2025.04.14.

Összecsap az éllovas duó a nyugati vármegyei háromban

A Szügy II a Patakot fogadja, a Dejtár a Nógrádsáp-Legénd ellen javítana, a Rétság a Bernecebaráti-Kemencével szemben gyűjtene pontokat.

Ezen a hétvégén a huszadik körre kerül sor a vármegyei harmadosztály nyugati-csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. Egy mérkőzést szombaton bonyolítanak le, négy összecsapást vasárnap rendeznek meg. Lássuk, mit várunk az aktuális programtól!

Vármegyei III. osztály, Nyugati-csoport, 20. forduló, 2025. április 5. (szombat), 13.30:

Kétbodony SE-Keszegi SE

Bár a tabellán pusztán egy-egy hely és pont választja el egymástól a résztvevőket, a papírforma szerint ebben a naptári évben egy vállalható vereségtől eltekintve határozottan lépegető hazaiak számítanak a meccs esélyesének, mostanában látott formáját bemutatva, nem ismerhet pardont Bartyik Róbert legénysége. A vendégek egy roppant fájó fiaskóval melegítettek, tavasszal még csak egyszer örülhetett Kiss Norbert brigádja. Egy feltámadással egyébként meg tudnák előzni közvetlen vetélytársukat a látogatók, a dolgok jelenlegi állása szerint viszont egy ilyen cselekedet főnixmadárszerű feltámadással érne fel. Már amúgy érdemben a kétbodonyiak sem léphetnek előre, maximum egy pozíciót, így a rájátszásra marad majd a középházi küzdelem. Addig is ezt a találkozót kellene megoldaniuk a házigazdáknak, akik persze a felvázoltak ellenére sem becsülhetik le a vélhetően nem feltartott kézzel ringbe szálló másik oldalt.

2025. április 13. (vasárnap), 13.00:

Szügy SE II-Patak FC

A tavaszi idény alapszakaszának egyik leginkább várt rangadóján lesznek érdekeltek a felek. Összecsap a tabella két első helyét elfoglaló társulat. Jelenleg jobb gólkülönbségük miatt előzik meg vetélytársukat a vendégek, egyébként nagyjából azonos képességűnek tűnnek a résztvevők. A formával sincsen gond egyik brigádnál sem, a szügyiek még százszázalékosak tavasszal, a látogatók pedig veretlen mérleggel rendelkeznek ebben a naptári évben. Bella Sándor alakulata szabadnapos volt a múlt hétvégén, ezzel szemben a hazaiak nagy csatában húztak be egy nagyjából hasonló kaliberű csörtét. A mostani viaskodás előtt nem tudunk egyértelmű esélyest megjelölni. Talán csak az ismerőseb környezet lehet az az adalék, ami elbillentheti a mérleg nyelvét az egyik oldal irányába, egyébként előzetesen sem ide, sem oda nem tudunk bökni. Egy, az osztály színvonalát meghaladó derbire van kilátás, ahol kellőképpen megizzaszthatják a másikat a felek.

2025. április 13. (vasárnap), 16.30:

Dejtár SE-Nógrádsáp-Legénd SE

Ezzel a párosítással könnyebb dolgunk van, az előzetes várakozások szerint, kijavíthatják a legutóbbi fordulóban elszenvedett vereségüket a házigazdák. Reálisan nézve, immáron a bronzérem megkaparintása lebeghet a dejtáriak szemei előtt, ahhoz viszont, hogy tényleg odaérjenek a dobogó legalsó fokára, még sokat kell tenniük. A vendégek fel-felhívták magukra a figyelmet az utóbbi hetekben, egy döntetlent, illetve az előző körben egy remek sikert is el tudtak érni. Úgy tűnik, Oláh Róbert összekapta övéit, ezúttal viszont tényleg kemény fába vághatja fejszéjét a mezőny hátsó traktusában fellelhető alakulat. Az esélytelenek nyugalmával készülődhetnek a látogatók, de talán éppen ez lehet az a tényező, amibe belekapaszkodhatnak… Otthonukban nem botolhatnak meg a jóval acélosabbnak kinéző hazaiak, mindenképpen illene nyerniük és a lehető leghamarabb visszatérni a győzelmek ösvényére.

Rétság FC-Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence)

Ezt a találkozót is nagyjából úgy tudjuk felvezetni, mint az imént kivesézettet. Az általuk vágyott felsőházi rájátszásban a helyüket gyakorlatilag már bebiztosító rétságiak a bronzmedáliáért hajtanak, szóval nem hibázhatnak, felül kell kerekedniük a mezőny utolsó előtti pozícióját elfoglaló gárdán. Az utoljára még tavaly októberben nyerni tudó, érdekesség, hogy éppen mostani ellenlábasukat megtréfáló vendégek ezer sebből véreznek, egymás után gyűjtik be a pofonokat, becsületükre váljék, hogy mindezt méltóságteljesen teszik. Kisebbfajta csodával érne fel, ha éppen most táltosodna meg Németh Krisztián társulata, a tisztes helytállás tűnik reális törekvésnek. A házigazdák újra elkapták a fonalat, legutóbbi két küldetésüket behúzták, ráadásul rendre sok gólt elérve. Egyben van Havay Zoltán armadája, amennyiben pedig nem történik egy komoly fordulat, revánsot vehet az őszi zakóért a toronymagas favoritként pályára lépő brigád.

Nőtincs SE-Felsőpetény-Szendehely FC II

Önbizalommal telve várhatja az újbóli kezdősípszót a mögöttünk hagyott körben rossz szériáját megszakító és idegenben szép skalpot megszerző nőtincsi társaság. A vendégek két vereséggel melegítettek, és amennyiben nem történik égbekiáltó meglepetés, folytatódni fog ez a periódusuk. Jókora bravúrként könyvelhetnénk el, ha képesek volnának megfricskázni ellenfelüket a sereghajtó felsőpetényiek. Bár a házigazdák sem tündökölnek ebben a szezonban, bebizonyították, hogy egy-egy remek sikert bármikor lehetnek az asztalra, mint tették azt egy körrel ezelőtt. Matyóka Ferenc csapata már biztosan elkerülte az alsóházi rájátszást, valljuk meg, nem sok értelme lesz a legutolsó három helyezett későbbi labdázgatásainak… Visszatérve a mostani meccsre, otthonukban tovább folytathatják a pontok gyűjtését a hazaiak, újabb nehéz menet előtt áll Laczkovszki Zsolt együttese.

Szabadnap: Érsekvadkerti SE.