A balassagyarmati téli teremtorna másodosztályát veretlenül behúzó Alcoholic Bilbao csapatvezetője, Gál Norman szerint lényeges szerepet játszott együttese teljesítményében a bő létszám.
A közelmúltban véget ért a soros szezon a balassagyarmati téli teremtorna két osztályában. A második vonalban a rendezvény egésze alatt meggyőző teljesítménnyel előrukkoló Alcoholic Bilbao szerezte meg az aranyérmet, mely társulat veretlenül lett első. A remek szereplés kapcsán Gál Norman csapatvezetőt kérdeztük.
– Milyen tervekkel kezdték meg a bajnokságot?
– Az előző év, évek után szerettük volna megnyerni a kupát, mivel tavaly veretlenül lettünk másodikok, előtte pedig voltunk már harmadikok is – kezdte Gál Norman.
– Folytatódott a jó széria, hiszen a mostani idényben úgy zártak az élen, hogy nem találtak legyőzőre.
– A legfontosabb az, hogy régóta vagyunk már haverok, járunk össze együtt focizni, bulizni. Feltöltöttem az összes nevezési helyet már az első meccs előtt, és sajnos egy-két ember ki is maradt, aki nem tudott volna jönni, csak egy-két mérkőzésre. Ezáltal létszámban mindig bőven megvoltunk az összes találkozón, ami nagyon fontos volt szerintem pár meccsen, emiatt is tudtuk behúzni mindet.
– Mi a véleménye az új szabályokról?
– Nekem személy szerint sokkal jobban tetszik így, de úgy vettem észre, hogy a csapatnak is. Alapból játszós csapat vagyunk, az új szabályok miatt pedig sokkal tisztább és gyorsabb lett a játék, többet kell mozogni labda nélkül, jobban kell érezned a csapattársaidat, ez pedig nekünk jobban fekszik.
– Annak idején, hogyan jött létre ez a gárda?
– A dejtári csapat öltözőjéből pattant ki az ötlet, szerettük volna a „holtidőszakot” kellemes mozgással kitölteni, ha jól tudom, a bajnokság is többek között emiatt indult el. Páran egyből benne voltunk, ezután pedig csapódtak még hozzánk haverok. Páran megfordultak már a csapatban, de az a körülbelül tíz fős mag azóta is töretlenül jár.
– Honnan pattant ki a fejükből az együttes elnevezése?
– A csapat neve természetesen az Athletic Bilbao átformálása, gondoltuk, illik ránk az Alcoholic becenév, mivel szeretünk néha felönteni a garatra, ha van mit ünnepelni. Egyébként az egyik csapattársam dobta be a csoportunkba, mikor találgattunk, hogy milyen néven induljunk.
– Az esemény lezárása utáni videós értékelésében már előrevetítette, hogy a következő szezonnak egy osztállyal feljebb vágnak neki.
– Igen, pedzegettem, mivel jelezték a szervezők, hogy „kötelező” felmennünk. Én szívesen így tennék, mondtam is a többieknek, de mivel nem én döntök egyedül, ezért ezt meg kell még beszélnünk. Az első osztályban mindegyik csapat nagyon ügyes, teli képzett játékosokkal, mi amatőrök vagyunk leginkább, egy-két képzett játékossal. Biztos vagyok benne, hogy mindenkit megszorongatnánk és nem lennénk utolsók. Egyszer mindenképp megnézném a csapatot az első osztályban kíváncsiságból, és mikor, ha nem most?!
– A következő tornánk lebonyolítása még nem ismert, egy dolog azonban biztos: szeretettel várjuk majd a gárdát a VIII. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupára.
– Nagyon szépen köszönjük a meghívást, örülünk, hogy végre részt vehetünk ezen is. Remélem, minél többen ráérünk majd a csapatból aznap és elérünk egy jó eredményt. Végezetül, sokan jöttek nekünk szurkolni Dejtárról, ‘Gyarmatról, családtagok, barátok, ismerősök, nekik szeretnénk megköszönni, hogy buzdítottak minket, mindig jól esik! Köszönjük a szervezőknek is, amiért lehetővé tették számunkra, hogy jól szórakozhassunk. Végül, de nem utolsósorban nektek is köszönjük a fáradhatatlan munkátokat. Találkozunk legközelebb a Szuperkupán, decemberben pedig a ‘gyarmati teremtornán (bízom benne, az első osztályban)!