A régiónk harmadosztályában taroló, a Vármegyei Kupában pedig az elődöntőig menetelő Patak fő mozgatórugója, Bella Sándor szerint nem lehet felülmúlni a legutóbbi szezonban bemutatott teljesítményt.
Történelmi jelentőségű idényen van túl a Patak. Előbb régiónk harmadosztályának nyugati-csoportjában lett bajnok a gárda, majd az abszolút döntőt is sikerült behúzni. Mindemellett a Vármegyei Kupában is emlékezetesen teljesített a társulat, az elődöntőig való menetelés egyúttal az országos főtáblára történő kvalifikációt is jelentett. A remekbe szabott szereplés kapcsán a csapat fő mozgatórugójával, Bella Sándorral beszélgettünk.
– Hová helyezné pályafutásában a legutóbbi bajnoki címet?
– Minden bajnoki cím értékes, legyen az utánpótlás vagy felnőtt szinten, hiszen rengeteg energia és munka kerül bele – kezdte Bella Sándor. Részemről is így van ez. Minden aranyéremnek meg van a saját értéke, hiszen nincs két egyforma bajnoki lebonyolítás, ahogy nincs két egyforma mérkőzés sem. Az idei szereplésünket a pályafutásom első helyére tenném mindenképpen, mert ezt a szereplést, ezt az eredményt szerintem nem lehet überelni, legalábbis mi biztosan nem fogjuk! Átéltem, ez erőn felüli teljesítmény volt, az egyszer biztos!
– Mi lehetett az újabb sikeres szezon kulcsa?
– A mi receptünk egyszerű, az amatőr focit amatőrként is kezeljük, közösséget építünk, ezt erősítjük. A meccsnapokon családias légkör van nálunk és egyre bővül ez a család. Más falukból járnak hozzánk meccsekre, amit ki nem hagynának, de egyre több fiatal, fiúk-lányok csatlakoznak és szurkolnak lelkesen, ami a csapatnak óriási erőt ad. Egy-egy komolyabb mérkőzés után, amikor a csapat kimegy a szurkolókhoz és megköszöni a biztatást, ugyancsak erősíti ezt a kis közösséget. Látni, érezni a szurkolók szeretetét, azt hiszem, ez mindennél többet ér!
– A legkevesebb gólt kapták az idényben. Minek lehetett köszönhető ez a mutató?
– Fontosnak tartom, hogy csapatrészeink tudjanak megfelelően együttműködni a mérkőzéseken. A védelemre mindig nagy teher hárul, ha magukra hagyjuk őket, akkor baj lehet. Ezt a játékunkból adódóan többnyire meg tudtuk oldani. Kell hozzá még az is, hogy legyen egy jó kialakult védelmed, akik összehangoltan mozognak a pályán, nálunk ehhez több játékos is volt szerencsére, még rotálni is lehetett. Igaz, még így is voltak olyan gólok, amiket nem lett volna szabad kapni, ezekért bizony minden esetben mérges voltam.
– Személy szerint milyen véleménnyel volt a rájátszásról?
– A véleményem ez ügyben vegyes, a kevés létszám miatt megértem, hogy ezt kellett lépni, az mondjuk más kérdés, hogy a kilencedik-tizenegyedik helyre vonatkozó osztályozó mennyire volt lelkesítő. Olyan döntést úgy sem lehet hozni, ami mindenkinek megfelel. Az a baj, hogy mindig változik a bajnokság összetétele, hol kevesebb, hol több csapat van, ezért a vármegyei szövetségnél sincsenek irigylésre méltó helyzetben, amikor döntést kell hozni, milyen rendszerrel bonyolítsák le a következő kiírást.
– Történelmi jelentőségű volt, hogy bejutottak a Vármegyei Kupa elődöntőjébe. Utólag visszatekintve is hatalmas diadalként könyvelhetjük el ezt a teljesítményt.
– Mindenképpen! Tervezve nem volt, hiszen annyi jobb csapat van nálunk, de amikor a Bánk-DUSE ellen játszottunk, akkor már elhittük, hogy képesek lehetünk rá. Sikerült, és ezzel történelmet írtunk a pataki futball történetében, mert a csapat kijutott a MOL Magyar Kupa országos főtáblájára! Aztán várt még ránk egy mérkőzés a Mohora ellen a döntőbe jutásért, ahol ki kaptunk, de egyáltalán nem kellett szégyenkeznünk, becsülettel végig játszottuk azt a meccset is! Erre az eredményre is ugyanolyan büszkék vagyunk, mint a bajnoki címre!
– Egyébként, ha visszagondol, bármiben is megváltozott Bella Sándor ahhoz képest, mint amikor legelőször csatlakozott a nevével napjainkra egybeforró pataki futballhoz?
– Nem hinném! Ma is ugyanolyan lázban égek a mérkőzések előtt, mint egykor zöldfülű játékosként. A meccsdrukk még most is bennem van órákkal a meccs előtt, és még mindig nem tudom a kispadon ülve nézni a meccseket. A győzni akarás, a mezei foci helyett egy nézhető és élvezhető játék állandósítása, elfogadtatása a csapattal, ezek mind-mind régóta az elveimhez tartoznak. Azért egy talán mégis van, sokszor érzem magam fáradtnak egy-egy kimerítő hét után! Azért az nem könnyű, amikor intézkedni kell, papírmunkák, pénzek befizetése vagy a pálya rendben tartása, fűnyírás, vonalazás, és még a csapattal nem is foglalkoztam. De mindent kárpótol, amikor jön a hétvége és látod a játékosaidon a felszabadult örömöt, a szurkolók szeretetét, ez az, ami erőt ad!
– Meglátása szerint egyébként mennyit változott régiónk legalacsonyabb osztályának futballja sok évre visszatekintve?
– Lassan kezdi elveszíteni azt, amiről valójában szólni kellene, az amatőr futball jellegét. Az amatőr foci egyik legfontosabb része az utánpótlásnevelés lenne, de sajnos egyre kevesebb a gyerek a falvakban, aki pedig volna, őket már kicsi gyerekkoruk óta elvittek más csapatok. Nehéz a kiscsapatoknak, de én úgy látom, hogy vármegyénk mindkét régiójában egyre több az olyan csapat, ahol komolyan veszik azt, hogy előbbre jusson, fejlődjön csapatuk és ezért sokat is tesznek. Remek, rutinos szakemberek vannak, akik át tudják adni tudásukat, lelkesedésüket a csapatnak és ezzel eredményesek tudnak lenni. A másik fontos tény, hogy egyre több helyen van már olyan infrastruktúra, ami tizenöt-húsz évvel ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt.
– Hogyan tovább? Akár kis ideig megfordult a fejükben az osztályváltás vagy nem is gondoltak erre?
– Most nagyon őszinte leszek! Eddig minden évben megfordult a fejemben, hogy jó lenne valahogy mégis osztályt váltani, de a sok osztás-szorzás után mindig az jött ki, hogy maradjunk a fenekünkön, ne akarjunk „ugrándozni”! Most viszont, egy héttel az abszolút döntő után erősen képben volt, hogy ennyi volt, nem indulunk és ezzel végleg becsukjuk a kaput! Csapatkapitányunk húsz év pataki és harmincöt év játékos pályafutása után szögre akasztja a cipőjét! Mellette többen is jelezték, hogy ők is gondolkodnak azon, hogy befejezik. Ez viszont elindított volna egy lavinát, ami azt eredményezte volna, hogy mindössze néhány játékos maradt volna biztosan. Végül a közösség ereje győzött és mindannyian jelezték, hogy továbbra is számíthatok rájuk! Nekünk most ez volt a legfontosabb!
– A pataki labdarúgás kapcsán már-már evidencia, hogy minél jobb eredményekért küzdenek. A következő kiírásban ismét megcélozzák az aranyérmet?
– Olyan bajnokságon vagyunk túl, ahol egy nem mindennapi eredményt tudunk felmutatni! Egyedüli célunk az volt, hogy legyünk harcban a bajnoki címért, ami nem volt könnyű feladat, mert nagyon jó ellenfeleink voltak! Az ősi riválisunk, a regnáló bajnok Dejtár, az évről évre fejlődő Rétság és az előző szezonban a másodosztályban bajnoki címet szerző Szügy. Mind jó csapat, és mind remek, hozzáértő emberek irányítják! Menet közben a Dejtár és a Rétság lemorzsolódott, viszont a Szügy ellen a végsőkig harcban voltunk. Később behúztuk az abszolút döntőt is és a Vármegyei Kupában is érmes helyet szereztünk, kivívva ezzel a főtábla indulás jogát! Ettől nem hiszem, hogy jobb eredményt elérhetünk. Az új szezonban majd meglátjuk, mit tudunk magunkból kihúzni, egyelőre konkrét célkitűzés még nincs, de persze egy dobogós hely mindig nagy örömet jelent.
– Hosszabb távon mi lehet a cél, miben lehetne még előrébb lépni?
– A mostanában történtek után hosszabb távban gondolkodni felelőtlenség lenne. Egyelőre egy évre előre gondolkodunk. A cél persze az, hogy megtartsuk a csapatot, és még sok-sok évig a vármegyei futball vérkeringésében lehessünk. Utánpótlás híján nehéz helyzetben vagyunk, ami a fiatalítást illeti, de mindig van valamilyen megoldás. Ha vérfrissítésként mindig be lehetne építeni egy-egy fiatal játékost, akkor az életben maradás is biztosítva lenne.