2024.10.25.

Változatos program vár a keleti vármegyei három dobogósaira

Egyházasdengelegen hozná a kötelezőt a Nagylóc, Nógrádsipekre látogat a Feláldozhatók, a Mátramindszentet fogadja a Palotás.

A mostani hétvégén a tizedik kört rendezi meg a vármegyei harmadik vonal Keleti-csoportjának 2024/2025-ös idényében. Két meccsre szombaton kerül sor, míg három találkozót vasárnap bonyolítanak le. Lássuk, mit várunk az aktuális műsortól!

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 10. forduló:

2024. október 26. (szombat), 11.00:

Nógrádsipek SE-Feláldozhatók SE (Karancsság)

Bár a tabellán elfoglalt pozíciók és a pontszámok alapján rávághatnánk a mérkőzésre, hogy egyértelmű esélyesként tekintünk a vendégekre, inkább eltekintünk ettől a felelőtlen kijelentéstől. Ugyanis az a véleményünk, akár meglepetést is szerezhetnek a jelenleg az utolsó előtti helyen álló házigazdák. A karancsságiak perpillanat a második pozíciót foglalják el, az előző körben rangadón ikszeltek, hiába vezettek két góllal, nem tudtak nyerni. A házigazdák vereséggel zárták legutóbbi kettő erőpróbájukat, lenne tehát mit kijavítaniuk, az pedig kifejezetten nagyot szólna, ha éppen most térne vissza a helyes ösvényre Kelecsényi Gábor legénysége. A vendégek korábban már bizonyították, hogy számolni kell velük, így azért természetesen, ha nem is sokkal, de esélyesként jelölnénk meg Oláh Norbert együttesét.

2024. október 27. (vasárnap), 11.00:

Egyházasdengeleg FE-Ziccer SZSE Nagylóc

Ezzel a párharccal a papírforma szerint már sokkal könnyebb dolgunk van. A szezon eddigi részében még csak pontszerzésig sem eljutó házigazdák fogadják az éllovast. Előzetesen nem igazán tűnik úgy, hogy bármilyen kérdést felvetne ez a találkozó… A nagylóciak a bajnoki címben gondolkodnak, ahhoz pedig, hogy később ünnepelhessenek, az ilyen jellegű küldetéseiket mellébeszélés nélkül illene behúzniuk. A házigazdák eddigi idénye már-már rémálomszerűnek mondható, egyelőre nagy talány, vajon mikor tud kimászni a gödörből Berkes Balázs legénysége. Maradjunk tehát annyiban, kimagasló favoritként tekinthetünk Szőrös Róbert társulatára, kellő odafigyeléssel akár egy gólarányjavító sikerrel is előrukkolhat a listavezető. Igazi csodaként könyvelhetnénk el, ha rá tudnának cáfolni a felvázoltakra a ‘dengelegiek.

2024. október 27. (vasárnap), 13.30:

Kazár KSE-Felsőtoldi Cserhát TSE

Jó formában lévő csapatok ugorhatnak egymásnak ezen a mérkőzésen. A hazaiak csupán egyszer kaptak ki a legutóbbi hét körben, nemrégiben idegenben ikszelt Kovács Gyula brigádja. A felsőtoldiak pár héttel ezelőtt még gyengélkedtek, aztán a mögöttünk hagyott két körben mindkét fellépésüket behúzták. Önbizalom terén tehát remekül festhet Nyirjei András társulata, vasárnap sem írnánk le a legutóbb tíz emberrel nyerni tudó gárdát. A kazáriak menetelésének köszönhetően akár még egy dobogós pozícióval is szemezgethetnek a későbbiekben, ehhez az kell, hogy hasonló sormintával folytassák az idényt. Ki tudja, még akár a látogatók is megindulhatnának felfelé a tabellán, a szemszögükből sem mindegy, milyen eredménnyel pereg le ez az ütközet. Kiegyenlített viaskodásra számítunk, összességében esélyesebbnek gondoljuk a házigazdákat, de mérget azért nem mernénk venni a sikerükre…

2024. október 27. (vasárnap), 14.00:

Palotási SZSE-Mátramindszenti SE

A forduló rangadóján mérik össze tudásukat az érintettek. Jelenleg két egység választja el egymástól a küzdőfeleket a hazaiak javára, akik egy győzelemmel le tudnák szakítani magukról a másik oldalt. Egy vendégsiker azonban azt jelentené, megelőzte közvetlen vetélytársát Zsákai Márió brigádja. A palotásiak egy idegenben elért remivel hangoltak, a remi értékét növeli, hogy kétgólos hátrányból felállva tudott pontot menteni Kotasz Gergő alakulata. Nyilván számukra ismerős környezetben ezúttal pusztán a három pontban gondolkodnak a házigazdák, ami által el is tudnának lépni ellenlábasuktól. Ilyen tekintetben, vízválasztónak is tekinthetjük az ütközetet, nem mindegy, milyen végkifejlettel fejeződik be az eléggé férfiasnak ígérkező menet. A saját játékterük miatt ruháznánk fel kicsivel több sansszal a házigazdákat, amúgy nem tudunk sem ide, sem oda bökni a kezdést megelőzően, nagy csatára van kilátás.

Zagyvarónai SE-Vanyarc-Héhalom SE II

Nagyon egyben van a mezőny, ezt a megállapítást pedig mi sem bizonyítja jobban, mintsem az a tény, hogy a párbaj két résztvevője csupán egyaránt hat-hat pontra van lemaradva az első helytől. Kellő pozitivitással tehát itt is-ott is gondolhatják úgy, hogy akár még valamilyen éremgyűjtéssel is kacérkodhatnak, ehhez azonban állandósítaniuk kellene eredményes szériájukat. Kaspár Zsolt együttese győzelemmel melegített, a vanyarciak szabadnappal töltötték a múlt hétvégét. Korábban két alkalommal is nyerni tudott Duhonyi József társasága, így remek hangulatban kelhet útra a szépen lassan egyenesbe jövő csapat. Úgy véljük, vasárnap két, azonos erősségűnek tűnő gárda fog egymással szemben állni, hellyel-közzel hasonló esélyekkel, akármi megtörténhet a pályán. Nehéz feladat előzetesen állást foglalni, kis dolgokon múlhat, ki lesz boldogabb a meccs lezárásakor.

Szabadnap: Bercel KSK.