2025.03.28.

Simán kikapott otthonában az SBTC

Hiába szereztek vezetést a salgótarjániak, öt góllal válaszolt a Putnok.

Szombaton a bajnoki címre hajtó Putnokot fogadta az SBTC a harmadosztály Észak-Keleti-csoportjának huszonegyedik körében. A mérkőzés korai szakaszában nem volt érdemi különbség a résztvevők között. Az első etap felénél Katona révén előnybe is tudtak kerülni a hazaiak. Ezt követően fokozatosan kézbe vették a gyeplőt a látogatók, akik előbb egalizáltak, majd a vezetést is megszerezték, éppen  a szünet előtt.

A második felvonás elején hamar eldöntötték a találkozót a még kétszer eredményes vendégek. Volt még hátra idő bőven, és küzdöttek is becsülettel, de képtelenek voltak felállni a padlóról a fekete-fehérek. A hajrára kanyarodva megadták a kegyelemdöfést a putnokiak, akik végül sima, öt egyes győzelmet aratva igazolták a papírformát.

NB III Észak-Keleti csoport, 21. forduló:

Salgótarjáni BTC-Putnok FC 1-5 (1-2)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 250 néző. Vezette: Práth D. (Végh M., Deme R.)

Salgótarjáni BTC: Nideczki – Illés, Köböl, Filkor B. (Mátyás, 66.), Horváth M. (Boros, 66.), Nagy X. (Csutora, 66.), Katona (Csifó, 71.), Kálmán R., Farkas, Klein (Filkor M., 46.), Csuka. Megbízott edző: Tóth Csaba.

Putnok FC: Derényi – Galacs (Sipos, 76.), Lőrincz, Boros, Máris (Jónyer, 57.), Süttő, Kercsó (Bán, 76.), Nemes, Végső (Pócsik, 46.), Korbely (Fekete, 57.), Nagy R. Vezetőedző: Szala Ákos.

Gól: Katona (22.), ill. Nemes (31.), Korbely (42., 48.), Máris (47.), Süttő (75.)

Tóth Csaba: – Nagyon nehéz egy ilyen mérkőzés után mondani valamit. Ismét nagyon jól léptünk a meccsbe, tizenöt-harminc percig mi uraltuk a játékot és az első tizenöt percben sikerült is egy gólt rúgni. Szerintem kellő mértékben fel voltunk készülve az ellenfél játékára, kimondottan sablonjátékot játszottak. Sajnos az első félidő végén két akcióból két jobboldali védelmi hibából sikerült két gólt szerezniük a félidő végéig. Erre nem voltunk felkészülve, ismét volt a meccsben egy-két perc rövidzárlat. A szünetben megbeszéltük, hogy kettő egynél még vissza lehet jönni a meccsbe. Erre kijöttünk a második félidőre, és nem tudom, mi oknál fogva, kaptunk ismét két gyors gólt. Ami ezután volt, nehéz értékelni, négy egynél már nem volt annyi a csapatban, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe. Tettünk egy taktikai húzást, hogy a sárga laposainkat lecseréltük, próbáltunk frissíteni, hátha valahogy vissza tudunk jönni a meccsbe. Sikerült még két-három helyzetet kialakítani, de sajnos egy kontrából még egy tizenegyest is rúgott az ellenfél, úgyhogy így egy osztálykülönbséggel megnyerték a meccset. Viszont azt mondom, hogy ebben a mérkőzésben nem volt meg ez a négygólos különbség. Ezeket az egy-két perces rövidzárlatokat muszáj lesz elkerülni és muszáj lesz gyűjteni a pontokat. Tudjuk, hogy egy bajnokesélyes csapat ellen játszottunk, aki kimondottan bajnok akar lenni, de ha ezeket a rövid kis zárlatokat elkerüljük, biztos, hogy többet ki fogunk hozni a meccsből. Az Egerre szintén készülni fogunk, valahol el kell kezdeni a pontokat gyűjteni, remélem, ez a következő mérkőzésen Egerben meg is fog történni.

Szala Ákos: – Azt gondolom, hogy nem kezdtük jól a mérkőzést, viszont a Salgótarján vezetőgóljára jól reagáltunk. Az elmúlt hat meccsünk mindegyikét megnyertük, ötöt úgy, hogy vesztett állásból tudtunk fordítani, ez mindenképp a csapat mentális erejét mutatja. Szeretünk Salgótarjánba járni, mindig nehéz mérkőzésre készülünk, de szerencsére mindig sok gólt tudunk szerezni, így az elmúlt négy bajnokin szereztünk huszonöt gólt ellenük. Azt gondolom, ennyi nincsen a két csapat között, de valamiért nekünk itt mindig kijön a lépés, úgyhogy a Salgótarján ettől sokkal jobb csapat és a mérkőzés elején jó minőségben is játszott. Jókor rúgtuk a gólokat, ez dönthette el a mérkőzést. Azt gondolom, hogy minden csapat félve érkezik Salgótarjánba, mert sosem egyszerű itt játszani, mert minőségi munka folyik itt, és ez egy nehéz közeg, ahol pályára kell lépni. Mi megyünk tovább az utunkon, a Salgótarján más célért küzd, sok sikert és sok szerencsét szeretnék kívánni nekik, hogy benn tudjanak maradni az osztályban, mert jó ide járni. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez!

A bajnokság aktuális állása: