2025.04.15.

A hétvége játékosa a Vármegyei III. osztályban

Triplával segítette fontos sikerhez csapatát a Dejtáron nyerni tudó Szügy II csatára.

Szerkesztőségünk a tavaszi szezonban is hétről hétre meg fogja választani a Vármegyei III. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A most futó idény tizenkilencedik köre után a Szügy II támadója, Rónási Richárd mellett döntöttünk, aki triplával segítette hozzá együttesét a közvetlen rivális, Dejtár otthonában rangadón elért négy hármas sikerhez. Most pedig jöjjön a tavasszal is jó formában focizó csatárral készült interjúnk!

– Hogyan tudná összefoglalni a meccset?

– Viszonylag jó időben, „félig” előkészített pályán került sor a forduló rangadójára – mondta Rónási Richárd. Az első félidő utolsó két percéig koncentráltan, helyenként jó játékkal tudtunk előrukkolni. A második félidő már más volt, többet próbálkozott a Dejtár. Elfáradtunk fizikálisan és mentálisan is, mivel kevesen érkeztünk, nem volt sok opciónk frissíteni. Így is jár a gratuláció a srácoknak, mert páran sérülten, betegen vállalták a játékot. Mindent összevetve, egy góllal jobbnak bizonyultunk.

– Miképpen vélekedik a saját teljesítményéről?

– Én is a sérültek táborát erősítem. Kérdéses volt, hogy tudom e vállalni a játékot, de mivel létszámproblémával küzdöttünk „nem volt más választásom”. Ezért úgy gondolom, hogy maximálisan elégedett lehetek a teljesítményemmel.

– Mit vár még az alapszakasz további részétől, aztán a rájátszástól?

– Három forduló van még az alapszakaszból. Ebből kettőt Szügyben játszunk. Sorsolásunkból adódóan, tavasszal most fogunk először hazai környezetben pályára lépni, amit már nagyon vártunk. A jövőre nézve, bízunk a minél jobb játékban, aztán kiderül, hogy ez eredményben miként fog megmutatkozni. Nekem személy szerint fogalmam sincs, hogyan fog lezajlani a rájátszásos szakasz, nem tudok nyilatkozni erről.

– Jelenleg mekkora esélyt lát a bajnoki címre?

– A szezon elején kitűzött célt, az ötödik-nyolcadik helyet úgy gondolom, sikerül teljesítenünk. Ez már mindenképpen pozitív tényező. Ezt leszámítva persze nyerni szeretne mindenki, és minél több pontot szerezni, de szeretnénk továbbra is reálisan látni a dolgokat. Tehát jelenleg nem gondolkozunk bajnoki címben, elég korai lenne. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

– Ahogy már korábbi beszélgetéseink során kiderült, a csapat sikereit helyezi előtérbe, de most mit gondol a gólkirályi címért folytatott versenyfutásról?

– Másodlagos… Nyilván jó érzés gólokat szerezni, de ehhez elengedhetetlen egy jó csapat is. A megközelítés is nagyon fontos… Mennyi helyzet maradt ki a gólok mellett?!

– Vasárnap a legfőbb rivális Patakot fogadják. Mire számít az újabb rangadón?

– Természetesen arra, hogy játszunk egy sportszerű és sérülésmentes meccset, élvezzük azt, amit csinálunk. Nyerjünk egy nullra! Hajrá, Szügy!