem, pont vagy pontokkal távozunk Berkenyéről. Egyetlen hiányzónk lesz, Földi Balázsra sajnos eltiltás miatt nem tudok számítani szombaton.

Megyei II. osztály, 14. forduló, 2023. március 5. (vasárnap), 15.00:

Karancslapujtő KSE II-Varsány SE

Szőrös Krisztián, a Karancslapujtő KSE II vezetőedzője: – Úgy gondolom, a felkészülésünk a lehető legjobban sikerült. Elég magas létszámmal tudtunk részt venni az alapozáson. A harmadik héttől már gyakorló meccseket is játszottunk, mely meccseken elég jól szerepeltünk, eredményesek voltunk. Bár van hová fejlődnünk. A tavasztól az a minimum elvárásom, hogy megőrizzük a harmadik helyet. Emellett az a célom, hogy a csapategység nagy mértékben erősödjön, mert azért ilyen téren vannak hiányosságok. Korábban nem igazán komoly mederben folyt ez. Gondolok itt például az edzéslátogatottságra, a mérkőzéseken való részvételre, a nem megfelelő pontosságra. Szerintem ezek most már realizálódnak, és mindenki sokkal komolyabban áll majd hozzá, mint eddig. Mindent meg fogunk tenni, hogy ott maradjunk a dobogón, de gondolom, az ellenfelek is így állnak a dolgokhoz, hogy mindent megtesznek a minél jobb helyezésekért. Ebben meg kell őket akadályozni, ha tudjuk. A Varsányról semmit nem tudok. Csak azt, hogy a megye kettőhöz képest elég jó képességű játékosaik vannak a keretben. Egységes gárdáról beszélünk. Ősszel egy egyet játszottunk velük idegenben. Tudom, hogy igazoltak két fiatalt, akik erősítést jelenthetnek. Nem lesz könnyű meccset, de hazai pályán nem szabad pontot vesztenünk, ha el szeretnénk érni a céljainkat. Nagyon reménykedem, benne, hogy a srácok felépülnek a betegségekből a hétvégére. Visszajátszónk nem lesz, csak a megye kettes csapat tagjai fognak játszani. Szerintem, ha visszatérnek a hiányzók, minden esélyünk meglesz arra, hogy legalább az egyik pontot itthon tartsuk, de mindenféleképpen a győzelemre törekedünk! 

Báránkó Gábor, a Varsány SE játékos-edzője: – A csapat nagy része már január végétől mozog folyamatosan teremben. Vannak, akik nagyon szorgalmasan, szinte minden alkalommal jelen voltak, de akad olyan, akik picit a hanyag részét vették elő a felkészülésnek! Újoncként ebben az osztályban a cél még mindig az, hogy az első ötben végezzünk. Természetes, ehhez sokat kell tenni, és hogy ez majd mire lesz elég, majd május végén kiderül. Nem túlzok, ha a dobogó alsó fokára felállhat a csapat, amire mindannyian büszkék lennének, úgy gondolom. De lehet a rosszabbik fele is a dolognak, ha nem adja ki a lépés bizonyos rangadókon, akkor igen csak messziről nézzük a dobogós csapatokat. Első meccsünk idegenben lesz, ami mindig nehezebb, mint idehaza, de mindenképpen pontokért, de legalább pontért fogunk elmenni ‘Lapujtőre. Nem a legjobban indul a hét, mert van, aki múlt héten sérült meg, és van, aki a napokban jelezte, hogy nem tud ott lenni a hétvégi kezdésen. A nagy keret szerencséje, hogy igyekszek a hiányzókat pótolni és egy szoros, barátságos meccsen győztesként hazaérkezni!