A Tart múlta felül gyakorló meccsen Szőrös Krisztián brigádja.
Szombaton edzőmérkőzésen találkozott a vármegyei másodosztály két tagja. A Karancslapujtő II a Tart fogadta. A gyakorló meccs nagy részében a házigazdák futballoztak fölényben, győzelmük nem is forgott veszélyben, végül öt kettőre nyertek.
Felkészülési mérkőzés:
Karancslapujtő KSE II-Tari SZE 5-2
Karancslapujtő KSE II: Oláh K. – Hegedűs, Susán, Béres, Bari Cs. – Oláh K., Botos, Rozgonyi, Várbogyai – Bari M., Gerhát Á. Csere: Putnoki. Vezetőedző: Szőrös Krisztián.
Tari SZE: Csuka – Nagy Z., Racskó, Oláh, Odler – Sáfrány, Molnár, Kelemen M., Jánosik Á. – Figura, Nagy G. Vezetőedző: Verebélyi László.
Gól: Rozgonyi (2), Várbogyai (2), Gerhát Á., ill. Nagy G., Figura G.
Szőrös Krisztián: – Első edzőmeccsünket játszottuk a hétvégén, amire a vártnál kevesebb létszámmal érkeztünk. Nagyon forgattam a fejem, hogy is leszünk meg tizenegyen, aztán végül tizenketten lettünk. Magáról a játékról úgy gondolom, hogy az első félidőben nyújtott teljesítmény kapcsán tudunk fociról beszélni. A második félidőre mindkét csapat elfáradt. Utána szerintem már csak ilyen lötyögés volt a pályán. A célját igazából elérte a meccs, kellemesen elfáradtunk. A Tarnak nagyon köszönjük a felkészülési mérkőzést és nagyon sok sikert kívánunk nekik a bajnoksághoz!
Verebélyi László: – Minimum létszámmal érkeztünk a felkészülési mérkőzésre, és sajnos úgy éreztem, hogy több játékos emiatt már eleve kedvetlenül lépett pályára. Naivan ekkor még azt gondoltam, hogy ettől függetlenül legalább a minőségi pályán történő játék feldobja majd a srácokat, azonban ki ezért, ki azért látványosan szenvedett a pályán, és ezt nem volt jó kívülről nézni, főleg úgy, hogy az iram és a hangulat az inkább hasonlított egy sörmeccsre! Van még három hetünk javulni a rajtig, és nagyon remélem, hogy most már mindenki ennek megfelelően teszi bele a munkát. „Szőrinek” és fiatal csapatának gratulálok és sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!