2024.12.21.

Vereséggel hangolt első tavaszi bajnokijára a Bánk-Dalnoki Akadémia

A szintén az NB III Közép-csoportjában szereplő Szekszárdnál kapott ki a Nógrád vármegyei csapat.

Múlt szombaton megkezdődtek a harmadosztály Közép-csoportjának tavaszi küzdelmei. Mivel korábban két gárda visszalépett a bajnokságtól, két társulat, a Szekszárd és a Bánk-Dalnoki Akadémia szabadnapos volt a huszonegyedik körben. Ezt kihasználandó, egymás ellen játszották le utolsó téli edzőmérkőzésüket az érintettek. A gólokban bővelkedő találkozót végül a házigazdák nyerték meg négy háromra.

Felkészülési mérkőzés:

Szekszárdi UFC-Bánk-Dalnoki Akadémia 4-3 (3-1)

Szekszárd, Városi Stadion, műfüves pálya.

Bánk-Dalnoki Akadémia: Zima (Darabont D., 46.) – Molnár, Csikós, Frey (Szabó Sz.), Petrezselyem – Darabont G., Kócsa – Rosta (Fellegi), Haronisz, Török (Seres) – Sápi (Nguyen). Vezetőedző: Tábori Ákos.

Gól: Sápi, Kócsa, Haronisz

Tábori Ákos: – Az utolsó felkészülési mérkőzésünkhöz érkeztünk, jól kezdtük a mérkőzést, az első tizenöt percben vezetést is szereztünk, utána a félidőig megfordult a játék képe, három gólt is kaptunk rendre olyan hibákból, ami nem volt jellemző a csapatra idáig. A szünetből jobban jöttünk vissza a pályára. A cserék nagyon magabiztosan szálltak be, sikerült egyenlítenünk is, de a hajrában egy kapusunknak elpasszolt labdából megnyerte a mérkőzést a hazai csapat. Gratulálok a Szekszárdnak, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!