2025.05.07.

Három Nógrád vármegyei csapat kért és kapott NB III-as licencet

A jelenleg a harmadosztályban szereplő SBTC mellett a Silver Tüzép-Karancslapujtő és a Bánk-DUSE is megkapta az előzetes zöld jelzést.

A közelmúltban ismertetésre került egy fontos információ a nemzeti bajnokság harmadik vonalának 2025/2026-os kiírása kapcsán. Nevezetesen, hogy mely klubok kapták meg az NB III-ban való részvételhez elengedhetetlen licencet. Csupán azok a csapatok nevezhetnek be a következő idénybeli küzdelmekbe, melyek előzetesen megszerezték az említett zöld jelzést.

Mint a hivatalos dokumentumból kiderült, összesen kilencvennégy gárda szerepelt a listán. Közülük három Nógrád vármegyei illetőségű. A jelenleg is a harmadosztályban versenyző Salgótarjáni BTC, a régiónk legfelsőbb szintjének küzdelmeit jelenleg címvédőként vezető Silver Tüzép-Karancslapujtő, illetve a Bánk-DUSE. Reméljük, két együttesünk is rajthoz állhat majd az előttünk álló évadban és lesz kiért szurkolnunk. Ez lenne a legideálisabb forgatókönyv, jó lenne, ha térségünk futballja nem tűnne el teljesen az országos futballtérképről.