2024.10.21.

Gálázott a Romhány

Tizenegy gólig jutott a Nógrádmegyer ellen Bencsik Emil csapata.

Szombaton a Nógrádmegyert fogadta a Romhány a vármegyei második vonal kilencedik körében. A meccs elején még méltó riválisnak bizonyultak a vendégek, akik az első félidő derekához érve Berki révén be is köszöntek. Ugyan Dudás hamar egalizált, Rácz Rocco találatával gyorsan visszavette az előnyt a másik oldal. Kisvártatva megint iksz volt a mérkőzés, aztán a szünet előtti negyedórában Szunter duplázott, majd jött két újabb hazai gól, majd Bőgér is eredményes volt. A második etapban már csak az volt kérdés, végül mennyi lesz közte. Takács, Lami, illetve is Bőgér is újra bevette az ellenfél kapuját, rajtuk kívül pedig Varga Gyula és Varga Sándor is keserítette a látogatókat. A lefújáskor tizenegy kettes diadalt jegyezhetett fel Bencsik Emil termelékeny napot kifogó legénysége. Lássuk a részleteket!

Vármegyei II. osztály, 9. forduló:

Romhány KSE-Nógrádmegyer BSE 11-2 (6-2)

Vezette: Ordasi I. P. (Terjék B., Farkas P. A.)

Romhány KSE: Kovácsevics – Jávor, Takács (Varga S., 62), Dudás, Bőgér, Szunter (Tabics, 62), Krajcsek (Varga Gy., 57), Péter, Marsicki, Lami (Bencsik, 70), Dóka. Játékos-edző: Bencsik Emil.

Nógrádmegyer BSE: Berki D. – Radics (Oláh, 70), Ökrös P., Rácz R., Botos (Rácz A., 46), Ökrös M., Berki M., Rácz M., Strihó (Medgyesi, 46), Gregász (Rácz K., 74), Pintér. Vezetőedző: Ökrös István

Sárga lap: Lami, ill. Ökrös M., Pintér

Gól: Dudás (23.), Lami (30., 68.), Szunter (33., 37.), Takács (43., 47.), Bőgér (46., 81.), Varga Gy. (64.), Varga S. (78.), ill. Berki M. (19.), Rácz R. (28.)

Jók: Dudás, Takács, Lami, Szunter, Bőgér, ill. senki

Bencsik Emil: Nagyon jó mérkőzést játszottunk. Az első félidő nagyon izgalmasra sikerült, nyolc gól született. Közepesen kezdtük a meccset, kihagytuk a helyzeteket az első húsz percben. A vendégek első helyzetüket gólra váltották, nem sokra rá kiegyenlítettünk, aztán megint az ellenfelünk szerzett gólt, kettő egy oda. Pár perc múlva megint kiegyenlítettünk. Aztán jött a „fiatal” Szunter Csabi, rúgott kettőt és már négy kettőre vezettünk. Ezt követően még két gólt szereztünk és sikerült lezárni a találkozót. A második félidőben az volt a cél, hogy a gólarányunkon tudjunk kicsit javítani, ami sikerült is, gratulálok a srácoknak. Az ellenfelünk egy sportszerű csapat volt, további sok sikert kívánok nekik! A játékvezetők is korrektül vezették a mérkőzést.

Ökrös István: – Sok mindent nem tudok hozzáfűzni. Harminc percig voltunk a pályán. Gratulálok a Romhánynak! Sok sikert nekik!

A bajnokság aktuális állása: