Bemutatkozás gyanánt triplával vette ki a részét csapata sikeréből a Mátraverebélyt elintéző Mátraterenye újdonsült csatára.
Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is hétről hétre megválasztja a Vármegyei II. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.
A közelmúltban kezdődő idény első köre után a Mátraterenye támadója, Puporka Richárd mellett döntöttünk, aki bemutatkozásképpen triplával vette ki a részét a Mátraverebélyt öt nullás arányban felülmúló együttese sikeréből. Most pedig következzen a mesterhármast elérő csatárral készült interjúnk!
– Miért döntött úgy a rajt előtt, hogy Karancsaljáról Mátraterenyére igazol?
– Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, hiszen Karancsalja az évek alatt az életem részévé vált – mondta Puporka Richárd. Próbáltam az utolsó pillanatig kivárni, hogy összeáll egy olyan keret, amivel az élmezőnyhöz tudnánk tartozni, de sajnos a rengeteg távozót nem teljesen sikerült pótolni. A Mátraterenyét egy agilis csapatnak tartom, így a megkeresésüket követően átbeszéltük a célokat, amik rögtön szimpatikusak is voltak.
– Gondolta volna, hogy rögtön triplával indít új állomáshelyén?
– Bíztam egy jó debütálásban, de ezt megmondom őszintén, hogy nem gondoltam volna, hogy egyből az első meccsen triplázom. Viszont a lényeg, hogy csapatként értük el ezt a fantasztikus eredményt.
– Mi a véleménye a mögöttünk hagyott bajnokiról?
– Úgy vélem, hogy sikerült végig dominálnunk, helyenként szép játékot mutattunk és kiemelkedő egyéni megoldásokkal rukkoltunk elő.
– Vajon mire lehet képes a csapat a pontvadászatban?
– Van még min csiszolni a játékunkon, de bízom benne, hogy ez a keret képes lesz harcban lenni a dobogó bármely fokáért.
– Hány találatra számít saját magától ebben a kiírásban?
– Minél több gólt várok magamtól, de elsősorban a csapat eredményessége lesz a fontos. Nagyon sok jó góllövő erősíti most a másodosztályt, így kiélezett csatára számítok a gólkirályi címet illetően.
– Szombaton a Feláldozhatók gárdáját fogadják a Vármegyei Kupában. A papírforma szerint nem lehet veszélyben a továbbjutás.
– A Feláldozhatók mindig fekete ló, bármikor képesek egy kiugró eredményre. Bármerre dőlhet a mérleg nyelve, de bízom a csapatban, hogy gond nélkül tudjuk majd venni ezt az akadályt is.