Ez történt az NB III Keleti-csoportjának tizenharmadik fordulójában

Gabi

Sima vereséggel hangolt az SBTC következő ellenfele, elhalasztotta meccsét a BSE soros vetélytársa.

Múlt szombaton a tizenharmadik fordulót hozták tető alá az NB III Keleti-csoportjának aktuális idényében. Ahogy arról már beszámoltunk, a BSE nagy csatában alulmaradt az éllovas Tiszakécskével szemben, míg az SBTC szintén férfias küzdelemben kapott ki a Kisvárda tartalékcsapatától. Ahogy már az előző évad során is megszokhatták olvasóink, a mostani pontvadászatban is valamennyi találkozóról beszámolunk majd a soros körből, edzői nyilatkozatokkal karöltve.

A további mérkőzéseken a nógrádi gárdák előttünk álló vetélytársai közül a hamarosan Balassagyarmaton vizitáló Eger elhalasztotta a Füzesgyarmat elleni fellépését, míg a következő játéknapon az SBTC-t fogadó Cegléd csúnya pofonba szaladt bele Tiszafüreden. A többi találkozón a Jászberény bevette Tállyát, a Sényő legyűrte a Debrecen fiataljait, a Tiszaújváros bravúrgyőzelmet aratott a BVSC-nél, a Hatvan elverte a Gyöngyöst, a Diósgyőr kettő pedig nyert Putnokon. Nézzük meg a részleteket!

NB III Keleti-csoport, 13. forduló:

Tiszafüredi VSE-Ceglédi VSE 3-0 (2-0)

Tiszafüred, Lipcsey Elemért Sporttelep, 300 néző. Vezette: Zimmermann M. (Flinta Z., László I.)

Tiszafüredi VSE: Sándor B. – Háda, Haász (Vincze, 57.), Kalóz, Szövetes – Gajda, Barzsó, Csiki, Tóth N. (Barna, 63.) – Szabó T. (Kapitár, 84.), Kalmár (Szanku, 84). Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

Ceglédi VSE: Haála – Polyák, Bagó, Juhász Gy., Tóth D. – Markó, Kuti – Herczeg (Kelemen, 46.), Laczkó, Kovács L. (Juhász A., 80.) – Bartos (Papp, 67.). Vezetőedző: Makrai László.

Sárga lap: Tóth N., ill. Laczkó

Gól: Szabó T. (7., 62.), Kalmár (28.)

Dorcsák Zoltán: – Igazi csapatmunka volt! Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, hogy végig nagyon fegyelmezetten fociztunk, emiatt tudtuk lehozni a meccset, és mert maximálisan ki tudtuk használni az ellenfél hibáit. Ez az első mérkőzésünk, amin nem kaptunk gólt. Nem sziporkáztunk előre és nem volt rengeteg helyzetünk, de a hibákra azonnal lecsaptunk, és a legnagyobb pozitívum, hogy sem hátul, sem középen, sem elől nem hibáztunk olyanokat, amit ki tudott volna használni az ellenfél. Nagyon büszkék vagyunk erre az eredményre és örülünk a sikernek!

Makrai László: – Addig, amíg nem tudunk csapatként működni, nem tudunk győzni! Minden gól hibából születik, de ilyen hibákat NB III-ban nem szabad elkövetni! Sajnos nagy bajban vagyunk, remélem, ezt minden játékos átérzi most már!

Tállya KSE-Jászberényi FC 0-1 (0-0)

Tállya, Községi Sporttelep, 200 néző. Vezette: Sándor Cs. (Tőkés R., Kovács T.)

Tállya KSE: Nagy M. – Tóth Sz., Fenyőfalvi, Szegedi, Nyitrai – Fazekas (Ondó, 57.), Ohár (Lavrik, 66.), Nyitrai, Bocsi (Motkó, 57.) – Jano (Kelemen, 78.), Tóth L. Vezetőedző: Uray Attila.

Jászberényi FC: Bonica – Szemere, Torkos, Aranyos, Süttő – Lőrincz, Gergely P. – Fekete O. (László K., 66.), Szőllősi, Albert (Hodgyai, 87.) – Pálinkás (Szanyi, 76.). Vezetőedző: Német Gyula.

Sárga lap: Jano, Uray, ill. Aranyos, Gergely P.

Gól: Szőllősi (52.)

Uray Attila:Egyenlő erők küzdelmében, a szerencsésebb csapat nyerte meg a mérkőzést. Az utolsó pillanatban a kihagyhatatlant is kihagytuk, lőtt gól nélkül pedig nehéz eredményt elérni. Gratulálok a Jászberénynek!

Németh Gyula: – Gratulálok a csapatomnak! Tudtuk, hogy nehéz lesz, de annál is nehezebb lett. Most már értem, hogy a hazai csapat miért nem kapott még ki otthon. Sok sikert a Tállyának.

Sényő-Carnifex FC-Debreceni VSC II 2-1 (1-1)

Sényő, Sportpálya, 300 néző. Vezette: Mencsik L. (Zahorecz R., Hovanecz M.)

Sényő-Carnifex FC: Gazsi – Bodó, Hadházi, Fenyőfalvi (Fabu, 77.), Lakatos (Jócsák, 70.) – Szokol, Boros – Farkas, Schmidt (Molnár, 57.), Páll (Kapacina K., 77.) – Kapcina V. Edzők: Fiumei Viktor, Imrő László.

Debreceni VSC II: Ecsegi – Kozma (Juhász M., 46.), Gellén, Balla, Jankelic (Sápi, 62.) – Bene (Girdán, 67.), Szabó Á., Sárosi, Mező – Kenderesi, Sármány (Talpalló, 75.). Vezetőedző: Szatmári Csaba.

Sárga lap: Klepács, Jócsák, Fabu

Gól: Schmidt (32.), Kapacina V. (94.), Sárosi (9.)

Fiumei Viktor: Egy erősen döntetlen szagú mérkőzésen nyertünk az utolsó pillanatban. A három ponttól is sokkal többet ért ez a mai győzelem. Viszont minden elismerésünk a debreceni fiataloké, és le a kalappal előttük, hogy egy ilyen időszak után is így helytálltak.

Szatmári Csaba: – Nem a legjobb előjelekkel utaztunk el Sényőre, mivel az elmúlt két hétben kétszer edzettünk, pénteken és szombaton. Úgy gondolom, az ifistákkal kiegészülve nagyon jó mérkőzést játszottunk. Az összkép alapján nemhogy egy pontot, hanem a győzelmet is megérdemeltük volna. Az első- és a második félidő végén is volt egy ajtó-ablak ziccerünk, amit ha belövünk, szerintem miénk a három pont. Nagyon sajnálom a srácokat, megérdemeltek volna egy jobb eredményt. Dicséret illeti a fiúkat, hogy ilyen előzmények után is példaértékűen álltak hozzá a mérkőzéshez, le a kalappal előttük!

BVSC-Zugló-Termálfürdő FC Tiszaújváros 0-1 (0-1)

Budapest, BVSC-Zugló Stadion, 200 néző. Vezette: Gál P. (Marozsi G., Bosnyák S.)

BVSC-Zugló: Horváth G. – Bartos, Balogh M., Balogh B., Tóth K. – Murai, Pintér, Simon K., Fisli – Pintér (Hrepka, 46.), Schrammel. Vezetőedző: Gabala Krisztián.

Termálfürdő FC Tiszaújváros: Tóth Cs. – Horváth T., Tóth M., Vincze Á, Tóth S. – Bene, Kulcsár – Lőrincz P., Pap, Benke – Herceg P. (Kolompár, 92.). Vezetőedző: Gerliczki Máté.

Sárga lap: Balogh B., ill. Tóth S., Horváth T.

Gól: Pap (8.)

Gabala Krisztián: – Csodálatos játékosai vannak edzőkollégámnak, aki szégyenteljes megnyilvánulásaival újabb szöget vert a magyar futballkultúra újraélesztésébe! Gratulálok ellenfelünk játékosainak, megérdemelt sikert arattak!

Gerliczki Máté: – Nincsenek szavak erre a sikerre és a ma pályára lépő játékosokra, stábtagokra! Sajnos a BVSC sportszerűtlen hozzáállására sincsenek szavak, de ez legyen az ő bajuk! Herceg Peti kapusunk centerben végig nagyon nagyot játszott, viszont ezt még ízlelgetnünk kell egy kicsit! Fantasztikus játékosaink vannak, a betegeknek és sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk!

FC Hatvan-Gyöngyösi AK-Mátra Beton 4-0 (1-0)

Hatvan, Népkerti Sporttelep, 250 néző. Vezette: Kovács T. (Vrbovszki P., Ancsin Z.)

FC Hatvan: Halasi – Purzsa, Bárkányi, Labát, Karácsony (Kitl, 89.) – Sárközi (Lukács Zs., 59.), Mundi (Fellner, 89.), Virág, Gál M. – Czibolya, Szabó R. (Simon M., 59.). Vezetőedző: Gulyás Gábor.

Gyöngyösi AK-Mátra Beton: Szalay – Tarnai, Bartha, Gohér, Földi – Gaal M. (Gazdag, 70.), Eichenvalder (Májer, 70.), Csillik (Márkus, 70.), Bartusz – Pölöskei, Molnár. Vezetőedző: Simon Antal.

Sárga lap: Virág, Bárkányi, Mundi, ill. Csillik, Földi

Gól: Mundi (10., 88.), Gál M. (55.), Fellner (94.)

Gulyás Gábor: – Nagyon örülök a győzelemnek! Fontos volt számunkra, hogy itthon tartsuk a három pontot. Helyenként a játékunk is kezdett hasonlítani arra, ami a szezon első felében volt ránk jellemező. Annak is örülök, hogy fölényes győzelmet arattunk, pluszban pedig annak is, hogy el tudtuk hozni kapott gól nélkül a mérkőzést.

Simon Antal:Azt gondolom, még bennünk volt a Tállya elleni ütés. Sajnos az első félidőben megint elég hamar előnybe jutott az ellenfél, és nem nagyon tudtunk rá válaszolni. A második félidő elején ismét kaptunk egyet, és onnan már csak mentünk az eredmény után. A Hatvan megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Putnok FC-Diósgyőri VTK II 1-4 (0-3)

Putnok, Várady Béla Sportközpont, 200 néző. Vezette: Tamási P. (Gordos Á. M., Chikán P.)

Putnok FC: Pápai – Gubacsi, Budaházi (Stefán, 69.), Mahalek – Zimányi (Horváth Cs., 10.), Mertse – Keményffy, Csirszki (Kréti, 69.), Sramkó (Madarász, 69.) – Magyar (Pataki, 39.), Ádám F. Vezetőedző: Fehér Balázs.

Diósgyőri VTK II: Bukrán – Orosz, Ivánka, Farkas M., Kalandadze (Omarashvili, 71.) –  Gönczi, Zsemlye (Lehóczki, 62.) – Korbély (Bartha, 84.), Zsiga (Csávás, 84.), Schildkraut – Makrai.  Vezetőedző: Zsivóczky-Pandel Gyula

Sárga lap: Mertse, Sramkó, ill. Gönczi

Gól: Ádám F. (73.), ill. Korbély (6.), Makrai (17.), Schildkraut (28., 53.)

Fehér Balázs: – A lelkesebben játszó diósgyőri fiatalok megérdemelten vitték el a három pontot. Mi csak az utolsó húsz percben próbáltunk mutatni valamit, de ez már semmire nem volt elég. 

Zsivóczky-Pandel Gyula: – Az első félidőben taktikailag nagyon jól reagáltuk le az ellenfelünk három belsővédős játékát. Kimondottan jó iramban és ritmusban játszottunk a mérkőzésen, valamint jó százalékban használtuk ki a gólhelyzeteinket. A második félidőben ellenfelünk még nagyobb területeket hagyott, pontos kontrajáték végén nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. Úgy érzem, a játék minden elemében felülmúltuk az ellenfelünket, kompaktak és szervezettek voltunk. Ezen az úton kell tovább menni. Gratulálok a csapatnak és sok sikert kívánok a Putnok FC csapatának a bajnokságban! 

A Mezőkövesd Zsóry FC II-Sajóbábonyi VSE és az Eger SE-Füzesgyarmati SK mérkőzéseket későbbi időpontokra halasztották.

A két nógrádi csapat, a BSE és az SBTC aktuális mérkőzéseiről már korábban beszámoltunk:

Balassagyarmati VSE-Tiszakécskei LC 0-1 (0-1)

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont. 400 néző. Vezette: Kátai G. (Zsákai M., Dobos D.)

Balassagyarmati VSE: Megyeri – Kicsi, Lami, Benkő-Bíró, Fejes – Király Á., Pallagi – Pécsi (Klinger, 67.), Nagy T., Szita – Hamar (Erdélyi, 77.). Vezetőedző: Nagy Tibor.

Tiszakécskei LC:Molnár – Oláh, Fülöp, Kiprich, Farkas – Horváth Ad. (Pál A., 54.), Horváth Att., Pongrácz, Ternován (Galacs, 65.), Simon (Szabó D., 86.) – Máté J. Vezetőedző: Nagy Sándor.

Sárga lap: Fejes, Nagy T., Pallagi, Benkő-Bíró, Megyeri, ill. Pongrácz

Gól: Kiprich (69.)

Nagy Tibor: – Úgy gondolom, nagyon fegyelmezetten játszottunk, felkészültünk az ellenfélből. Jól zártuk le azokat, amikben ők erősek. Sajnos jött megint egy pontrúgás a meccs végén, de egy szót nem szólhatok a játékosaimra. Hat nap alatt három meccset lejátszottak nagyon fáradtan, nagyon már cserélni se tudunk, de hát én megemelem a kalapomat előttük, ahogy azt már többször elmondtam. Érdekes mérkőzés volt, úgy nézett ki, hogy mi is vezethetnénk az első félidőben, de hát valamiért nem mi vezettünk…

Nagy Sándor: – Mondhatom azt, hogy az eddigi meccsek közül talán a legjobb és legnehezebb ellenféllel szemben játszottunk. Tisztában voltunk azzal a képességükkel, hogy nagyon jó játékosok alkotják ezt a keretet, hozzáteszem, hogy egy tapasztalt edző is van mögöttük. Megnehezítették a dolgunkat. Talán ez volt az a mérkőzés, ahol jóformán nem tudtunk nagyon sok helyzetet kialakítani, egy pontrúgásból sikerült ezt a meccset megnyerni. Úgy gondolom, abból a szempontból, hogy mi rúgtunk egy gólt, megérdemelten vittük el a három pontot.

Salgótarjáni BTC-Kisvárda Master Good II 0-1 (0-0)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 500 néző. Vezette: Bodzay Á. (Farkas D., Nyekita B.)

Salgótarjáni BTC: Puporka – Boros, Nemes, Simó A., Szeles – Hegedűs, Sárközi, Szabó T. – Bata, Gazdag, Tarlósi M. (Bocsi, 76.). Vezetőedző: Rubint Richárd.

Kisvárda Master Good II: Odincov – Atamasz, Avetiszjan, Vass O., Lakatos Cs. (Szentes D., 69.) – Szőr, Mihalik – Himics, Kovácsréti (Bíró R., 89.), Sikorszki – Jelena. Vezetőedző: Szabó Balázs.

Sárga lap: Szabó T., Hegedűs, Gazdag, ill. Jelena, Kovácsréti

Gól: Gazdag (85., öngól)

Rubint Richárd: – Sajnos nem érdemeltük volna meg ezt a vereséget. Tudtuk, hogy mit akarunk játszani, zárt védekezést, ami működött. Terv alapján mentünk. A 82. percben nekünk kellett volna berúgni a meccslabdát, akkor biztos más lett volna az eredmény. Sajnos a végén kaptunk egy ilyen gólt, ami tényleg szerencsétlen volt, de ilyen van a fociban. Valószínű valahol megsértettük a focit. Kár, nagyon sajnálom, mert a srácok mentek, dolgoztak. Helyzetek voltak itt is-ott is. De most másról is akarok beszélni. Nem a hazai pályáról van szó. Volt két meg nem adott tizenegyes, amit mindenki látott itt a stadionban. Repülőről is lehetett volna látni. Erre nem tudok mit mondani, ez tényleg szörnyű. Ez nagyon befolyásolta a meccset, az biztos. Az más, hogy utána tényleg nem rúgtuk be a helyzetet, ők pedig berúgták, vagyis mi, de ilyen nincs a világon. Szörnyű, hogy ilyen játékvezetés van!. Kár erről beszélni. Együtt beleestünk a gödörbe, együtt kell kimászni. Ez van, menni kell tovább. Sajnos elveszítettük Hegedűs Martint, amit nagyon sajnálok, mert ő tényleg egy kulcsjátékos. De meg kell oldani! Megyünk idegenbe, egy bravúr kell! Megpróbáljuk!

Szabó Balázs: – Egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a Salgótarján nagyon mélyen védekezett. A három védővonalat nehéz volt átjátszani, de azt gondolom, hogy a mai napon többet birtokoltuk a labdát, több helyzetet sikerült kialakítani, és egy pontrúgás végén sikerült megszerezni a győztes gólt. Nagyon örülök, hogy tart ez a veretlenségünk idegenben. További sok sikert kívánok a Salgótarjánnak!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Elvárható sikert aratott a Rétság

A Nógrádsáp ellen nyertek a három mérkőzés óta veretlen házigazdák. A múlt hétvégén egyértelmű esélyesként fogadta a nyugati megye hármas mezőny kilencedik köre előtt még csak pontot sem szerző Nógrádsápot a Rétságot. Jól kezdtük a házigazdák, már a nyitónegyedórát átlépvén betaláltak, ezt követően viszont nem sziporkáztak. A harcosan küzdő látogatók […]
error: Content is protected !!