2024.04.16.

Final Four-szavak

A Nógrád vármegyei futsalban történelmi sikert elérve a női Magyar Kupa legjobb négy csapata közé kerülő Salgótarjáni VSE több fontos alakja foglalta össze gondolatait a menetelés kapcsán.

Korábban már hírt adtunk róla, hogy sporttörténelmi tettet végrehajtva, a legjobb négy közé jutott a női futsal Magyar Kupában a Salgótarjáni VSE együttese. A Tehetség SE ellen aratott sima győzelmet követően két NB I-es ellenfelet is búcsúztatott a hölgykoszorú, előbb a Budaörsöt, majd legutóbb kettős diadallal az Újpestet. A nem mindennapi bravúr kapcsán a csapat három játékosa és vezetőedzője osztotta meg gondolatait weboldalunkkal. Lássuk az élménybeszámolókat!

Cseh-Rusz Bianka: A csapat idei kupaszereplése felülmúlta a tavalyit évet. Már akkor is közel voltunk a Fonal Four-hoz, de hiányzott egy lépés, amit idén megtettünk, hogy ott legyünk. Az első körben hazai pályán a Tehetség SE-t sikerült két vállra fektetnie a csapatnak. Ezután a Budaörs csapatával hozott össze minket a sors, akik tavaly búcsúztattak minket. Egy ki-ki meccsen nulla nullás döntetlent sikerült elérnünk, ami elég volt a továbbjutáshoz. Ezután az Újpest csapatát kaptuk a legjobb négybe kerüléshez. Velük találkozunk a nyáron megrendezett Thelena Kupán, ahol sikerült őket legyőznünk. Ennek tudatában titkon reméltem, hogy van esélyünk a továbbjutásra. Az első meccsen hazai pályán játszottunk, ahová rengeteg néző jött el. Ehhez a nézőszámhoz nem szoktunk hozzá! Lehet emiatt, lehet a nyomás miatt, de nem a legjobb formában játszottunk. A mérkőzés végéhez közeledve egy szerencsés góllal tudtunk nyerni. A visszavágóra Kartalon került sor, ahol sokkal jobban ment a csapatnak a játék, mint hazai pályán. Ennek meg is lett az eredménye, a nyolcadik percben megszereztük a vezetést és onnan már nem engedtük ki a kezünkből a meccset. Köszönjük a szurkolóknak, hogy ide is eljöttek és biztattak minket! A Budaörs és az Újpest elleni első mérkőzés során voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy veszélyben lehet a továbbjutás, de mindig volt olyan egyéni teljesítmény, ami ezt eloszlatta. A csapat hatalmas előnye, hogy nagyon-nagyon régóta együtt játszunk, ismerjük egymás játékát, képességeit és képesek vagyunk egymásért, a csapatért küzdeni, ha kell bátorítjuk egymást, ha kell leszúrjuk a másikat. Hihetetlen és még mindig felfoghatatlan számomra, hogy a Magyar Kupában szereplő csapatok közül ott vagyunk a legjobb négy között. Úgy gondolom, ez a csapattagoknak, „Bujtinak”, a volt edzőknek, a vezetőségnek és mindenkinek egy olyan visszajelzés, hogy érdemes volt beletenni és tovább folytatni a munkát! Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta a csapatot!

Tóth Friderika: Nagyon vártuk ezt a mérkőzést, az első meccsen hazai pályán játszottunk az Újpest csapata ellen, még ha nem is a legjobb játékunkkal, de nyerni tudtunk, ezért előnnyel mehettünk a visszavágóra. Egy nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, szépen kidolgozott támadásokkal, gyönyörű gólokkal, egymásért küzdve, egy csapatként dominálva. A csapat remek teljesítményének köszönhetően végig meg tudtuk tartani a fölényünket, ezért véleményem szerint teljesen megérdemelten jutottunk tovább az ország négy legjobb csapata közé. Személy szerint hatalmas nagy sikernek tartom az egyesület történetében, és úgy gondolom, hogy ez az eredmény még inkább összekovácsolta a csapatot, még elszántabbá tesz minket a jövőbeni közös munkában. Ez egy óriási visszajelzés a csapatnak, hogy érdemes volt, és még inkább megéri belefektetni az időt és energiát. Nagyon köszönjük a szurkolóknak a támogatást, a buzdítást, az egyesületünk elnökének, Horváth Szabolcsnak, hogy évek óta mellettünk van és előteremti a sportolás tárgyi és anyagi feltételeit. Külön köszönet az edzőnknek, Bujtár Tamásnak, aki rátermettségével, szakmai tudásával inspirál minket, és arra törekszik, hogy a sportág technikai és taktikai elemeit elsajátítsuk, egységes csapatként egymásért küzdve, segítve működjünk, ezzel ösztönözve, hogy minél jobb eredményt érhessünk el.

Bede Anna: – Idén is neveztünk a Magyar Kupába a bajnokság mellett. Ahol elsőnek sikerült felülmúlnunk a Tehetség csapatát, a második körben az első osztályú Budaörsöt, ami után a legjobb nyolc csapat közé kerültünk. Ezután izgatottan vártuk a sorsolást. Következő ellenfélként az Újpestet, kaptuk akik szintén az élvonalban játszanak. Ismertük nagyjából a csapatot, volt szerencsénk nyáron egy tornán megmérkőzni velük, ahol egy nullás győzelmet tudtunk bezsebelni! Az első mérkőzést hazai pályán játszottuk, ahol szép számmal látogattak ki a szurkolóink és bíztattak minket! Egy kemény, küzdelmes meccsen három kettőre sikerült nyernünk, ezáltal egygólos előnnyel mentünk a visszavágóra. Tudtuk, hogy nem lesz ott sem könnyű dolgunk, ezért ugyanúgy keményen készültünk, ahogy eddig is minden csapat ellen. Az első néhány percben kicsit pontatlanok voltunk, de utána összekaptuk magunkat, és egymásért küzdve, egy igazi csapatként megcsináltuk és megnyertük hat háromra, amivel bejutottunk a Final Four-ba. Óriási öröm ez számunkra, egyedülálló sikerként élte meg az egész csapat. Köszönettel tartozunk Bujtár Tamás vezetőedzőnknek, illetve a szakmai stábnak, akik végig mögöttünk állnak és támogatnak, hogy ilyen és ehhez hasonló eredményeket érjünk el!

Bujtár Tamás: – Először is, szeretnék gratulálni a lányoknak a szenzációs teljesítményhez, amit ezen a két kupamérkőzésen nyújtottak. Az első mérkőzésen nem játszottunk jól, de nagyon nagy akarat volt a lányokban, ezt bizonyítja az is, hogy hátrányból sikerült felállni, majd az utolsó percekben, ha egy kis szerencsével is, de eldönteni a hazai összecsapást. Tisztában voltunk vele, hogy nem lesz könnyű meccs a visszavágó, az Újpest mindent meg fog tenni annak érdekében hogy ledolgozzák hátrányukat, de azt is tudtuk, hogy nagy lehetőség előtt állunk. A lányok nagyon készültek a mérkőzésre, volt egy bő hónap a második találkozóig, keményen edzettek, edzés mellett pedig a kiadott futásokat is megcsinálták. Közben jöttek a bajnoki derbik is, ahol szintén nehéz összecsapások vártak ránk. Edzéseken jó létszámban voltunk jelen, a játékosokon érezhető volt, hogy nagyon szeretnék a sikert. Dicséret illeti a lányokat, mert végig nagyon fegyelmezetten játszottak, a védekezésünk rendben volt, amire egyébként minden edzésen nagy hangsúlyt fektetünk. Sokat gyakoroljuk a rögzített játékhelyzeteket, és ezeket rendre jól oldottuk meg, mind védekezésben és a támadásoknál is. Sikerült meglepni az Újpest csapatát, hiszen a tizedik percben már kettő parádés találatot is szereztünk. Érezhető volt, hogy uraljuk a mérkőzést. Bátran játszottunk és élveztük a játékot. Jól védekeztünk, a kontráink pedig veszélyesek voltak, ennek köszönhetően nagyon szép gólokat szereztünk. Igazi csapatként működtünk, nagyot küzdöttek a lányok egymásért. Hálás vagyok, mert nagyszerű játékosaim vannak, akik nagyon megérdemelték ezt a hatalmas sikert. Boldogok vagyunk, hogy sikerült bekerülni a Final Four-ba, és nagyon várjuk a májusban megrendezésre kerülő négyes döntőt, hiszen hatalmas élményben lesz részünk. Szurkolóinknak köszönjük szépen, hogy elkísértek minket, mert sikereinkhez hozzájárultak ők is.