Az Érsekvadkert ellen érte el zsinórban ötödik sikerét Matyóka Ferenc együttese.
Vasárnap az Érsekvadkertet fogadta a Nőtincs a vármegyei harmadosztály nyugati-csoportjának középházi rájátszásának nyitányán. Az első félidő derekáig nem találtak egymáson fogást a gárdák, mígnem vezetést szereztek a hazaiak. Nem sokkal később büntetőből nőtt a különbség, majd még a szünet újabb tizenegyest váltott gólra az előnyt birtokló oldal. Ugyan a második elején érkezett a szépítés, a triplázó Bera gyorsan válaszolt. Kisvártatva Németh jutott dupláig, aztán Dancsó Viktor volt eredményes a házigazdáktól. A látogatók becsületére váljék, hogy nem adták fel, és még kétszer is képesek voltak beköszönni. Sipos dupláig jutott, illetve Bozsó rezgette meg a hálót, kialakítva a végeredményt. Hat háromra nyertek a jó formájukat őrző nőtincsiek.
Vármegyei III. osztály, Nyugati-csoport, rájátszás, 1. forduló:
Nőtincs SE-Érsekvadkerti SE 6-3 (3-0)
Vezette: Menczel J. (Horváth S., Ispán V.)
Nőtincs SE: Kovács K. – Dancsó G. (Gubányi, 85.), Gyuricza G., Bera (Horváth I., 56.), Nógrádi, Németh Á., Dancsó F., Budai, Hugyecz, Fuchs P., ifj. Matyóka (Busai, 76.). Edző: Matyóka Ferenc.
Érsekvadkerti SE: Nagy R. – Csiki, Szabó László, Farkas B. (Szabó Levente, 67.), Baló (Rottenbacher, 70.), Hustyava, Mácsik (Bozsó, 63.), Tálas (Beluczki, 46.), Medvik, Cseri, Sipos. Edző: Farkas Bálint.
Sárga lap: Dancsó G., ifj. Matyóka
Gól: Bera (23., 29., 54.), Németh Á. (36., 60.), Dancsó F. (69.), ill. Sipos (53., 70.), Bozsó (76.)
Jók: Bera, Nógrádi, Fuchs P., Németh Á., ill. Medvik, Sipos
Matyóka Ferenc: – Jó iramú mérkőzést játszottunk az Érsekvadkert csapatával. A kilencven perc teljesen nyílt volt, mindkét oldalon támadásokkal teli, akciók voltak, gólhelyzetek alakultak ki, sőt gólok szép számmal estek. Úgy érzem, hogy a csapatom megérdemelte a győzelmet, mindent megtettünk azért, hogy a három pontot megszerezzük. Szerintem egy sportszerű mérkőzés zajlott le, mindenki partner volt mindenben. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez és sok sikert kívánok a ‘Vadkertnek a további folytatáshoz!
Farkas Bálint: – Gratulálok a Nőtincsnek és további sok sikert kívánok nekik!
A bajnokság aktuális állása: