A Feláldozhatókkal bánt el a rossz sorozatát megszakító alakulat.
Vasárnap a Felsőtoldot fogadta a Feláldozhatók a vármegyei harmadosztály keleti-csoportjának középházi rájátszásának negyedik körében. Hiába a papírforma, felvették a kesztyűt a lelkesen ringbe szálló vendégek, akik abszolút méltó riválisnak bizonyultak. Az első fél óra után Horváth révén meg is szerezték a vezetést a látogatók, majd még egyszer mattolták ellenfelüket a pihenő előtt. Ugyan a második felvonás elején Csonka Attila faragott övéi hátrányából, nem sokkal később Hucskó újra lehűtötte a hazai kedélyeket. Kisvártatva Nyirjei növelte csapata lépésfórját, aztán az utolsó negyedórához érve az ismét eredményes Molnár jutott dupláig. A kegyelemdöfést Balázs Bálint adta meg a házigazdák. Végül meglepően könnyedén, hat egyre diadalmaskodtak a remek napot kifogó felsőtoldiak.
Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, rájátszás, 4. forduló:
Feláldozhatók SE (Karancsság)-Felsőtoldi Cserhát TSE 1-6 (0-2)
Vezette: Kárász A. (Torják I., Sáfrány Sz. T.)
Feláldozhatók SE (Karancsság): Czakó – Csonka D., Berki B. (Csonka Achilles, 56.), Csonka Attila, Rusznyák, Lakatos, Csonka R., Oláh K., Oláh M., Berki K., Botos. Edző: Oláh Norbert.
Felsőtoldi Cserhát TSE: Nagy I. – Molnár M., Molnár K., Hucskó, Balázs B. (Sáfi, 89.), Molnár Á., Balázs S., Baranyi M., Horváth, Nyirjei, Imre Cs. Játékos-edző: Nyirjei András.
Sárga lap: Csonka D., Berki B., Botos, Csonka Achilles
Gól: Csonka Attila (55.), ill. Horváth (33.), Molnár K. (40., 77.), Hucskó (59.), Nyirjei (64.), Balázs B. (85.)
Jók: senki, ill. az egész csapat
Oláh Norbert: – Egy sportszerű játékot játszó Felsőtold ellen sikerült megalázó vereséget szenvedni, amihez csak gratulálni tudok az ellenfélnek. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban! Pár nappal ezelőtt írtam egy levelet az MLSZ-nek, amiben leírtam, hogyha nem születik igazságos döntés a Palotás-Nagylóc mérkőzést követően, akkor mi, mint Feláldozhatók, nem folytatjuk a rájátszást. Ez a pillanat eljött, tehát elnézést kérek a Kazár, illetve a ‘Mindszent csapatától, de nem fogunk kiállni ezeken a mérkőzéseken. Mindenkinek sok sikert és rasszizmusmentes játékot kívánok!
Nyirjei András: – Voltak hiányzóink, de bizakodva vártuk a találkozót, mindenképpen szerettük volna a múlt heti fiaskót kijavítani. Ennek megfelelően az első félidőben megnyugtató előnyt szereztünk, mindenki nagyon fegyelmezetten játszott. A második félidő elején kissé magunkra húztuk a hazaiakat, akik támadtak becsülettel, szépítettek is, szerencsénk is volt, mivel ebben az időszakban közel kerültek az egyenlítéshez. Viszont egy kontra végén ismét kétgólos volt az előnyünk, aminek úgy gondolom, döntő szerepe lett a meccs végkimenetelére. Jöttek a gólok és mellette még négy-öt százszázalékos helyzet is kimaradt. Összességében megérdemelten nyertünk, egy sportszerű találkozón, egy szimpatikus csapat ellen. A karancsságiaknak további sikereket a hátralévő mérkőzésekre!
A bajnokság aktuális állása: