Nem tudott rácáfolni a papírformára a hat gólt beszedő Felsőpetény.
Vasárnap Felsőpetényben tette tiszteletét a Patak a vármegyei harmadik vonal nyugati-csoportjának tizennegyedik fordulójában. Nem sokat teketóriáztak a toronymagas esélyesként pályára lépő vendégek, Kovács két perc elteltével beköszönt. Hamarosan Takács is eredményes volt, elég korán eldöntve az érdemi kérdéseket. Ugyan mindent megtettek a házigazdák, ezután csak helyzetekig jutottak. A második felvonás elején tovább nőtt a különbség. A mérkőzés utolsó negyedére még inkább simább lett a meccs. Bogdány triplázott, Pincze pedig kialakította az övéi könnyed, hat nullás sikerét jelentő végkifejletet.
Vármegyei III. osztály, Nyugati-csoport, 14. forduló:
Felsőpetény-Szendehely FC II-Patak FC 0-6 (0-2)
Vezette: Gecse Z. (Rácz D., Annus A.)
Felsőpetény-Szendehely FC II: Golyán – Hegedűs, Soós, Vig (Zsidel, 68.), Sógor, Horváth, Tóth Z., Meló (Garai, 58.), Kertész, Burai, Árvai. Edző: Laczkovszki Zsolt.
Patak FC: Pincze G. – Mócsány (Kürtössy, 46.), Paulicsek, Oravecz (Fábián, 69.), Várhegyi (Mészáros, 69.), Kovács R. (Németh, 46.), Dombi (Busai, 63.), Sinkovics (Horváth, 72.), Csókási, Pincze D., Takács (Bogdány, 46.). Edző: Bella Sándor.
Sárga lap: Sógor, Árvai, ill. Pincze D.
Gól: Kovács R. (2.), Takács (12.), Bogdány (52., 68., 76.), Pincze D. (71.)
Jók: Golyán, Árvai, Burai, Garai, ill. Paulicsek (a mezőny legjobbja), Oravecz, Várhegyi, Sinkovics
Laczkovszki Zsolt: – Számítottunk rá, hogy a Patak igen erős ellenfél lesz. Hat gólt kaptunk, ebből hármat mi adtunk oda nekik szerencsétlen labdaérintésekből! A kapufát találtuk el, és volt három olyan helyzetünk, amit lesnek ítélt meg a játékvezető, ez szerintünk nem volt az, de nem ezen múlt a meccs. Voltak még ziccereink, amik kimaradtak, de az ellenfelünknek is. Golyán Martin szenzációsan védett, nálunk ő a meccs embere! Gratulálok a Pataknak, megérdemelten nyertek! Megyünk tovább!
Bella Sándor: – Az első negyedórán belül kétgólos előnyünk volt, igazából nyugodtan játszhatott a csapat. A két együttes nem volt egy súlycsoportban, ezért véleményem szerint a győzelmünk még ilyen arányban is megérdemelt. Csapatom nagyon korrektül, fegyelmezetten állt a játékhoz, létszámban is teljes meccskeretem volt, és a gólokat is azok szerezték, akiktől vártam! Ellenfelünk becsülettel és sportszerűen állta a nyomást, nekik kitartást és további sok sikert kívánok!
A bajnokság aktuális állása: