Parázs meccsen engedte ki a kezei győzelmet a Nagylóc.
Múlt vasárnap Felsőtoldon volt jelenése a Nagylócnak a vármegyei harmadosztály Keleti-csoportjának huszonnegyedik körében. Esélyesnek számítottak vendégek, az első félidő derekán pedig meg is szerezték a vezetést. Próbálkoztak ugyan becsülettel a hazaiak, de nem tudtak válaszolni, sőt a második etap felénél ismét gólt kaptak. Ekkor sem adták föl a házigazdák, igyekezetük pedig eredménnyel párosult. A hajrához érve előbb szépítettek, majd egyenlítettek az egyre parázsabbá váló mérkőzésen. Elmondások szerint, a hajrában komoly tömegjelenet alakult ki a pályán, a játékvezető végett is vett a csörtének, egyes jelenlévők elmondása alapján idő előtt, a hivatalos jegyzőkönyvbe viszont a kettő kettes végkifejlet került bele.
Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 24. forduló:
Felsőtoldi Cserhát TSE-Nagylóc SE 2-2 (0-1)
Vezette: Menczel J. (Reviczki J.)
Felsőtoldi Cserhát TSE: Páva – Murányi (Mosó, 63.), Erki (Mészáros, 71.), Sáfi, Imre Cs. – Baranyi, Hucskó, Nyirjei, Misinszky (Havasi, 46.) – Imre D., Nagy I. Játékos-edző: Nyirjei András.
Nagylóc SE: Oláh M. – Rácz N., Baranyi S., Varga B., Oláh Richárd – Rácz I. (Jurecska, 65.), Juhász, Oláh Roland, Csík R. – Csík Cs., Csík D. Megbízott játékos-edző: Oláh Roland.
Piros lap: Oláh Richárd (87., Nagylóc SE)
Gól: Hucskó (74.), Nagy I. (82.), ill. Csík D. (20.), Varga B. (65.)
Jók: Páva, Sáfi, Baranyi, Nagy, ill. senki
Nyirjei András: – A mai találkozót két részre osztanám, ami a fociról szólt, és ami nem… Az első félidőben közepes iramban zajlott a mérkőzés, mindkét csapat sok hibával játszott. Egygólos hátrányba kerültünk, és az ellenfél kapuja elé is csak ritkán értünk fel. A kevés helyzetből viszont kettő is a kapufán csattant, nem volt szerencsénk. Szünetben megbeszéltük, ha összekapjuk magunkat, akár meg is lehet fordítani az állást, mert a nagylóciak sem a legjobb formájukat hozták. Ennek ellenére a második félidő közepe táján már két gól volt a hátrányunk. Ekkor viszont új erőre kaptunk és szűk tíz perc alatt kiegyenlítettünk. Az eredmény szerintem reális a mérkőzés összképét nézve. Játékvezetői szemszögből nem volt túl nehéz meccs, a két csapat részéről egy rossz szó nem hangzott el egy-egy szabálytalanság után. Viszont a megfelelő időben és helyen nem osztott lapokat, kétes szituációban bizonytalan volt. Aztán a vége felé, talán az egyenlítőgól hatására is a vendégcsapat teljesen átváltozott. Történt ugyanis egy játékhelyzet, ahol a védőnk menteni igyekezett, viszont az ellenfél támadója rátaposott a fekvő játékosunkra, a labdára kiérkező kapussal pedig összetűzésbe keveredett. Szinte azonnal ököllel ütni próbált és le is köpte. Ebből adódott egy kisebb vita, a játékvezető pedig piros lapot adott az ellenfél játékosának. Mire lecsitultak volna a kedélyek, a nagylóciak részéről két-három játékos megindult a kapusunk felé, tovább rontva a helyzeten. A dulakodásban két játékosunk is láthatóan sérülést szenvedett és nagyon nehezen állt helyre a rend. A játékvezető le is fújta az összecsapást, mondván letelt a játékidő. Összességében úgy gondolom, addig amíg a Nagylóc vezetett, nem volt gond, az egyenlítés után viszont elvesztették az önuralmukat, talán arra számítottak, hogy simán nyerik a meccset. Nagy problémának érzem, hogy pont a csapatvezető és a kapitányuk, ahelyett, hogy nyugalomra intették volna a saját csapattársukat, inkább csak szították a tüzet. Ugyanis ezek az események nem focipályára valók. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, nem szeretném elítélni a Nagylócot, mert a csapat másik fele korrekten állt a dolgokhoz. Remélem, több ilyen eset nem fordul elő.
Oláh Roland: – Kicsit nehezen álltunk bele ebbe a mérkőzésbe, több hiányzónk is volt a keretből. A csapattal átbeszéltük és gondolkodtunk is rajta, de nem tudjuk, hogy lehet ilyen játékvezetőket kiküldeni a meccsekre. Józsi bácsi teljesen szétfújkálta a mérkőzést! Az első félidőben több helyzete is volt a hazaiaknak, de nem használták ki. Mi gyorsan megszereztük a vezetést. Utána jött a csattanó, vagyis kaptuk a választ az ellenfél kispadjáról és a szurkolóiktól… Trágárul elkezdtek minket mindennek elhordani, kisebbségiztek, cigányoztak, befelé kiabáltak! „Büdös cigányok!” Mondták. Trágárul kínálgatták a nemi szervüket. Aztán a második félidőben már kettő nullra vezettünk. Józsi bácsi többször is megállította a játékot, sokszor figyelmeztette a szurkolókat és a kispadot a viselkedésük miatt. Őt is folyamatosan fenyegették, azt mondták neki, hogy megverik! Ezt követően nem fújt be nekünk egy jogos tizenegyest, kihozta a tizenhatoson kívülre szabadrúgásra. Rendezők nem voltak. Három öreg, mopeddel rendelkező emberen volt mellény. A második félidő vége felé a csapatkapitányunk, Csík Dávid betört a büntetőterületre, egyértelmű gólhelyzetben volt, elütötték, majd a hátvéd megfogta a labdát, mégsem kaptunk tizenegyest. Utána Dávid kikanalazta a labdát, a védő belerúgott és felé ütött, de el tudott hajolni. Vagy három játékosunk szét van karmolva. Az egyik alig bír menni a veséje miatt, úgy megrúgta a kapus! Többen ütöttek felénk a felsőtoldiak közül, és kiabáltak: „cigányok, cigányok, meghaltok”! Őszintén megmondjuk, ezt nem vártuk tőlük! Itt laknak a szomszédban… Több sérülésünk is keletkezett. A magát védő játékosunk piros lapot kapott, a kapusnak és egy másiknak, aki ütött-rúgott, még sárgát sem osztott Józsi bácsi. Ez is jogtalan, mert négy hazai embert is ki kellett volna állítani a történtek miatt, aztán úgy folytatni a találkozót. Ez sem történt meg a játékvezető részéről! Ha fölveszik az MLSZ-től a pénzt, akkor rendesen végezzék el a munkájukat a bírók, mert több meccset szétfújkálnak! Legközelebb amúgy jobban oda kellene figyelni, hogy milyen játékvezetőket küldenek ki. Hibáztatjuk Józsi bácsit, és személy szerint én is, mert a körülményeknek adottnak kell lennie ahhoz, hogy elkezdődjön egy futballmeccs. Ha csak három, mopedes öregemberen van mellény, ne engedjük megkezdődni a mérkőzést! Ez jogilag sem engedélyezett. A másik dolog, a kispadról olyan hazai játékosok is fenyegették, akik el vannak tiltva… Mégis ott lehettek és kiabáltak befelé Józsi bácsinak, hogy megverik! Szóval egyébként megértem őt, hogy megijedt, mert folyamatosan terrorizálva volt az egész meccsen! Azt viszont nem értem, azt a büntetőt miért nem lehet megadni, amikor kettő kettőnél az ember betör a tizenhatosra, aztán direkt megrúgják, hasba talpalják, úgy, hogy még a stoplis nyoma is ott van… Az is durva kicsit, hogy úgy rúgtak a csapatkapitány felé, hogy a labda sem volt ott, amikor pedig megkérdeztük, mi van, még ütöttek is a játékos felé… A kapus pedig odament a játékoshoz és telibe combon rúgta és ütött felé. Ez nem a játéktérre való viselkedés! Eddig sem volt nekünk ilyen balhés meccsünk és ezek után sem lesz. Nem ezt vártuk a Felsőtoldtól, szégyelljék magukat! Többségében romák vannak a csapatunkban, de azért tudunk kulturáltan viselkedni és sportszerű játékot bemutatni, náluk nincs roma, mégsem tudnak viselkedni és korrekten játszani! Sinter csapat a Felsőtold! Ezt a véleményt én személy szerint nyíltan vállalom!
A bajnokság aktuális állása: