2025.04.17.

Ismét örülhetett a Vanyarc

A Nógrádsipek ellen győzött Jessin János alakulata.

Vasárnap a Nógrádsipeket fogadta a Vanyarc a vármegyei harmadosztály keleti-csoportjának tizenkilencedik körében. A hazaiak kezdték jobban a meccset, de csak lehetőségekig jutottak. Aztán aktívabbá váltak ugyan a látogatók, ők sem tudták értékesíteni helyzeteiket, még büntetőből sem voltak eredményesek. A találat nélkül lepergő első félidőt követően a második etap elején Jónás révén előnybe kerültek a házigazdák, majd nem sokkal később megduplázták lépésfórjukat. Oláh Gábor is bevette a kaput. A hátralévő időben sem adták fel a vendégek, de továbbra is be voltak oltva gól ellen, így szépíteniük sem sikerült. Így kettő nullra nyert Jessin János brigádja.

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 19. forduló:

Vanyarc-Héhalom SE II-Nógrádsipeki SE 2-0 (0-0)

Vezette: Gecse Z. (Soós-Valenta B., Bakonyi G.)

Vanyarc-Héhalom SE II: Fehér A. – Bangó, Szarvas, Ságodi, Raduly, Szőrös, Hajdu A., Oláh G. (Puporka, 76.), Dénes (Oláh B., 24.), Nyul, Jónás. Játékos-edző: Jessin János.

Nógrádsipeki SE: Strehó – Végh, Horváth, Gáspár, Kéri (Deák, 46.), Galcsik, Mester, Veréb, Percze, Farkas, ifj. Kelecsényi. Edző: Kelecsényi Gábor.

Sárga lap: Bangó

Gól: Jónás (56.), Oláh G. (61.)

Jók: az egész csapat, ill. senki

Jessin János: – Nagy elszántsággal kezdtük a mérkőzést, a majdnem szokásos forgatókönyvvel… Nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagytunk ki, ami viszont most nem ütött vissza, mivel a félidő második részében ellenfelünk is megtette ezt üres kapura és tizenegyes formájában is. A második félidőben sejteni lehetett, aki gólt talál, az megnyerheti a meccset. Hála istennek, mi kettőt is szereztünk rövid időn belül és így itthon tartottuk a fontos három pontot. A sportszerű, szimpatikus ellenfelünknek további sok sikert kívánunk! A mérkőzés legjobbja Gecse játékvezető úr volt. Sok kollégája tanulhatna tőle.

Kelecsényi Gábor: – Sajnos rossz formában vagyunk, semmi nem megy be, sem egy méterről, sem a tizenegyes, de mi segítünk az ellenfélnek, hogy betaláljanak. Sportszerű meccsen, a hazaiak jobban akartak, így megérdemelten nyertek. További sikert kívánok nekik!

A bajnokság aktuális állása: