A hajrában zárta le a Mihálygerge elleni meccsét Kotasz Gergő együttese.
Szombaton Apcon fogadta a Mihálygergét a Palotás a vármegyei másodosztály második körében. Az első félidőben jobbára labdabirtoklási fölénnyel jeleskedtek a házigazdák, de azért az első etap felénél egy góllal is előrukkoltak. A látogatók igazi veszély kialakításig nem jutottak el a szünetig. A fordulás után sokáig nem változott az állás. A hajrában döntötte el végleg az érdemi kérdéseket a pályaválasztó alakulat. Az ismét betaláló Zsiga dupláig jutott, illetve Jele Csaba is beköszönt. Három nullás sikert aratott Kotasz Gergő társulata.
Vármegyei II. osztály, 2. forduló:
Palotási SZSE-Mihálygerge SE 3-0 (1-0)
Apc. Vezette: Molnár L. (Kis Zs., Kis G. Zs.)
Palotási SZSE: Petre – Jele Cs., Hadrik, Hegyi, Sipos, Zsiga, Török, Kiss M., Jele M., Franka (Kajzinger, 74.), Ócsai (Diviák, 83.). Vezetőedző: Kotasz Gergő.
Mihálygerge SE: Tasi – Szakos (Zsély, 46.), Határ, Palotai (Oláh Z., 46.), Ruzsinszki, Serfőző (Dienes, 73.), Nyerges, Dániel Z., Somoskői, Oláh T. (Gordos, 63.), Oláh F. (Puszta, 83.). Vezetőedző: Smelkó Károly.
Sárga lap: Jele Cs., Zsiga, ill. Határ, Oláh F.
Gól: Zsiga (20., 80.), Jele Cs. (90.)
Jók: Franka, Sipos, Török, Kiss M., Zsiga, ill. Dániel Z., Somoskői, Határ, Tasi, Nyerges
Kotasz Gergő: – Először is, szeretném megköszönni az apciaknak, hogy a pályájukat rendelkezésünkre bocsátották. Igazi sportszerű gesztus volt, hogy otthonra leltünk náluk, amíg a saját pályánk állapota nem rendeződik. A kezdőrúgást Nagymarosi Richárd nevében végeztük el, akinek boldog születésnapot kívánunk, és köszönjük a támogatást a családjának! A mérkőzés alapvetően a mi elképzeléseink szerint alakult. Sok helyzetet dolgoztunk ki, mezőnyben kontrolláltuk a játékot és többnyire nálunk volt a labda. Az egyetlen hiányérzet talán az, hogy a helyzetkihasználásunk nem volt elég éles, véleményem szerint sokkal több gólt kellett volna szereznünk, ezen még csiszolnunk kell, de az akarat és a játék képe így is biztató volt. Úgy érzem, az elmúlt szezon sokat adott nekünk. Tavaly többször kényszerültünk szembenézni azzal a „rúgd előre, fuss utána” stílussal, ami kevésbé a futballról, inkább a véletlenről szól. Ennek az ellenszerét ma már jól ismerjük, így könnyedén hatástalanítottuk. Én személy szerint mindig azt vallom, hogy a meccset a pályán kell megnyerni, nem a pálya szélén, a Facebook-on vagy máshol, hiszen ez előbb-utóbb meglátszik a csapat teljesítményén is. Gratulálok a csapatomnak, büszke vagyok rájuk és sok sikert kívánunk a Mihálygerge együttesének is!
Smelkó Károly: – Az első félidőben próbáltuk és valamilyen szinten kontrolláltuk a meccset, de már akkor is nagy labdabirtoklási fölényben volt az ellenfél. Szünet után még jobban kijött a fizikális különbség és a hazaiak teljesen megérdemelten nyertek. Remélem, érzékelik a játékosaink, hogy ez a felkészültség ide nagyon kevés lesz, tisztelet a kivételnek. Gratulálok a Palotásnak!
Illés Győző mérkőzésfotói: