2024.12.22.

Idegenben folytatta a pontok gyűjtését a Szügy-Talent

Diósjenőn diadalmaskodott Koleszár Krisztián csapata. 

Szombaton Diósjenőn volt jelenése a Szügy-Talentnek a vármegyei élvonal ötödik körében. Jól indították a meccset a látogatók, Dávid Máté hamar beköszönt. Fél óra elteltével Szikszai büntetőből egalizált. Ekkor ismét megrázták magukat a vendégek és a szünetig el is döntötték a mérkőzést. Sorrendben Mócz, Szabó és Kántor is be tudta venni a kaput. A második félidőben nem tudtak közelebb zárkózni a házigazdák, így végül maradt a korában kialakuló állás, mint végeredmény. Négy egyes sikert aratott Koleszár Krisztián brigádja. Lássuk a részleteket!

Vármegyei I. osztály, 5. forduló:

Diósjenői SE-Szügy-Talent 2019 SE 1-4 (1-4)

Vezette: Aszódi Cs. (Drótár P., Visnyei B.)

Diósjenői SE: Nagy Sz. – Haljárszki, Ilyés (Ruzicska, 35), Makkai (Varga D., 55), Calo, Szűcs (Szitás, 74), Csóri (Kiss, 46), Zsiák, Schrammel (Csoknyai, 74), Molnár, Szikszai. Vezetőedző: Lába Csongor.

Szügy-Talent 2019 SE: Tóth – Varga M., Varga Á., Dávid (Balga, 84), Mindszenty, Szabó (Venczel, 65), Kántor, Hugyecz, Koplányi (Tátrai, 65), Brezovszki (Bozsó, 84), Mócz (Kreuch, 78). Vezetőedző: Koleszár Krisztián.

Sárga lap: Zsiák, Szikszai, Kiss

Gól: Szikszai (30.), ill. Dávid (4.), Mócz (32.), Szabó (36.), Kántor (41.)

Jók: senki, ill. Varga M., Varga Á., Mócz, Hugyecz, Szabó, Kántor

Lába Csongor: – Abszolút nem sikerült megvalósítani, amit az öltözőben megbeszéltünk. Sok bosszantó egyéni hibát vétettünk, amit ellenfelünk rendre ki is használt. A második játékrészben igyekeztünk kozmetikázni az eredményen, de ez nem sikerült. Gratulálok a Szügy csapatának!

Koleszár Krisztián: – Pompás körülmények között játszhattunk Diósjenőn, afféle kifogást nem kereshetsz mérkőzést. Azonnal ritmust találtunk, jó dinamikával, kellő agresszióval szálltunk meccsbe, amely elán két-három óriási ziccert, majd gyors vezetést eredményezett számunkra. Labdabiztosan voltunk jelen, nyugodtan építgettünk, amíg nem a huszonötödik perc környékén érthetetlen módon rövid időre elveszítettük magabiztosságunkat, s a feljebb lépő ellenfél fölénk kerekedett, labdákat, párharcokat veszítve kerültünk holtpontra, így a ‘Jenő büntetett. Az egyenlítő gólt követően hihetetlen jól reagált a brigád, kihasználtuk a góltól fellelkesedett hazaiak óvatlanságát, s gyorsan vezettünk ismét. Ezúttal már nem engedtük el a lehetőséget, vezettünk néhány gyors, precíz támadást, amelyek végén a büntetőterületen belül higgadt, jó döntéseket hozva vonultunk három gólos előnnyel pihenni. A második félidőben tekintve, hogy ismét döcögősebben, körülményesebben labdáztunk, váltottunk és igyekeztünk végigmenedzselni az addigi eredményt, így kevés teret és lehetőséget hagyva védő harmadunkban, megnyertük az összecsapást. Ismét egységesen, alázatosan működtünk, helyenként látványosak, játékosak voltak a srácok, szépen is, lassan is, de alakul az alakunk. El kell mondjam, hogy az ellenfélben egy stílusos, játékot preferáló, építkező csapatot ismertünk meg.

A bajnokság aktuális állása: