2024.10.28.

Újabb fontos győzelemmel jelentkezett az SBTC

A Sényő elleni sikernek köszönhetően a kiesőzónából is elkerültek a három bajnoki óta veretlen fekete-fehérek.

Vasárnap a Sényőt fogadta az SBTC a harmadosztály Észak-Keleti-csoportjának tizenharmadik körében. Enerváltan kezdték a bajnokit a házigazdák, a meccs legeleje a másik oldalé volt, akik elég korán meg is szerezték a vezetést egy szabadrúgásgóllal. Szépen lassan ébredeztek a fekete-fehérek, majd az összecsapás harmadánál büntetőből egalizáltak, Filkor Benjámin nem hibázott. A pihenőig a hazaiak bizonyultak aktívabbnak, de már nem változott az állás.

A második etapban kiegyenlített csatát láthattak a nézők, nem igazán volt érdemi különbség a pályán. Az utolsó negyedórára kanyarodva egy ellentámadásból Klajban iramodott meg, középre tett labdáját pedig Filkor Márkó kanalazta be közvetlen közelről. Ezt követően mindent megtettek ugyan a látogatók a válasz érdekében, szerencsére nem jártak sikerrel, sőt a hosszabbításban utolsó pillanataiban még Boros is bevette a kaput, kialakítva a három egyes végkifejletet. Újabb fontos diadalt tett zsebre Sebestyén Szilárd legénysége, a győzelemnek hála pedig a kiesőzónából is elkerült a salgótarjáni armada. Lássuk a részleteket!

NB III Észak-Keleti csoport, 13. forduló:

Salgótarjáni BTC-Sényő FC Selyem-Ber 3-1 (1-1)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 200 néző. Vezette: Sveda M. (Végh M., Kondákor T.)

Salgótarjáni BTC: Szalay – Farkas K., Csuka, Kálmán, Nagy X. – Boros, Köböl, Filkor B. (Héjjas, 66.), Mátyás T. (Klajban, 58.), Filkor M. – Horváth (Csutora, 86.). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.

 

 

Sényő FC Selyem-Ber: Talián – Vámos G. (Erdei, 66), Kozák (Márton, 54), Kapacina K., Varga, Csáki (Schmidt, 46), Farkas M., Szokol, Ur, Vámos M., Orosz (Szopkó, 75). Vezetőedző: Kapacina Valér.

Sárga lap: Horváth M., Nagy X., Boros, Klajban, ill. Farkas M., Szokol

Gól: Filkor B. (31.), Filkor M. (75.), Boros (95.), ill. Varga (8.)

Sebestyén Szilárd: – A mai mérkőzésen inkább a küzdelem dominált, mindkét csapat harcos volt, agresszív játék volt. Az ellenfélnek egy lehetősége volt szabadrúgásból, azt kihasználták, nekünk volt a gólokon kívül még kettő-három, sajnos azzal nem tudtunk élni, de kiküzdöttük. Azt gondolom, hogy megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Remélem, hogy a sorozatunk tovább folytatódik majd.

Kapacina Valér: – Nehéz a meccsről bármit is mondani. Azt gondolom, hogy az első húsz percet jól kezdtük, megszereztük a vezetést, és utána volt egy nagy lehetőségünk, amit nem sikerült gólra váltanunk, nyugtatóbb előny lett volna, hogyha kettő nullra vezetünk. Utána egy egyéni hibából összehoztunk egy büntetőt ismét. Ez után a játékunk nagyon visszaesett, a párharcokat nem tudtuk megnyerni. A második félidőben ismét egy olyan gólt kaptunk, ami szerintem utánpótlás szinten sem elfogadható, nemhogy NB III-as felnőtt bajnoki meccsen. Az ellenfél azt játszotta, amit kell, agresszív volt ellenünk, bátran, keményen belementek a párharcokba, mi ezeket kicsit kislányos módon viseltük. Gratulálni tudok csak a Salgótarjánnak, megérdemelten tartották itthon a három pontot!

A bajnokság aktuális állása: