Nem sok esélye volt a Kétbodonynak.
Szombaton Kétbodonyban tette tiszteletét a Patak a vármegyei harmadosztály nyugati-csoportjának negyedik körében. Nem teketóriáztak a toronymagas favoritként pályára lépő vendégek és hamar vezetést szereztek. A nyitónegyedóra után Garai növelte az előnyt, majd gyorsan ismét kapituláltak a hazaiak. A szünethez közeledve bevágtak egy büntetőt a látogatók, illetve ismét betalált a tripláig jutó Oravecz is. A második felvonásban jó darabig csordogált a meccs. A hajrában azért még megrázta magát a címvédő. Az ismét eredményes Kovács után még Mészáros és Horváth is megrezgette a hálót. Végül könnyed, nyolc nullás győzelmet ért el Bella Sándor társulata.
Vármegyei III. osztály, Nyugati-csoport, 4. forduló:
Kétbodony SE-Patak FC 0-8 (0-5)
Vezette: Urbán V. P. (Rácz A., Szemesi Zs.)
Kétbodony SE: Oláh – Nagy J., Sírkó, Ódor, Szorcsik, Boros, Gubó, Tóth J. (Dudok, 35.), Hornyák, Árvai, Szikszai. Edző: Bartyik Róbert.
Patak FC: Ivanics – Mócsány, Paulicsek (Tóth A., 56.), Kovács, Oravecz (Krausz, 65.), Németh (Horváth, 65.), Benkocs, Fábián (Busai, 46.), Hegedűs, Garai (Mészáros, 56.), Dudás. Edző: Bella Sándor.
Sárga lap: Szorcsik
Gól: Oravecz (9., 18., 43.), Garai (16.), Kovács (34., 77.), Mészáros (81.), Horváth (85.)
Jók: senki, ill. az egész csapat
Bartyik Róbert: – Azt tudom mondani, mint az elmúlt héten, köszönöm azoknak, akik eljöttek és lejátszották a meccset. Nem sokon múlt, hogy feladjuk létszámhiány miatt, de szerencsére összejöttünk és lejátszottuk a mérkőzést. Sajnos nem lehetett más a vége, igyekeztünk minél kevesebbel megúszni, így sikerült. Cserékkel se nagyon kellett zavart okozni a fejekben, de túl vagyunk ezen is. Remélem, a hétvégén már kiegészülünk nagyjából. Aminek örülhetünk, annak semmi köze a focihoz. Gratulálok az egész csapat nevében Nagy Bálintnak, Marsicki Bálintnak, sok boldogságot kívánunk nekik és párjuknak az esküvőhöz, illetve az eljegyzéshez! Majd hétvégén iszunk velük valamit, az jobban megy, mint a foci….További sok sikert kívánok a Pataknak, teljesen megérdemelték a győzelmet ilyen arányban is. Ha kapusunk nem így véd, több is lehetett volna…
Bella Sándor: – Ma sikerült nagyon jó felfogásban, fegyelmezetten és célra törően futballozni. Házigazdánknál több hiányzó volt, nem voltak könnyű helyzetben. Minden csapatrészünk jól dolgozott, összehangolt csapatjáték volt jellemző ránk. Ma kiemelném a támadójátékot, csatáraink mind veszélyesek voltak a hazai kapura. Tulajdonképpen már az első negyedórában eldőlt a három pont sorsa, ennek ellenére nem lassítottunk, a Kétbodony pedig becsülettel és sportszerűen állta a sarat. Természetesen helyén kezeljük a mai eredményt, nem értékeljük túl, és köszönjük a Kétbodony sportszerű és fegyelmezett hozzáállását! További sok sikert kívánok nekik!
A bajnokság aktuális állása: