2025.05.09.

Befejeződik az alapszakasz a nyugati vármegyei háromban

A Patak a Dejtárral csap össze, a Szügy II a Felsőpetény ellen hozná a kötelezőt, a Rétság a Keszeggel szemben sem lassítana.

Ezen a hétvégén a huszonkettedik fordulóval véget ér az alapszakasz a vármegyei harmadik vonal nyugati-csoportjának 2024/2025-ös kiírásában. Mind az öt mérkőzést vasárnap rendezik meg. Lássuk, mit várunk az aktuális programtól!

Vármegyei III. osztály, Nyugati-csoport, 22. forduló, 2025. április 27. (vasárnap), 17.00:

Dejtár SE-Patak FC

Kiemelt rangadóval fejeződik be az alapszakasz a csoportban, ez a párosítás tényleg mindig egy igazi presztízsmeccset rejt. Hiába van most tíz pont a résztvevők között, komoly hátrányuktól függetlenül is abszolút méltó riválisok lehetnek a hazaiak. Mindkét gárda a felsőházi rájátszásban fogja folytatni az idényt, míg a házigazdák a bronzéremért lehetnek majd versenyben, a másik oldal a bajnoki címért harcolhat. Addig is azonban még ezen a csörtén kellene minél jobb eredményt elérni, egyáltalán nem mindegy, milyen végkifejlettel pereg le ez az ütközet. A vendéglátók egy szemszögükből nem túl szívderítő remivel melegítettek, míg az éllovas múltkori ellenfele ki nem állása miatt nem tudott játszani az előző körben. Az ismerősebb közeg mindenképpen a dejtáriak malmára hajthatja a vizet, Bella Sándor alakulata viszont képes lehet rá, hogy bevegye vetélytársa erődítményét, ehhez persze a legjobb formára lesz szükség. Kiegyenlített viaskodásra számítunk, aminek nincs egyértelmű favoritja, úgy véljük, bármi megtörténhet majd a pályán, kis dolgok dönthetnek.

Szügy SE II-Felsőpetény-Szendehely FC II

Maradjunk annyiban, egy kérdőjel van a kezdősípszót megelőzően, konkrétan, hogy vajon milyen különbségű verést mérnek a sereghajtóra a toronymagas favoritnak számító házigazdák. A vendégek szabadnaposak voltak a mögöttünk hagyott körben, korábban egymás után háromszor is kikaptak, az egész tavaszi idényt tekintve pedig jelenleg csupán egy sikeres manővernél járnak. Talán majd az amúgy igazi értelemmel nem rendelkező alsóházi rájátszásban növelheti pontjai számát Laczkovszki Zsolt legénysége, addig is, a mostani fellépésen pusztán a tisztes helytállás lehet reális cél. Otthonukban nem beszélhetnek mellé a szügyiek, akik a meccs teljes egészét komolyan véve, akár egy kifejezetten sima diadallal is előrukkolhatnak, igen csak nehezen elképzelhető, hogy nem lesz képes begyűjteni a kötelező győzelmet Koplányi Örs aranyéremért hajtó brigádja. Hatalmas bravúrként könyvelhetnénk el, ha bármilyen formában rá tudnának cáfolni a felvázolt gondolatra a piszok nehéz erőpróba előtt álló felsőpetényiek.

Rétság FC-Keszegi SE

Ez a találkozó már azért annyira nem tűnik egyértelműnek, mint az imént kivesézett, ugyan a hazaiak esélyes mivolta tagadhatatlan, az utóbbi időben határozott életjeleket adtak magukról a vendégek, akik vélhetően soros küldetésükön sem szeretnék magukra ölteni az áldozati bárány szerepét. A keszegiek egyaránt döntetlent értek el az előző két körben, mely remik szemszögükből pozitív végkifejletnek számítottak. A perpillanat bronzérmet érő pozícióban álló, és a felsőházi rájátszásban majd ezen pozíció megtartásáért küzdő rétságiak remek formában várhatják a kezdősípszót, a legutóbbi négy mérkőzésüket egyaránt három ponttal zárták, így önbizalom terén remekül fest Havay Zoltán garnitúrája. A vendégek az ötödik helyért iparkodhatnak a folytatásban, az alapszakasz utolsó fellépésén pedig elérnének még egy meglepetést. Maradjunk annyiban, saját játékterükön minden adott lehet a házigazdák számára ahhoz, hogy tovább meneteljenek, nem írnánk azonban le a látogatókat, akik vélhetően mindent bele fognak adni, hogy elérjenek egy minél jobb eredményt.

Nógrádsáp-Legénd SE-Érsekvadkerti SE

Ismét egy olyan meccs jön felvezetőnkben, ami előtt egyértelműen több sansszal tudjuk felruházni az egyik résztvevőt, egészen pontosan a táblázaton jóval előrébb fellelhető vendégeket. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy az utóbbi időben finoman szólva sem tündököltek a ‘vadkertiek, akik az előző négy találkozójukon kivétel nélkül kikaptak. Elvileg most összejöhet az általuk már igen csak várt búfelejtés, nem írhatják azonban le a másik oldalt. A házigazdák úgy döntöttek, nem lépnek pályára a mögöttünk hagyott fordulóban, így kisebb szünetet követően húzhatnak ismét kesztyűt. Az alsóházi rájátszásban még ellabdázgathatnak majd a hazaiak, most viszont még egy újabb skalpszerzéssel hívhatnak fel magukra a figyelmet. Leginkább az otthonuk által kölcsönzendő előnyökbe kapaszkodhat bele Oláh Róbert társulata, az ellenfél gyenge formájától függetlenül megilletné a dicséret a vendéglátókat, ha meg tudnák fricskázni a látogatókat, akiknek illene javítaniuk és visszatérni a helyes ösvényre.

Nőtincs SE-Kétbodony SE

Igazi ki-ki meccsnek veselkedhetnek neki a felek, jelenleg két hellyel és négy ponttal előzik meg ellenlábasukat a kétbodonyiak, akik tehát egy siker segítségével ellépnének riválisuktól a középsőházi rájátszás előtt, ahol további két alkalommal fognak még összecsapni. Nyilván erről a forgatókönyvről hallani sem akarnak az utóbbi hetekben a fonalat elkapó, zsinórban háromszor diadalmaskodó hazaiak, akik szeretnék folytatni eredményes hadjáratukat és felzárkózni vetélytársukra. A korábban pár hétig veretlen vendégek egy sima otthoni zakóval hangoltak, lenne tehát mit kiköszörülniük azon a bizonyos csorbán. Előzetesen nem igazán tudunk sem ide, sem oda bökni, ugyan a saját játékterük miatt kicsit közelebb lehetnek az üdvösséghez a nőtincsiek, legjobb arcukat bemutatva idegenben is feltartóztatják a másik oldalt a látogatók. Joggal várhatunk egy férfias küzdelmet, ahol akármi előfordulhat, nüanszok határozhatják meg, hogy melyik érintett örülhet a lefújáskor.

Szabadnap: Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence).