2024.02.27.

Felemás szombatot zárt válogatottunk

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye legjobbjaitól kikaptak a mieink, míg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye elleni fellépését behúzta alkalmi együttesünk.

Mint ismert, ezen a hétvégén a kétévente esedékes regionális selejtezőn vesz részt a Nógrád Válogatott. Szombaton két mérkőzésen már túl is estek a mieink. Előbb nagy csatában alulmaradtak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye kiválasztottjaival szemben, míg ezt követően szép győzelmet aratva, Szita duplájával felülmúlták Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye legjobbjait. Vasárnap újabb két meccsel jöhet a folytatás. Addig is, nézzük meg a már lejátszott összecsapások részleteit!

Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája, Észak-Keleti csoport, Nyírbátor, 1. forduló, szombat:

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei amatőrválogatott-Nógrád vármegyei amatőrválogatott 2-1 (1-0)

Nyírbátor, Nyírbátori LSE Sporttelep, 30 néző. Vezette: Papp F. (Goneth B., Paráda R.)

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei amatőrválogatott: Szegő – Sipos (Magyar, 60.), Szemere, Veréb, Filkóházi, Stefán (Gondos, 43.), Pataki, Leskó, Lénárt, Lakatos, Mészáros. Vezetőedző: Kriston István.

Nógrád vármegyei amatőrválogatott: Nádasi – Török, Pápai, Ökrös, Márkus – Tóth Sz. (Gazdag, 41.), Sulcz – Lukáts (Budveszel, 41.), Szita, Domán (Kántor, 41.) – Pál G. Vezetőedző: Szabó Gábor.

Sárga lap: Szemere, Veréb, ill. Nádasi Ökrös

Gól: Lakatos (27.), Pataki (34.), ill. Gazdag (61.)

Kriston István:Nagyon készült erre a mérkőzésre, mert szerettünk volna sikerrel indítani a mai napot. Úgy gondolom, hogy jól álltak bele a fiúk a meccsbe, és szerintem sokat tettünk, hogy sikeresek tudjunk lenni az első találkozónkon. 

Szabó Gábor: – Felemás érzéseim vannak, mert a kapott gólokra, főleg a másodikra, nem tudok mit mondani. Ilyenkor pedig már egy kétszer fél órás mérkőzésen nehéz… Azt gondolom, a játékosok csinálták, mentek, főleg a második harminc percben. Többet birtokoltuk a labdát, folyamatosan ott voltunk az ellenfél kapuja előtt. Meg is érdemeltük a rúgott gólt. Elhitték a fiúk, hogy ebben a meccsben azért több van. Nem is tudok rosszat mondani rájuk, mert csinálták, tették a dolgukat Sajnos nem férnek bele ezek a hibák. Ki fogjuk javítani őket, és megyünk, mert úgy vélem, lehetett látni a második harminc percben is, hogy jól néztünk ki. Igenis van itt keresnivalónk! Megyünk, csináljuk, ezért jöttünk!

Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája, Észak-Keleti csoport, Nyírbátor, 2. forduló, szombat:

Nógrád vármegyei amatőrválogatott-Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei amatőrválogatott 2-0 (0-0)

Nyírbátor, Nyírbátori LSE Sporttelep, 30 néző. Vezette: Takács I. (Nagy F., Harnos Cs.)

Nógrád vármegyei amatőrválogatott: Vida – Török, Ökrös, Sulcz, Márkus – Kántor, Tóth Sz. – Gazdag, Jakab (Szita, 35.), Domán (Pál G., 35.) – Budveszel (Gyetvai, 43.)(Pápai, 55.). Vezetőedző: Szabó Gábor.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei amatőrválogatott: Lőrincz – Csáki, Bodó (Pallai, 31.), Lakatos, Varga (Baglyos, 31.), Nagy (Fenyőfalvi, 31.), Pócsi, Hamza (Somogyi, 31.), Zámbó, Toldi, Bodó (Fejes, 46.). Vezetőedző: Kiss Tamás.

Sárga lap: Bodó, Csáki, Baglyos

Gól: Szita (37., 50.)

Szabó Gábor: – Amiről beszéltem is az előző mérkőzés után, hogy ezekben a srácokban nagyon sok van. Nagyon sok minden bennük van. Ott már látszott a második félidőben, hogy jól futballozunk, jó mentalitással játszunk, és birtokoljuk a labdát, ahogy kell. Ez most ugyanúgy jellemző volt, egy nagyon jó csapat ellen. Nem akarom mondani, de az a Borsod, amely úgy vert meg, olyan gólokkal, egy négyest rúgott előttünk. A mostani ellenfelünk a torna esélyesének volt beharangozva. Ezek a srácok viszont megmutatták, hogy mit tudnak, milyen futballisták, hogy képviselik a megyénket. Nagyon boldogok vagyunk, ez egy nagyon jó eredmény, nagyon büszkék vagyunk a játékosokra. Azt hozták, amit kell. Ezek a srácok egyébként ezt tudják. Ezt megpróbáljuk vasárnapra átmenteni mindenképpen. Már most elkezdtünk foglalkozni az előttünk álló két mérkőzéssel, aztán csináljuk, megyünk, kihozzuk a maximumot belőle, de tényleg nagyon büszkék vagyunk, úgyhogy le a kalappal!

Kiss Tamás: – Sajnos kicsit már a mérkőzés előtt is éreztem a csapaton, hogy picit tompábbak, fásultabbak vagyunk, és ez az egész meccsre kihatott. Nem úgy futballoztunk, ahogy tudunk, de nincsen semmiféle probléma. Nógrád teljesen megérdemelten nyerte meg ezt a találkozót, csak gratulálni tudok ehhez! Van még két meccsünk, ebből próbáljuk kihozni a maximumot. Megyünk tovább, megpróbáljuk megnyerni a két vasárnapi mérkőzést, aztán meglátjuk, hogy az mire lesz elég.

További eredmények:

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei amatőrválogatott-Heves vármegyei amatőrválogatott 2-0

Hajdú-Bihar vármegyei amatőrválogatott-Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei amatőrválogatott 1-4

Heves vármegyei amatőrválogatott-Hajdú Bihar vármegyei amatőrválogatott 2-1

Következik:

2023. december 3. (vasárnap), 10.30, élőben weboldalunkon: Hajdú-Bihar vármegyei amatőrválogatott-Nógrád vármegyei amatőrválogatott

2023. december 3. (vasárnap), 14.30, élőben weboldalunkon: Nógrád vármegyei amatőrválogatott-Heves vármegyei amatőrválogatott

Az aktuális állás: