2025.03.06.

A forduló mérkőzése(i)

Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.

A tavaszi szezonban folytatjuk a korábban már megszokottá váló rovatunkat, fordulóról fordulóra számba vesszük a véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket a különféle bajnokságokból. A kezdősípszót megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokról. Az aktuális kínálatból a Diósjenő SE-Vizslási SE, a Romhány KSE-Somos VSE, a Feláldozhatók SE (Karancsság)-Ziccer SZSE Nagylóc, illetve a Dejtár SE-Kétbodony SE csörtékre esett a választásunk. Lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő rangadók kapcsán!

Vármegyei I. osztály, 15. forduló, 2025. március 8. (szombat), 15.00:

Diósjenő SE-Vizslási SE

Kővári Péter, a Diósjenő SE vezetőedzője: – Hosszú évek óta szorosan együttműködünk a Gödöllői Sport Klubbal, az ő jóvoltukból kiváló körülmények között, az egyetemi műfüves pályán tudtunk heti három edzéssel felkészülni a tavaszi rajtra. Főként vármegye egyes, és erős vármegye kettes csapatokkal játszottunk felkészülési mérkőzéseket. Továbbra is azt várjuk, hogy fiatal játékosaink fejlődjenek, szerezzenek értékes tapasztalatokat a felnőtt futballban, és csapatszinten pedig fejlődjön a bátor, kezdeményező támadófutballunk. Ellenfelünket jól ismerjük, nem véletlenül állnak a tabella élén, kiválóan felkészített csapat. Eredmény szempontjából semmilyen elvárásunk nincs, szeretnénk a saját játékunkból minél többet megmutatni szombaton. Mostani állás szerint mindenki játékra kész.

Bujtár Tamás, a Vizslási SE vezetőedzője: – A játékosok kötelező futásokkal hangolódtak az edzésekre, majd a csapatedzéseket, egyben a tavaszi szezonra való felkészülést január 13-án kezdtük meg, heti három edzéssel és egy edzőmérkőzéssel. Sajnos az edzéseket csak kis műfüves pályán tudtuk elvégezni, és volt, hogy betegségek vagy kisebb sérülések nehezítették helyzetünket, emiatt kevesebben tudtunk edzeni, de amit ott elterveztem, azt nagyrészt sikerült megcsinálni. Nehéz dolgunk lesz, mert sok jó csapat van a bajnokságban, én viszont szeretném minden mérkőzésünket megnyerni. Ezért nagyon sokat kell majd melózni az edzéseken és minden egyes mérkőzésen. Izgalmas mérkőzést játszottunk már ősszel is a diósjenői csapattal. Egy szimpatikus, játszós csapatot ismertem meg bennük. Jól erősítettek a tavaszi szezonra és ez mellett kiváló szakemberekkel dolgoznak. Nehéz mérkőzésre számítok szombaton, ahol végig nagyon koncentráltan és fegyelmezetten kell majd játszanunk. Hiányzónk egyelőre nincs, remélhetőleg teljes kerettel tudunk nekivágni az újabb bajnoki mérkőzésnek.

Vármegyei II. osztály, 14. forduló, 2025. március 8. (szombat), 15.00:

Romhány KSE-Somos VSE

Bencsik Emil, a Romhány KSE játékos-edzője: – A felkészülésünk heti kettő erőnléti edzést és egy felkészülési mérkőzést tartalmazott. A srácok tisztességgel végigcsinálták az eléggé megterhelő edzésmunkát. Az edzőmérkőzések felemásnak mondhatóak, sajnos sosem tudtunk megfelelő létszámmal kiállni. Voltak szép győzelmek és tükörsima vereségek is. De összességében elérte célját a felkészülés! A szezon hátralevő részében is szeretnénk jó futballt produkálni. Voltak távozóink, de sikerült igazolnunk játékosokat. Papíron erősödött a keretünk, de minden a mérkőzéseken fog kiderülni. Bízom a fiúkban, és tudom, hogy minden egyes mérkőzést meg akarnak nyerni! Ellenfelünket jó játékosok alkotják, sokan ismerik egymást a két csapatból, egyértelmű, hogy a Somos a tabella elején fog végezni. Láttam felkészülési mérkőzésen őket, jó futballt játszó csapatról van szó. A bajnoki rajton rendkívül színvonalas mérkőzést várok. Mindkettő csapatnak rangadó. Biztos vagyok benne, hogy a Somos vissza akar vágni az őszi vereségért, nem feltartott kézzel fognak jönni. De csapatom is várja már a nyitányt, mindent meg fogunk tenni a siker érdekében. Játékosaim nagyon motiváltak! Szeretnénk szurkolóinkat megörvendeztetni egy győzelemmel. Ami fontos lenne, hogy elérjük a kitűzött célunkat a bajnokság végére. Vannak kisebb sérüléssel bajlódó játékosaim, de elég bő a keret. Bízom benne, hogy mindenki hadra fogható lesz, hiányzóról egyelőre még nem tudok.

Oláh Teofil, a Somos VSE játékos-edzője: – A felkészülést január közepén kezdtük, heti egy edzés és egy felkészülési mérkőzés szerepelt a programban. Amit elterveztem, azt nagyjából sikerült elvégezni, jó csapatokkal játszottunk, amik rávilágítottak a hibákra. Remélem, tanultunk belőle és a bajnokságban ezek már nem ütköznek ki. Célunk a bajnokság megnyerése, tisztában vagyunk vele, mi már nem hibázhatunk, ahhoz, hogy ez sikerüljön, minden mérkőzést meg kell nyerni. Nem lesz egyszerű, hiszen nagyon szoros a mezőny és jó csapatok vannak, de bízom a csapatban, hogy ezt sikerül véghez vinni. Az ellenfél jó csapat, rutinos, jó játékosokból áll, és jól is igazoltak. Egyértelműek nekik is a céljaik, biztos vagyok benne, mindkét csapat felkészül a másikból. A hétvégi rangadó sok mindent eldönthet, nagy jelentőséggel bír, főleg a mi szempontunkból, szeretnénk sikeresen venni az első akadályt, és bízom benne, hogy ez egy sportszerű mérkőzésen fog eldőlni. Bujtárra sajnos nem tudok számítani, a többiek remélhetőleg bevethetőek lesznek.

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 15. forduló, 2025. március 9. (vasárnap), 15.00:

Feláldozhatók SE (Karancsság)-Ziccer SZSE Nagylóc

Oláh Norbert, a Feláldozhatók SE (Karancsság) vezetőedzője: – Bár nagyszerű őszi szezont zártunk, a téli időszakban, nem igazán sikerült ráhangolódni a tavaszi szezonra, ugyanis munkahelyi elfoglaltság miatt, keveset tudtunk pályán lenni. Mindenesetre a megbeszéltek szerint, sikerült megnyerni az első mérkőzésünket, így a szezon előtti elvárásomnak megfelelően, tovább biztosítottuk az első ötben való bennmaradásunkat. Nem titkolt célkitűzése volt a csapatnak, hogy idén már szeretnénk az első ötben benne lenni. Az ellenfél egy iszonyatosan jó erőkből álló gárda, akik nem csak vármegyei háromban, de véleményem szerint, a vármegyei kettőben is legalább egy top hármas csapat lenne. Nyilván nekünk nem ellenük kell nyerni, ugyanis mai állás szerint, nem képviselünk hasonló erőket, talán ez miatt sincsenek különösebb elvárásaim a csapattal szemben. Nem szeretnék terhet rakni a csapatra, ezért egyetlen egy kérésem van, az pedig csak annyi, hogy mindenki legyen ott a mérkőzésen és érezzük jól magunkat. Ez nem azt jelenti, hogy nem teszünk meg mindent egy jó eredmény érdekében, de ma én így látom a két csapat között a különbséget. Hiányzóink sajnos biztosan lesznek, úgy néz ki, hogy hétvégén nem számíthatunk a két csatárunkra, és a kapusunk is kérdéses. Jó játékot kívánok mindkét félnek!

Szőrös Róbert, a Ziccer SZSE Nagylóc vezetőedzője: A Nógrádifutball teremtornája után a téli szünetben próbáltunk mozgásban maradni, amikor csak tudtunk, összejöttünk. Az edzőmérkőzéseink rajtunk kívül álló okok miatt nem alakultak jól vagy éppen sehogy sem, így rossz előjelekkel vártuk a korai kezdést. Arra számítottunk, hogy az első pár mérkőzés a felkészülést is szolgálja majd, így nehezebb lesz az eredményes játék elérése. Utólag azt mondhatjuk, hogy az eredményeinken nem látszódnak a rosszabb felkészülés nyomai, és most már készen állunk a tavaszi szezon további részére is. Szeretnénk az alapszakasz ideje alatt megtartani az első helyünket, hogy a rájátszásra legyen esélyünk a bajnoki címért való szoros harcban, mert pár pont fog dönteni valószínűleg. A Feláldozhatók csapata ellen idegenben mindig nehéz játszani, így nehéz mérkőzésre számítunk, ahol fontos lesz a jó kezdés és az első gól megszerzése, mert egy esetleges győzelemmel leszakíthatjuk az ellenfelünket, más esetben viszont megközelíthetnek minket. A tavasz és a jó idő megérkezésével jó hangulatú és magas iramú mérkőzés várható vasárnap. Jelenlegi állás szerint csak Csík Rómeó fog hiányozni a csapatból, a többiek bevethetőek lesznek.

Vármegyei III. osztály, Nyugati-csoport, 15. forduló, 2025. március 8. (szombat), 12.00:

Dejtár SE-Kétbodony SE

Balga Ferenc, a Dejtár SE vezetőedzője: – Egy felkészülési és egy bajnokival a hátunk mögött vágunk neki a következő meccsnek. Mindkettő győzelem volt és jól nézett ki a csapatom, viszont egyelőre azt látom, hogy folytatódik a létszámhiány. Jó csapatok alkotják az idei szezont, többségnek sikerült az erősítés is. Megjósolhatatlan a végkimenetel, nagyon szoros csatákra számítok. Élvezni kell a focit, és mindent megteszünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjünk el. Az odavágón ‘Bodonyban fájó vereséget szenvedtünk. A statisztika minden pontján talán akkor voltunk a legjobbak, kivéve a gólszerzést. Van miért visszavágni, ami borzasztó nehéz lesz. Eddig is jó közösséget alkotott mostani ellenfelünk és alázatos focit játszanak. Jól sikerült az átigazolás számukra, továbbra is fognak meglepetéseket okozni. Abszolút ki lehet jelenteni, hogy rangadó várható. A hiányzókat pontosan nem tudom, de már nem is szeretnék foglalkozni ezzel. Jelentős lesz a távollévők száma.

Bartyik Róbert, a Kétbodony SE vezetőedzője: – Először is, köszönöm szépen a megkeresést, őszintén, nem számítottam rá. Mivel sikerült három játékost igazolnunk, azt hiszem, mindenképpen erősíteni tudtuk a keretet. Sajnos a rendkívül korai kezdés miatt nem igazán sikerült még kialakítani a konkrét kezdőt, de ebben közrejátszik az is, hogy nagyon sok volt a sérült, illetve beteg is nálunk. Az edzőmérkőzéseken és az elmúlt két bajnokin sem tudtunk úgy kiállni ahogy ideális lett volna. Az első két fordulóban most tudtunk négy pontot szerezni, így ez mindenképp bizakodásra ad okot. Ezt a tavaszt arra kell most szánjuk, hogy a következő szezonra összerakhassunk egy ütőképes csapatot, akikkel majd minél jobb helyezésért küzdhetünk. A mostani ellenfelünk egy jól összerakott csapat, akik jó játékosokból állnak, jó közösséget alkotnak, ezért nehéz ellenük jó eredményt elérni. Meglátjuk, hogy nálunk mennyi lesz még a beteg, sikerül e felépülni a sérülésből, így még fogalmam nincs hétvégére ki milyen állapotban lesz, ki tudja vállalni a játékot, és ki nem. Mindenképp egy harcos meccsre számítok, megpróbáljuk a Dejtár dolgát minél jobban megnehezíteni, aztán meglátjuk, mire lesz ez elég. Nagyon bízom benne, hogy sikerül pontot szereznünk, de ez nyilván sok mindenen fog múlni. Sérülésmentes játéknapot kívánok mindenkinek, ezeken a pályákon, ilyen talajon még nehéz futballozni…