2024.12.03.

Parádézott a Kazár

Nyolc gólig jutott a Feláldozhatók ellen Kovács Gyula együttese.

Vasárnap a Feláldozhatókat fogadta a Kazár a vármegyei harmadik vonal Keleti-csoportjának nyolcadik körében. Negyedóra elteltével Danyi Lajos révén megszerezték a vezetést a hazaiak, majd ugyan továbbra is fölényben maradtak, csak a szünet előtt tudták megduplázni előnyüket. A második felvonásban Ugró jóvoltából hamar nőtt a különbség, aztán a még kétszer betaláló Radics István jutott tripláig. Ezt követően Gecse is kétszer köszönt be, aztán Harmat büntetőből szerzett gólt. Botos találatával szépítettek a karancsságiak, de ennek a momentumnak már nem igazán volt jelentősége. Nyolc egyes győzelmet könyvelhettek el a parádés teljesítménnyel előrukkoló házigazdák. Lássuk a részleteket!

Vármegyei III. osztály Keleti-csoport, 8. forduló:

Kazár KSE-Feláldozhatók SE (Karancsság) 8-1 (4-0)

Vezette: Kis Zs. (Kis G. Zs.)

Kazár KSE: Barkó (Simon, 59) – Danyi L. (Gecse, 39), Pap, Radics I. (Harmat, 67), Dobos, Radics A., Danyi A., Lesziák (Bán, 5), Ugró, Medve, Kovács D. Játékos-edző: Kovács Gyula.

 

Feláldozhatók SE (Karancsság): Gergely – Csonka Attila (Kardos, 65), Csonka Kornél (Jónás, 46), Oláh M., Lakatos, Csonka R., Oláh K., Csonka Achilles (Berki D., 59), Botos, Czakó (Csonka Krisztián, 69), Berki K. Edző: Oláh Norbert.

Sárga lap: Danyi A., Kovács D., Bán, ill. Csonka Kornél, Czakó

Gól: Danyi L. (15.), Radics I. (45., 48., 58.), Ugró (47.), Gecse (64., 72.), Harmat (76.), ill. Botos (83.)

Jók: az egész csapat, ill. senki

Kovács Gyula: – Nagyszerű játékkal, szép győzelmet arattunk, bár ahogy indult, azt hittem, megint sikerül minden helyzetet kihagyni, de szerencsére megtört a jég és tudtunk gólt szerezni. Gratulálok a csapatnak, mindenki jó teljesítményt nyújtott. Sajnos a kényszerű cserék menetrend szerint jöttek megint, a sérültjeinknek innen is gyors felépülést kívánok. A Feláldozhatóknak további sok sikert kívánok!

Oláh Norbert: – Sajnos már az előjelek sem voltak biztatóak a sok hiányzónk miatt, de ettől függetlenül is akaratgyenge, komolytalan játékot játszottunk. Sajnos a varázslat nem jött össze, tehát nem elég a mezt kivinni a pályára. Most ez így jött össze, gratulálok a Kazár csapatának, megérdemelt sikert arattak. Annak viszont örülök, hogy a Kazár csapata a második félidőt komolytalanabbul vette, ugyanis, ha kétszer ennyit kapunk, akkor sem szólhattunk volna semmit. Remélem, ez a pofon elég lesz ahhoz, hogy észbe kapjunk.

A bajnokság aktuális állása: