2025.01.10.

,,Óriási eredmény az élen telelni”

A vármegyei harmadosztály Keleti-csoportjának első helyén álló Nagylócot irányító Szőrös Róbert szerint csapata mindent megtesz a tisztességes, közönségszórakoztató játék érdekében.

Remek őszi szezont zárt a Nagylóc a vármegyei harmadosztály Keleti-csoportjában. Az első helyen vonult téli szünetre az idény eddigi részében hét győzelmet, három döntetlent, illetve két vereséget feljegyző brigád. A csapat első féléve kapcsán Szőrös Róbert vezetőedzőt kérdeztük.

– Milyen gondolatokkal tért vissza a település labdarúgásába?

– Az újonnan megalakult nagylóci sportegyesületben olyanok fogtak össze, akik sok évet eltöltöttek a labdarúgás világában – kezdte Szőrös Róbert. Emellett sok energiát áldoztak rá a közelmúltban, és nem a pénz motiválja őket, hanem a csapatépítés, közösségkovácsolás, és minél jobb eredmények megvalósítása.

– Mi volt a céljuk a szezon startja előtt?

– Megalakuláskor egy szerethető, egymásért küzdő, jókedvű társaság hétvégi kikapcsolódását szolgáló csapatot szerettünk volna megvalósítani és felépíteni lépésenként. Sokszor viszont azt érezzük, nagy ellenszélben kell készülnünk és játszanunk a csapat múltbéli megítélése miatt, és ezt páran próbálják ellenünk fordítani, valamint rájátszani az eseményekre, provokálni a rosszindulatokat, mert nem tetszik nekik, hogy egy nagy részben roma és nagy küzdőszellemmel rendelkező csapat vezeti a bajnokságot, a semmiből megalakulva. Mi mindent megteszünk a tisztességes, közönségszórakoztató játék érdekében, és szeretnénk ezt másoktól is viszont visszakapni!

– Hogyan tekint vissza az előző félévre?

– Előzetesen a tabella első felét céloztuk meg látatlanban a megalakuláskor. A nyáron, ahogyan szerencsésen alakultak a játékosmozgások, és az edzőmérkőzések is eredményesen lezajlottak, éreztük, hogy a kitűzött cél elérhető, sőt az első négy helyezett közé is bekerülhetünk esetleg.

– Minek tulajdonítható az eddigi eredményes szereplés?

– Az őszi szezon az előző válasz fényében, minden várakozásunkat felülmúlta, óriási eredmény az élen telelni. Az első hivatalos mérkőzésünk a Nógrád Vármegyei Kupa első fordulója volt a Nógrádmegyer BSE ellen. Mondhatni, ez alapozta meg a sikeres őszi szezont, mert egy lendületes, végig kiélezett mérkőzésen tudtuk kiharcolni a továbbjutást, ami után sok érzelem és energia felszabadult. Mindez annak köszönhető, hogy a csapat egészét és magját tehetséges, kiváló kvalitásokkal rendelkező játékosok, és egyben családtagok, barátok, ismerősök alkotják, akik ismerik egymást, és sok mindent megtesznek egymásért és a csapatért.

– Az egyik őszi vereségük eléggé megdöbbentő volt. Miben volt másabb a vanyarci túra?

– Volt két fájó vereségünk, köztük a vanyarci is. Igazából azon a napon bármeddig játszhattunk volna, nem találunk a kapuba akkor sem. Egy kiváló kapusteljesítmény szemtanúi lehettünk, és nem találtuk a játékunkat sem, az ellenfél jó teljesítményt nyújtott ellenünk aznap hazai pályán. A bajnokság nagyon szoros, a tabella hátsó részén lévő csapatok is meg tudták lepni az esélyesebb ellenfeleket több alkalommal. Tanultunk abból a mérkőzésből is és haladtunk tovább.

– Mivel telik a téli pihenő?

– A téli szünetben sikeresen részt vettünk decemberben a IX. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa selejtezőjében és döntőjében is, szép eredményeket elérve, valamint a tél folyamán járunk a nagylóci sportcsarnokba, így nagyobb megállás nélkül várjuk a folytatást. Tervezünk két-három edzőmérkőzést a tavaszi szezon előtt, és pár erősítés is tervben van. A Nógrád Vármegyei Kupában is versenyben vagyunk még, a Vizslási SE csapata lesz az ellenfelünk, szeretnénk meglepetést okozni és megszorongatni őket, egy jó mérkőzést játszva, bármi is legyen a vége.

– Mit várnak a tavaszi folytatásról?

– A jól sikerült őszi szezon után, szeretnénk a bajnoki címért továbbra is versenyezni és megnyerni azt, ami nagy eredmény lehetne minden résztvevő, támogató és az egész falu számára.

– Adott esetben vállalnának egy osztályváltást a vármegyei második vonalba?

– Amennyiben sikerül a csapatot nyáron egyben tartani és tovább erősíteni, elgondolkozunk a másodosztályú szereplés lehetőségén is. Az új évre és tavaszra minden ellenfelünknek kívánunk barátságos, tisztességes, igazságos, sérülésmentes és sikerekben gazdag játékot!