Tizennégy vesztes meccs után a Mátraterenye ellen ért el meglepetésremit Berki Krisztián brigádja.
Szombaton Bátonyterenyén volt jelenése a Mátraterenyének a vármegyei első osztály huszonhatodik körében. Már az első félidőben is sokat támadtak a toronymagas esélyesnek számító vendégek, de csak meddő fölényig jutottak. Aztán nem sokkal a szünet előtt váratlanul előnybe kerültek a házigazdák, a tizenhat esztendős Lenkei talált be. A második felvonásban egyre nagyobb elánnal mentek előre a látogatók, jó pár helyzetük is akadt. Nagy nehezen, mintegy húsz perccel a lefújás előtt érkezett az egyenlítés. Domán rezgette meg a hálót. A hátralévő időben akár fordulat is bekövetkezhetett volna a meccsen, de már nem változott az állás, csak kapufákig jutott a favorit, így egy egyes döntetlennel fejeződött be az ütközet. Jár a dicséret a bravúros pontot gyűjtő hazaiaknak, tizennégy vereség után ért el meglepetésszerű döntetlent Berki Krisztián brigádja.
Megyei I. osztály, 26. forduló:
Bátonyterenyei TC-Mátraterenye SE 1-1 (1-0)
Bátonyterenye, 150 néző. Vezette: Gecse Z. (Homoki G., Gyetvai B.)
Bátonyterenyei TC: Toldi – Nagy Norbert, Ivánfy, Kiss B., Bakos K. (Gyura, 28.) – Berki Sz., Szekula, Oláh M., Lenkei – Sasvári (Berki K., 83.), Bellér. Játékos-edző: Berki Krisztián.
Mátraterenye SE: Csák – Oláh T., Földi, Horváth Sz. (Miklós M., 46.), Kerényi – Babka, Percze – Stark, Bata, Domán – Znamecz (Líber, 61.). Vezetőedző: Bujtár Tamás.
Sárga lap: Ivánfy, Gyura, Berki K., ill. Bata, Oláh T.
Gól: Lenkei (37.), ill. Domán (73.)
Jók: az egész csapat, ill. Babka, Kerényi, Földi, Oláh T.
Berki Krisztián: – Erre a mérkőzésre is kevesen érkeztünk, több alapemberünket nélkülöznünk kellett. Ráadásul a meccs kezdete előtt is kiesett egy játékos, aztán a találkozó elején volt egy kényszerű cserém sérülés miatt, ami már tényleg megviselte a csapatott. A kapunkat Toldi Miki védte, aki mezőnyjátékos, de ezt is bevállalja, ha a csapatunknak segíteni kell! Ezeket csak azért sorolom, mert ez az egy pont, amit elértünk, inkább egy győzelemmel ért fel nekünk! Mindig annak a csapatnak kell megoldani a feladatot, amely éppen rendelkezésre áll. Ezt maximálisan átérezték a srácok és szívét-lelkét kitette mindenki a pályára, aminek meglett az eredménye. Nem játszottunk jól, nem is ígértük! Volt már rá példa a szezonban, hogy jól játszottunk, mégsem lett belőle pont. Ez a csapat tett annyit érte a mai napon, hogy megérdemelje az egy pontot, és elmondhassam, reális eredmény született. Küzdünk a becsületünkért, nem számít, hogy nem lesz kieső, minden mérkőzésen a lehető legjobban akarjuk kihozni magunkból! Gratulálok és köszönöm a csapatomnak a férfias játékát! A tizenhat éves Lenkei Milán egy példa lehet a fiataloknak, így kell viselkedni és futballozni egy felnőttcsapatban! „Bujti” barátomnak és csapatának sok sikert a kupában és persze a bajnokságban!
Bujtár Tamás: – Az első félidei játékunk, csak úgy mint a múlt héten, megint nagyon gyenge volt. Sokat volt nálunk a labda, végig mi domináltunk, lehetőségeink voltak, de kapura nem voltunk veszélyesek, és a hazaiak egy eladott labda után megszerezték a vezetést. A második félidő már sokkal jobban nézet ki, végig egykapuztunk. A hatvanadik perc környéken a játékvezető akkora tizenegyest nem adott meg nekünk, hogy a csattanást még Szentkúton is lehetett hallani. Az egyenlítőgólunk után még volt egy bő húsz percünk, hogy megnyerjük a meccset, de sajnos ez nem sikerült. A 94. percben Domán, majd rá pár másodpercre Babka is a kapufát találta telibe. Nem volt szerencsénk, de hozzáteszem, nem is teszünk érte. A hazai csapatnak gratulálok, jól küzdöttek, pontszerzésük megérdemelt! „Sumi” barátomnak és csapatának sok sikert a hátralévő fordulókra! Készülünk a szerdai kupamérkőzésre…
A bajnokság aktuális állása: