Nem tudott meglepetést elérni a Felsőtold.
Múlt vasárnap a Felsőtoldot fogadta a Cered a vármegyei harmadik vonal Keleti-csoportjának tizenhetedik fordulójában. Támadólag léptek fel a toronymagas favoritnak számító hazaiak, az első negyedóra után pedig be is vették a kaput. A vendégek becsületére váljék, hogy nem adták fel, lehetőségeikhez mérten mindent megtettek. A szünetig nem is nőtt tovább a különbség. A második etap elején megint eredményesek voltak a házigazdák, majd ugyan jött a szépítés, rögtön válaszoltak a cerediek, akik aztán még egyszer betaláltak, így végül négy egyre nyertek.
Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 17. forduló:
Cered VSE-Felsőtoldi Cserhát TSE 4-1 (1-0)
Vezette: Menczel J. (Bangó R.)
Cered VSE: Cseri – Tősér A., Tomon, Elek, Pap (Danyi, 71.) – Simon B., Oláh F., Simon Zs., Bolla – Kovács B., Radics D. Játékos-edző: Horváth Jenő.
Felsőtoldi Cserhát TSE: Páva – Murányi, Balázs S. (Mészáros, 82.), Nyirjei, Erki – Baranyi (Mosó, 69.), Hucskó, Sáfi, Imre Cs. – Misinszky (Kalmár-Vraskó, 46.), Nagy I. Játékos-edző: Nyirjei András.
Sárga lap: Kalmár-Vraskó
Gól: Simon Zs. (17.), Kovács B. (50.), Bolla (68.), Oláh F. (78.), ill. Hucskó (65.)
Jók: az egész csapat, ill. Páva, Hucskó
Horváth Jenő: – Az elmúlt hétvégén a győzelem volt az elvárás saját magunk felé. Az időjárás is nehezítette azonban helyzetünket, a mérkőzés első felében még kapkodtunk, aztán a második félidőben már rendeztük sorainkat és sikerült helyzeteinket gólra váltani. Próbáltuk elérni a Kardos Attila barátom által jósolt öt egyes végeredményt, sajnos egy góllal lemaradtunk. Sok sikert kívánunk a Felsőtoldnak, úgy gondolom, előkelőbb helyezést érdemelnének a játékuk képe alapján. Mi készülünk a következő két idegenbeli meccsünkre.
Nyirjei András: – Kemény mérkőzésre számítottunk, hiszen a Cered elég erős, gyors csapat, amely a bajnokságban bármelyik csapatra veszélyes. Ezt bizonyították is a mai napon, viszont mégis azt gondolom, most nem volt három gól különbség a két csapat között. Az első félidő kiélezett volt, sajnos egy szerencsétlen gólt kaptunk, viszont ezt követően több lehetőségünk volt a gólszerzésre, de a nagyobbnál nagyobb helyzetek is kimaradtak. A második félidő elején kicsit gyengén kezdtünk, ismét összehoztunk egy gólt az ellenfélnek. Majd a szépítő találatunk után szögletet követően kaptunk gólt, ami szintén elkerülhető lett volna. Mentünk az eredmény után, de hiába küzdöttünk, végül a jobb csapat nyert. Úgy látszik, még többet kell tennünk, ha pontot akarunk szerezni, és akkor talán a szerencse is mellénk áll. Gratulálok mindkét csapatnak, szerintem jó meccset játszottunk!
A bajnokság aktuális állása: