2024.10.28.

Újabb remek skalppal jelentkezett a Nógrádsipek

A korábbi éllovas Feláldozhatókat tréfálta meg Kelecsényi Gábor együttese.

Szombaton a Feláldozhatókat fogadta a Nógrádsipek a vármegyei harmadik vonal Keleti-csoportjának tizedik körében. A kiegyenlített kezdés után lendületbe jöttek a látogatók, akik az első etap felénél meg is szerezték a vezetést Csonka Attila révén, majd hamarosan Rusznyák jóvoltából is beköszöntek. Még a szünet előtt jött a szépítés, így érezhetően nem dőlt el semmi a fordulás előtt. Az összecsapás kétharmadánál Farkas büntetőből egalizált, kisvártatva pedig a maguk javára billentették a mérleg nyelvét a hazaiak. Az utolsó negyedórához érve a duplázó Deák Martin növelte övéi lépésfórját, egyúttal kialakítva az övéi négy kettes sikerét jelentő végeredményt. Ismét egy remek skalpot tettek zsebre a korábbi éllovast megtréfáló házigazdák. Lássuk a részleteket!

Vármegyei III. osztály Keleti-csoport, 10. forduló:

Nógrádsipeki SE-Feláldozhatók SE (Karancsság) 4-2 (1-2)

Vezette: Kovács M. (Horváth S., Szemesi Zs.)

Nógrádsipeki SE: Strehó – Kelecsényi G. (Bujnyik, 58), Végh, Pityi, Deák, Árva (Kéri, 80), Mester (Oláh R., 58), Veréb, Percze, Farkas, Kelecsényi G. Edző: id. Kelecsényi Gábor.

 

Feláldozhatók SE (Karancsság): Gergely – Csonka Attila (Kardos, 86), Csonka K., Rusznyák, Oláh M., Lakatos, Csonka R., Oláh K. (Berki D., 82), Csonka Achilles (Jónás, 51), Botos, Berki K. (Horváth, 83). Edző: Oláh Norbert.

Sárga lap: Percze, ill. Oláh M., Csonka R.

Gól: Árva (41.), Farkas (62.), Deák (68., 75.), ill. Csonka Attila (25.), Rusznyák (31.)

Jók: Deák M. (a mezőny legjobbja), az egész csapat, ill. első félidőben mindenki, másodikban senki

id. Kelecsényi Gábor: – A meccs előtti várakozás az elején egy kis feszültséget okozott, de mindkét csapat a játékra törekedett, amiben az elsőben félidőben a vendégek, a másodikban mi voltunk nyugodtabbak és eredményesebbek. Norbi barátomnak, és fiatal, jó csapatának sok sikert kívánok! 

Oláh Norbert: – Egy szimpatikus csapat ellen szenvedtünk ma vereséget, amit köszönhetünk saját magunknak. Vezetünk idegenben kettő nullra, és mi a játékvezetővel leállunk vitatkozni. Soha nem szoktam foglalkozni a játékvezetéssel, de ez most tényleg egy picit karcos volt. Egy legalább háromméteres lesből szerzett az ellenfél gólt, amit természetesen a játékosaim nehezményeztek és szóvá is tették. Ezt követően megítélt a játékvezető egy tizenegyest, csak azért, hogy az ellenfél egalizálni tudjon, tehát nem volt jogos. Nyilván ettől szétesett a csapatunk és vereség lett a vége. A játékvezetésről nyilván nem ‘Sipek csapata tehet, ők sportszerűen tették a dolgukat. A ‘Sipek csapatának sok sikert kívánok a továbbiakban, mi pedig tanulunk ebből is. 

A bajnokság aktuális állása: