Tarjáni László nagy lelkesedéssel vágott neki újdonsült szerepvállalásának.
A közelmúltban fontos változásra került sor a Bátonyterenyei TC életében. Az egyesületet az elmúlt öt évben irányító dr. Mátyás Mátyás helyett Tarjáni László lett a klub elnöke. Az újdonsült tisztsége kapcsán meg is szólaltattuk a város életében korábban már egyéb területeken is fontos szerepeket betöltő sportembert.
Tarjáni László: – Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az egyesület 2023. március 3-án engem választott meg a Bátonyterenyei Torna Club elnökének. Ez a feladat nagyon megtisztelő, egyben nagy felelősség és nagy kihívás számomra. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a klub munkáját. Sokan nem is tudják, hogy az én nagypapám, Tarjáni János az 1960-as években volt elnök az akkori NOSE-ban. Biztos büszke lenne rám a papa! Az első és legfontosabb dolog, hogy köszönetemet és hálámat fejezzem ki dr. Mátyás Mátyásnak, aki rengeteget tett az elmúlt években az egyesületért. Köszönöm és hálás vagyok neki, hogy marad és segíti a klub munkáját!
Sajnos az első hetekben népszerűtlen döntéseket is meg kellett hozni. Visszaléptettük a megye hármas csapatunkat. Minden tisztelem azoknak a játékosoknak, akik játszottak a csapatban! Mérlegelnünk kellett. Az első és legfontosabb dolog, hogy a megyei első osztályú csapatunk megőrizze tagságát. Itt szeretném megköszönni Berki Krisztián edzőnek és az egész keretnek a hozzáállást! Nagyon bízom benne, hogy a hétvégén már megszerezzük az első tavaszi pontjainkat. Ugyanolyan fontos, hanem lényegesebb, hogy az utánpótlásunk fejlődése töretlen legyen. Köszönöm Susán Attila, Ornyik Róbert, Szabó Tamás és Smelkó Károly edzők munkáját, egyben kívánom nekik, sok sikert érjenek el és gyarapítsák a BTC jó hírnevét! Az adminisztrációs munkákat továbbra is Keltai Roland barátom és Lenkó Orsolya végzi. Nagyon köszönöm nekik a tevékenységüket!
Mivel az asztalitenisz szakág elnöke is én voltam, az első dolgom, hogy a szakosztályt beolvasszam a BTC kötelékeibe. Már meg is kezdődtek a tárgyalások, sőt már vannak megkeresések, hogy más sportágakkal is gyarapodjon az egyesület. A jövőt illetően rengeteg tervem és ötletem van. Nagyon örülök neki, és érzem, hogy Nagy-Majdon József polgármester úr felkarolta a klubot, és infrastruktúrában, illetve szerkezetben is fejlődni fogunk. Tudom, hogy együtt a várossal, egy új szintre emeljük Bátonyterenye labdarúgását! Az a célom, hogy ne nyűg, hanem felemelő és megtisztelő érzés legyen Bátonyterenyén focizni – zárta gondolatait a klubvezető.