Csereként való pályára lépése után ért el fontos gólt a Rétságon nyerni tudó Szügy II rutinos csatára.
Szerkesztőségünk a tavaszi szezon hátralévő részében is hétről hétre meg fogja választani a Vármegyei III. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.
A most futó idény tizennegyedik köre után a Rétságon kettő nullás sikert elérő Szügy SE II támadója, Kovács Attila mellett döntöttünk, aki előbb csereként pályára lépett a 85. percben, majd nem sokkal később sorsdöntő gólt szerezve indította el csapatát a győzelem irányába. Most pedig jöjjön a rutinos csatárral készült riportunk!
– Hogyan gondol vissza a mérkőzésre?
– Üdvözlöm a Nógrádifutball olvasóit, meglepett, de egyben jól is esett, hogy én lehettem a forduló legjobbja – vágott bele Kovács Attila. Izgatottan vártuk a bajnoki rajtot és tisztában voltunk vele, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés. Tavaly hazai környezetben három egyes vezetésünk után kikaptunk négy háromra a Rétság csapatától, így stílszerű volt az, hogy most visszavágunk a hazai betliért. Személy szerint nem is akartam játszani, mert többhetes betegség után vagyok, és nem éreztem, hogy játékra alkalmas lennék, meg erős keret is jött össze.
– Mi járt a fejében a pályára lépés előtt?
– Aki ismer az tudja, hogy én ritkán mondok ilyet, de most nem bántam volna, ha nem kellett volna beállni. Ahogy mondtam, nem vagyok formában, beteg is voltam. Így visszagondolva még jól is jött ki a dolog, volt még hátra pár perc, és a vezetőedző Koplányi Örs szólt, hogy álljak be. Unokaöcsém még poénból oda is szólt, hogy „beállsz, rúgsz egy gólt, aztán megnyered a mérkőzést”. És így is lett.
– Milyen körülmények között talált a kapuba?
– Volt még három vagy négy perc hátra, egy bedobás volt és mutattam a dobó játékosunknak, hogy dobja rám a labdát, én az ötös sarkán álltam. Bár ahogy terveztem, nem úgy tudtam kivitelezni, hisz egy nagyon rosszul átvett labda pattant rá a védőre és az onnan vissza hozzám, én meg ezt köszöntem, és az egész mérkőzésen tapasztalható lövöldözés helyett, inkább választottam egy egyszerű gurítást, és ennek meg is lett az eredménye, összejött a vezetés.
– Nyáron igazolt a Balassagyarmati SC-től a Szügy II-höz. Miért döntött a váltás mellett?
– Háromesélyes volt ez a dolog: maradok, megyek, vagy ennyi és befejeztem. Mivel Babcsán Tibor vezetőedző barátomat leváltotta az egyesület, így maradt két lehetőség. A befejezésről is szó volt, de a feleségem, Andrea hallani sem akart róla. Ő mindenben támogat, legyen az sport vagy magánélet, azt mondta, hogy meg ne próbáljam, és maradt az a lehetőség, hogy eligazolok. Koplányi Örs megkeresett, már akkor körvonalazódott, hogy Szügyben lesz második csapat, így az átigazolás mellett döntöttem, és unokaöcsémmel, Kovács István „Kulival” kerültünk a Szügy II csapatához.
– Mi a véleménye együttese eddigi idényéről?
– Eddig jól szerepelünk. Elején nehézkes volt, nem volt meg még az az összhang, aminek meg kellett volna lennie, de gyorsan összecsiszolódtak az öregek a fiatalokkal. A fiataljaink nagyon sokat hozzátesznek ahhoz, hogy most itt lehetünk ebben a pozícióban, mind képzett, ügyes játékos – Janzsó, Miklián, Skerlec, Deák, Venczel pár név közülük. Viszont még messze van a vége.
– Mit vár a szezon további részében?
– Azt gondolom, a dobogó bármelyik fokával elégedettek lehetünk, ha nem sikerül, akkor nem sikerül, nem fogunk szomorkodni.
– Vasárnap Nőtincsre látogatnak. Mire számít a meccs kapcsán?
– Nem lesz egyszerű mérkőzés, mert hát, melyik meccs az, mindegy, hogy harmad-, másod- vagy első osztály. Azt gondolom, ha megvan a csapat, akkor még jól is jöhetünk ki ebből a hétvégéből.
– Negyvennyolc éves lesz. Meddig tervez a pályán?
– Jó kérdés. Pár évvel ezelőtt volt egy balesetem, ahol eltört a lábam három helyen, akkor úgy volt, hogy abbahagyom. Természetesen a feleségem azt mondta, szedjem össze magam, mert még nem most jött el az, hogy én befejezzem. Mivel én is beleszaladtam a korba, hisz ebben az évben leszek negyvennyolc éves, előjöttek a korral járó nyavalyák. Öregek tudják, térd, hát, ízület, ami már nem úgy működik, mint fiatalkorunkban, viszont a szívünk hajt előre. Természetesen, amíg az egészségem engedi, addig minél több percet szeretnék eltölteni a pályán. Vannak emberek, akik most is a pályán vannak rajtam kívül és meghazudtolják korukat, csak pár név, akik így hirtelen eszembe jutnak: Monostori László ötvennyolc, Tóth János ötvennégy, Földvári Ákos negyvenhét, Hodászi László negyvennyolc, Szunter Csaba ötvenhárom, Baráth Dezső ötvenhét, Kisbali Gábor ötvennégy. Csak évszámok és nevek… Engedjetek meg egy személyes véleményt. Az imént említett nevek és évszámok, csak nevek és évszámok, viszont intő jel a vármegyei futballnak. Rengeteg csapat küszködik játékoshiánnyal, egyesületek szűnnek meg, lehet, hogy minden adott, de nincs aki focizzon. A fiatalok nagy részét nemhogy a labdarúgás, de a mozgás sem érdekli. Olvasom, hogy huszonöt-harmincéves korukban abbahagyják a játékosok. Ilyenkor jusson eszetekbe azok a nevek és számok. Köszönöm az interjút.
