Berkenyén sem lassítana az SBTC, Pásztóra hivatalos a Mátraterenye, az Érsekvadkert ellen javítana a Mohora, a Héhalommal szemben hozná a kötelezőt a Karancslapujtő.
A következő hétvégén a huszadik kör kerül megrendezésre a vármegyei élvonalban. Hat meccsre kerül sor szombaton, egyre pedig vasárnap. Lássuk, mire számítunk az aktuális mérkőzések kapcsán!
Megyei I. osztály, 20. forduló:
2023. március 18. (szombat), 15.00:
Berkenye SE-Salgótarjáni BTC
A papírforma szerint nem okozhat gondot a három pont megszerzése a vendégeknek, ezzel együtt, érdemes lesz résen lennie Sebestyén Szilárd tanítványainak. A házigazdák szép győzelemmel hangoltak, önbizalom terén tehát perpillanat jól állhat Rusvay Gergely legénysége, számára ismerős környezetben pedig nem is adná olcsón a bőrét a meglepetésben reménykedő társulat. A salgótarjániak menetelnek tavasszal, ráadásul mostanában a gólokat is szépen termelik, pár csatát azonban még meg kell vívniuk, mielőtt elérik hőn áhított céljukat. A hazaiak mind pozitív, mind negatív értelemben véve bármire képes középcsapatként jellemezhetők ebben az idényben, apait-anyait beleadva saját pályáján talán akadnak jó periódusai a nyugat-nógrádiaknak. A bajnokság egyik legfontosabb ütközete előtt viszont nem hibázhatnak a látogatók, akár simább, akár nehezebb keretek között, de illene felülkerekedniük ellenfelükön. Joggal illethetnénk jókora kalapemeléssel a berkenyeieket, ha bármilyen formában képesek volnának megfricskázni az éllovast.
Pásztó SK-Mátraterenye SE
A soros forduló legérdekesebbnek ígérkező találkozóján nézhetnek farkasszemet a társaságok, ugyan a vendégek esélyes mivoltát nem szabad vitatni, mégis úgy érezzük, maximális fordulatszámon pörögve akár egy jó eredményt is elérhetnek az előző fordulóban szabadnapos házigazdák. A pásztóiak az ötödik helyért hajtanak, mely pozíció még előkelőnek mondható, vérmesebb álmaik már nem lehetnek, csak egy-egy figyelemreméltó skalp begyűjtésében bízhatnak. Ebbe a kategóriába tartozna egy szombati pozitív végkifejlet is, az tuti, hogy otthonukban kellő határozottsággal fognak ringbe szállni a hazaiak. A ‘terenyeiek egy rangadón elszenvedett fájó vereséggel melegítettek, lenne tehát mit kijavítaniuk, nem feltétlenül számíthatnak azonban kisasszonypartira, egészen biztosan legjobbjukra lesz szükség ahhoz, hogy ki tudják köszörülni a nemrégiben rajtuk esett csorbát. Összességében egy kiegyenlített mérkőzésnek ígérkezik ez a csörte, egy hangányival esélyesebbnek titulálnánk a látogatókat, mégsem éreznénk váratlan fordulatnak, ha végül megdőlne ez az álláspont.
Unicum FC Mohora-DJ-Mobitel-Érsekvadkert SE
Toronymagas favoritként tekinthetünk a táblázaton jóval előrébb fellelhető hazaiakra, még akkor is, ha az előző forduló finoman szólva sem sikerült túl fényesen Baranyi Tibor fiai számára. Az előző hetekben bemutatott szereplések miatt viszont mondhatni, ideálisnak nevezhető ellenféllel lesz dolguk a múltkori zakótól függetlenül nyilvánvalóan minél fényesebb éremben bizakodó mohoraiaknak, akik elvileg akár egy gólarányjavító győzelmet is előhúzhatnak a cilinderből. A vendégek három súlyos zakót tudhatnak maguk mögött, rájuk férne már egy sikerélmény, ez az alkalom azonban valószínűleg nem aktuális erőpróbájukon fog bekövetkezni, igazi főnixmadárszerű feltámadásként kerülne be a köztudatba, ha most lépné át saját árnyékát Nyikos József gödörben lévő brigádja. A ‘vadkertiek alsóházi együttesként leginkább a tisztes helytállásban bízhatnak, minden más végkifejlet komoly meglepetésnek minősülne, egyáltalán nincs benne a levegőben, hogy megtáltodosnak a látogatók, nem ismerhetnek pardont a házigazdák.
Bánk-Dalnoki Akadémia II-Palotás SE
Tereske.
A tabellából kiindulva ismét rávághatnánk a házigazdák mérkőzésére, hogy esélyesként jelölhetjük ellenlábasukat, ettől a kijelentéstől viszont ezúttal is eltekintünk. A pályaválasztó gárda rendre szívós riválisnak bizonyult az előző fordulókban, ez pedig vélhetően szombaton sem lesz másként, előbb-utóbb pedig megleckéztethet valakit Szász Jenő garnitúrája. A palotásiak már eléggé várt győzelmet értek el legutóbbi küldetésükön, evés közben jön meg az étvágy alapon pedig folytatnák eredményes hadjáratukat a sereghajtónál. Az sejthető, hogy nem néz elébe könnyű menetnek Jele Zoltán csapata, küzdelemből jelesre kell vizsgázni ahhoz, hogy összejöjjön a vágyott siker. A vendéglátók vélhetően mielőbb el akarnak kerülni az utolsó helyről, legfőképpen azért, mert az említett pozíció kiesést érhet… Persze a fiatalok önbecsülése is kockán forog, joggal számíthatunk tehát egy akaratos társaságra, amely aztán feladja a leckét ellenfelének. Maradjunk annyiban, kitartunk azon vélemény mellett, hogy akár meg is szakíthatja rossz szériáját a tartalék alakulat, de mindent összevetve előzetesen a másik oldal felé billentjük a mérleg nyelvét.
Diósjenő SE-Bátonyterenyei TC
Ezen találkozót megelőzően nyugodtabban tippelhetünk, alapjáraton véve nem okozhatna gondot a győzelem kivívása a tavasszal három meccsét is veretlenül teljesítő diósjenőiek számára. Ezt a véleményt erősíti a tabella alsó részében megtalálható látogatók gyenge szériája, akik írd és mondd, legutoljára még az előző év szeptemberében tudtak nyerni… Mennek a bátonyiak, csinálják a dolgukat becsülettel, az eredmények viszont valamiért nem jönnek, így lelkiállapot tekintetében nem igazán van ott a toppon Berki Krisztián tavasszal még bajnoki egységig sem jutó társulata. Nagy valószínűséggel nem a soros kirándulás alkalmával szakad meg a negatív tendencia, a legutóbbi körben idegenben diadalmaskodó nyugat-nógrádiaknak áll a zászló, akik saját pályájukon folytathatják a pontok gyűjtögetését, jobbik arcával előrukkolva megint örülhet majd a Bőgér Dávig-Varga Gyula vezette armada. Egy huszáros meneteléssel akár még egy felsőházi helyezést is megcsíphetnek a házigazdák, ehhez szépen sorban kell hozniuk az előttük lévő fellépéseket, közelgő erőpróbájukon sem lassíthatnak.
Építők KC-Szécsény VSE
Bizonyos értelemben véve a hétvége egyik legkomolyabb kuriózuma színezi ezt a párosítást, hiszen egy testvércsörte kölcsönöz külön pikantériát a meccsnek. A házigazdákat Csatlós Tamás, míg a másik oldalt Csatlós Csaba dirigálja, egyaránt kellő elhivatottsággal. Az esélyek jelenleg inkább a salgótarjániak irányába billennek, otthonukban minden adott lehet ahhoz, hogy menjenek tovább megkezdett útjukon. Egy fájó vereség után elkapták a fonalat a hazaiak, ennek eredményeképpen az elmúlt három fordulóban egymás után aratták a győzelmeket, úgy tűnik, lendületbe került Csatlós Tamás csapata. A szécsényiek is remekül indították a második félév küzdelmeit, az elmúlt két fellépésükön viszont nem tudtak győzni, egy döntetlent egy fájó vereség követett. Az biztos, hogy a javításban gondolkodnak a látogatók, de tisztában lehetnek vele, hogy kemény menetnek néznek elébe. Perpillanat négy egység választja el a feleket a vendégek javára, így egy esetleges sikeres manőverrel tovább folytatnák felzárkózásukat a vendéglátók, amennyiben pedig jó napot fognak ki, erre meg is lesz minden sanszuk.
2023. március 19. (vasárnap), 11.00:
Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE-Héhalom SE
A forduló egyetlen vasárnapi találkozóján roppant egyoldalú párharcra van kilátás. Kár tagadni, elsősorban az lehet a kérdés, milyen különbséggel nyernek a másfajta kávéháznak mondható hazaiak, akik egy rangadón elért remek siker után most hoznák a kötelezőt. A héhalmiak eddig csak kikaptak a tavaszi szezonban, egy héttel ezelőtt is sima vereséget szenvedtek, szóval nem igazán néznek ki túl jól, amit mutat utolsó előtti helyezésük is. A házigazdák céljai ismertek, a bajnoki címre és a feljutára hajtanak. Az útjuk még igen csak rögös, az azonban reális elvárás, hogy évad egyik leglényegesebb derbije előtt mellébeszélés nélkül húzzák be az újabb pontokat. A látogatók az esélytelenek teljes nyugalmával kelhetnek útra, csak egy minél simább fiaskó elkerülése lebeghet szemeik előtt, minden más forgatókönyv bravúrnak minősülne. Otthonukban akár egy könnyedebb diadalt is elérhetnek a ‘lapujtőiek, ha komolyan veszik az összecsapás egészét, nagyon sima lesz a vége. Dicséretreméltó cselekedetként jegyezhetnénk fel, ha mégis rá tudnának cáfolni a felvázoltakra a vendégek.
Szabadnap: Szendehely FC.