2024.04.19.

Weboldal támogatás-Megyei III. osztály, Nyugati-csoport

Összegzés a bajnokság résztvevőinek hozzáállásáról.

A Nógrádifutball.hu (korábbi nevén Nógrádifoci.hu) weboldal 2013 óta foglalkozik a Nógrád megyei labdarúgás történéseivel, az NB III-tól kezdve, egészen a legalacsonyabb osztályig. Az említett esztendőtől kezdődően jó darabig stabil tulajdonosok álltak működésünk mögött, ez a helyzet azonban 2019-ben megváltozott. Magunkra maradtunk. Nem adtuk azonban fel, és fokozatosan kidolgoztunk egy szisztémát. Napjainkban éves költségvetésünket javarészt az egyesületek támogatása teszi ki a reklámok mellett.

Ez azt jelenti, a különféle bajnokságok résztvevői segítik üzemelésünket. Sok kicsi sokra megy! Az aktuális állapotok szerint, három csoportba lehet besorolni támogatóinkat. Havi 5, 3 vagy 2 ezer Ft-tal támogatják munkánkat. Mindegyik kategória segítség és köszönettel tartozunk! 2022-től szeretnénk végleg egyetemesíteni, hogy melyik klubokra számíthatunk és tudunk a jövőben is együttműködni (például nyilatkozatok közlése). Lényeges kiemelni, ahogy eddig is, a jövőben szintén minden támogatónk számlát kap az érintett összegekről. Tehát minden hivatalos formában történik.

A Megyei III. osztály Nyugati-csoportjában ráadásul az átlagosnál még inkább több jelentősége van annak, hogy egy-egy csapat segíti-e a munkánkat vagy sem, hiszen nemrégiben megalapításra került a Filiczki János „Fair Play”-díj. Erről bővebben itt olvashatnak. Február elejéig igyekszünk minden klubtól hivatalos állásfoglalást kérni, hogyan viszonyulnak a kérdéshez. Az alábbi, folyamatosan frissülő listában látható, mely csapatok biztosítottak töretlen támogatásukról.

A Nógrádifutball.hu működését támogató csapatok a Megyei III. osztály Nyugati-csoportjában: Legéndi SE, Nagyoroszi SK, Szokolyi Alajos SE, Érsekvadkert SE II, Tereske KSE, Galgagyörki SE, Kétbodony SE, Keszegi SE, Egyházasdengeleg FE, Patak FC, Rétság VSE, Ipolyszögi SE, Szügy SE II, Felsőpetény SE.