2024.12.21.

Vereséggel köszönt el Berkenyétől a Bánk-DLA

Egy piros lap pecsételte meg végleg a Dabastól kikapó Nógrád vármegyei gárda sorsát.

Vasárnap a Dabast fogadta Berkenyén a Bánk-Dalnoki Akadémia a harmadosztály Közép-csoportjának harminchetedik körében. Kiegyenlített mederben vette kezdetét a szakadó esőben megrendezésre kerülő bajnoki. Próbálkoztak a házigazdák, majd egy gyors ellenakcióból megszerezték a vezetést a Pest vármegyeiek az első félidő derekán. Fél óra telt el a mérkőzésből, amikor tovább nőtt a különbség. Nem adta föl azonban a pályaválasztó társulat, Kiss Károly szépített. Ezt követően újabb fontos momentum következett, Darabont Gábort újabb sárga lapja miatt kiállította a sípmester. Gyakorlatilag ezen döntés után megpecsételődött a hátrányban lévő oldal sorsa. A második etap felénél ismét eredményesek tudtak lenni a dabasiak, egyúttal pedig végleg lezárták a meccset. A hátralévő időben sem lehetett panasz a Nógrád vármegyei csapat küzdésére, de már nem változott az állás, három egyes vereséggel fejeződött be az összecsapás.

NB III Közép-csoport, 37. forduló:

Bánk-Dalnoki Akadémia-Meton-FC Dabas 1-3 (1-2)

Berkenye, Sporttelep, 50 néző. Vezette: Virág A. B. (Molnár I., Frank V. L.)

Bánk-Dalnoki Akadémia: Darabont D. (Szlama, 90.) – Molnár M., Hajdu (Nagy Zs., 76.), Frey, Seres – Darabont G. – Fellegi (Haronisz, 66.), Szentpéteri (Fogarasi, 46.), Kócsa, Török – Kiss K. (Farkas, 76.). Megbízott edző: Tábori Ákos.

Meton-FC Dabas: Berta – Földesi, Domokos, Dudás, Forgács – Lettner (Karcag, 84.), Erős (Lux, 84.), Majzik – Surman (Soóky, 76.), Csima (Zsigmond, 76.), Pleszkán (Molnár Z., 51.). Vezetőedző: Tóth László.

Sárga lap: Majzik, Földes

Piros lap: Darabont G. (36., Bánk-Dalnoki Akadémia)

Gól: Kiss K. (34.), ill. Pleszkán (20., 31.), Molnár Z. (65.)

Tábori Ákos: – Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Tudtuk, hogy a Dabasnak ez egy fontos meccs. Kicsit bosszantó az, hogy nekünk igazából tét nélküli mérkőzést kell játszanunk, és nem vagyunk felszabadultak, görcsösen akarunk, a gólszerzéstől kezdve, a játékunkig. Nem értem! Ez egy fontos kérdés lesz, hogy ez most miért történt így. Egy szerintem nem igazságos piros lap nehezítette az első félidőben a játékunkat, ami igazából meg is pecsételte a találkozó kimenetelét. Ismét voltak bemutatkozóink, fiatalok. Gratulálok a Dabasnak és további sok sikert kívánok nekik!

Tóth László: – Nehéz mérkőzésre számítottunk. Azt is kaptunk. Ráadásul az időjárás és a pályaviszonyok sem kedveztek nekünk. Igazából taktikai dolgok annyira nem is kerültek előtérbe, ez inkább ma a túrásról szólt, illetve arról, hogy ki akar jobban. Szerencsére mi jöttünk ki jól ebből a meccsből. Úgy kellett nekünk ez a három pont, mint egy falat kenyér!

A bajnokság aktuális állása: