A Palotás Zagyvarónára hivatalos, a Nagylóc Bercelre látogat.
A mostani hétvégén a rájátszás negyedik fordulóját bonyolítják le a vármegyei harmadik vonal keleti-régiójának 2024/-2025-ös szezonjában. Négy meccset vasárnap rendeznek meg, egy találkozó pedig elmarad. Nézzük meg, mire számítunk a soros műsortól!
Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, rájátszás, 5. forduló, 2025. június 1. (vasárnap), 17.00:
Zagyvarónai SE-Palotási SZSE
A papírforma szerint nem ismerhetnek pardont a jó ideje bombaformában állomásozó, a legutóbbi tizenkét mérkőzésüket kivétel nélkül behúzó vendégek, akik most egy újabb fontos lépést tehetnek meg. Ugyan a házigazdák számára már az is hatalmas bravúrnak számított, hogy egyáltalán eljutottak a felsőházi rájátszásba, az utóbbi négy fellépés nem igazán diadalmenet számukra, sorban kikapott Kaspár Zsolt brigádja. Nyilván a zagyvarónaiak szeretnék most már megszakítani rossz sorozatukat és négy fiaskót követően ismét megízlelni a győzelem ízét, valószínűleg azonban nem soros küldetésükön másznak ki a gödörből. A másik oldal a bajnoki címért harcol, így nem hibázhat Kotasz Gergő listavezető társulata, főleg akkor, ha igazak a pletykák és az utolsó körben nem fognak elutazni a nagy riválishoz… Addig is persze ezt a kirándulást kell sikeresen abszolválni, bár az a sanda gyanúnk, nem fogják olcsón adni a bőrüket a saját pályájuk által még inkább feltüzelt hazaiak, manapság felvonultatott formájukat bemutatva akár egy könnyedebb küldetéssel is előrukkolhatnak a palotásiak.
Bercel KSK-Ziccer SZSE Nagylóc
Két dobogós csap össze ebben a párosításban, a harmadik fogadja a másodikat. Csalóka azonban a táblázat, elég sok pont választja el egymástól a feleket, így a favorit adott a találkozó kapcsán, mindenképpen nyerniük kellene a nagylóciaknak. A vállalható fiaskóval hangoló házigazdák bronzérem gyakorlatilag már biztosnak tekinthető, de azon túl, hogy otthonukban ismét megfricskázhatnák ellenfelüket, azért is harcolhatnak, hogy kikaparják a gesztenyét a jelenlegi éllovasnak. Erről a forgatókönyvről hallani sem akarnak az elvárható diadallal melegítő látogatók, szemszögükből csak egy győzelem elfogadható eredmény, jobbik arcukat bemutatva pedig siker is koronázhatja törekvéseiket. Kicsivel esélyesebbnek érezzük a vendégeket, mérget viszont nem vennénk rá, hogy könnyű dolguk lesz, éppen ellenkezőleg, egy mindent beleadó berceli brigádra lehet számítani, Berta János alakulat képes lehet felvenni a kesztyűt, ez esetben pedig egy komoly csata is kialakulhat a játéktéren, ahol bármi megtörténhet.
Felsőtoldi Cserhát TSE-Mátramindszenti SE
Már-már történelmi jelentősége is lehet ennek a csörtének, ugyanis a két gárda legutóbbi két meccse elmaradt a felsőtoldiak ki nem állása miatt. Most azonban Nyirjei András együttese lesz otthon, így valószínűleg nem fog elmaradni az ütközet. Tét gyakorlatilag nincs, mivel a Feláldozhatók már nem hajlandó pályára lépni ebben a kiírásban, a vendégek biztosan ötödik helyen zárják az évadot. Zsákai Márió társulata mostanában elkapta a fonalat, egymás után négyszer szereztek három pontot a ‘mindszentiek, ráadásul zsák számra termeljék a gólokat. A házigazdák négy sikertelen manővert követően tudtak ismét nyerni a mögöttünk hagyott körben, rájuk is fért már egy újabb pozitív végkifejlet. Számukra ismerős környezetben ezúttal sem az áldozati bárány szerepét szeretnék magukra ölteni a hazaiak, ugyan elsősorban edzőmérkőzés jelleggel bírnak ezek a középházi labdázgatások, nyilván senki sem szeret kikapni… A látogatók ezzel a fellépéssel intenek búcsút az évadnak, kellő odafigyeléssel folytathatják eredményes hadjáratukat, de nem szabad lenézniük a másik oldalt.
Vanyarc-Héhalom SE II-Egyházasdengeleg FE
Toronymagas favoritként tekinthetünk a legutóbbi két küldetésüket behúzó házigazdákra, egyáltalán nincs benne a levegőben, hogy idénybeli utolsó fellépésén fog megtáltosodni a tök utolsó sereghajtó. A ‘dengelegiek szerzett pont nélkül fejezhetik be ezt az évadot, becsületekre váljék, hogy helyzetükhöz képest mindent kiadtak magukból és igyekeztek tisztességesen lejátszani aktuális összecsapásukat. Az már más kérdés, hogy ez mire volt elég. Az tuti, hogy ilyen gödörben nem lehet könnyű újra és újra nekivágni a soros erőpróbának, már-már reménytelenül… A vanyarciak számukra ismerős közegben akár egy kifejezetten sima sikert is előhúzhatnak a cilinderből, amennyiben komolyan veszik a mérkőzést, könnyed menet sülhet ki ebből a párosításból. Ez valószínűleg rajtuk fog múlni. A látogatók mellett semmilyen épeszű érv nem sorolható fel, csupán az biztos velük kapcsolatban, hogy mindannyian komoly sóhajjal fogják tudomásul venni a számukra a szezonbeli utolsó találkozó lefújását. „Végre vége” címszóval.
Kazár KSE-Feláldozhatók SE (Karancsság) 3-0 (játék nélkül)
Ahogy edzőjük, Oláh Norbert legutóbbi nyilatkozatában előrevetítette, a vendégek már nem lépnek pályára ebben a szezonban. Hivatalosan lemondták mindkét, még hátralévő meccsüket a karancsságiak, így mérkőzés nélkül a házigazdák kapják meg a pontokat.
Szabadnap: Nógrádsipeki SE.