Nyolc gólig jutott a Mátraverebély ellen Szőrös Krisztián együttese.
Vasárnap a Mátraverebélyt fogadta a Karancslapujtő tartalékcsapata a vármegyei másodosztály tizenhetedik fordulójában. Szó szerint már rögtön a kezdés után betaláltak a házigazdák, majd nem meglepő módon, ezt követően is uralták a meccset. Az első félidő derekán tovább nőtt a különbség, majd a szünethez közeledve is kapott egy gólt a sereghajtó. A fordulás után Banka Kristóf is eredményes volt, majd az összecsapás kétharmadánál Oláh Dániel mattolta az ellenfelet. Kisvártatva Várbogyai tripláig, Bari pedig dupláig jutott. A hajrához érve még Rozgonyi is megrezgette a hálót. Végül nyolc nullra nyert Szőrös Krisztián együttese.
Vármegyei II. osztály, 17. forduló:
Karancslapujtő KSE II-Mátraverebély-Szentkút SE 8-0 (3-0)
Vezette: Kiss D. (Homoki G., Kárász A.)
Karancslapujtő KSE II: Gordos M. – Cseh, Susán (Gordos T., 55.), Bodor, Banka K. (Lavaj, 55.), Bari, Béres (Tóth, 55.), Oláh D., Várbogyai, Oláh H. (Rozgonyi, 55.), Sánta (Szőrös, 61.). Játékos-edző: Szőrös Krisztián.
Mátraverebély-Szentkút SE: Mészáros – Rácz, Dávid, Csépány, Bodnár (Bangó, 51.), Bodor (Kürti, 73.), Csemer, Gulyás, Simon, Szabó S., Berki. Vezetőedző: Verebélyi László.
Sárga lap: Bari, Sánta
Gól: Bari (1., 72.), Várbogyai (21., 40., 65.), Banka K. (48.), Oláh D. (60.), Rozgonyi (74.)
Jók: az egész csapat, ill. Mészáros, Szabó S., Berki, Csépány, Simon
Szőrös Krisztián: – Túl vagyunk két olyan mérkőzésen, amit nagyon gyorsan el szerettünk volna felejteni. Úgy beszéltük a srácokkal, hogy visszatérjünk a helyes útra, itt mindenféleképp győznünk kell. Tudtuk, hogy az esélyesei ennek a meccsnek mi vagyunk, a tabellán elfoglalt pozíció és pontszámok miatt, de ugye a labda gömbölyű és bármi megtörténhet a pályán, úgyhogy próbáltunk teljes koncentrációval a találkozóra figyelni. A meccs kezdete után talán tizenöt másodperccel már vezettünk is egy nullára, ami picit megnyugtatott. Aztán az egész mérkőzésen mi irányítottuk a játékot, rúgtunk szép gólokat és sikerült nyernünk egy nagyobb arányú győzelemmel. Gratulálok a srácoknak, remélem, most már visszaállunk arra a helyes útra, amin elindultunk. A Mátraverebély csapatában egy nagyon szimpatikus, sportszerű csapatot ismertünk meg, és minden tiszteletünk az övék, hogy hétről hétre kiállnak és a futball szeretete miatt felvállalják azt is, hogy igazából mindig vesztesen jönnek le a pályáról, szerintem ez példaértékű cselekedet, amit ők végigvisznek ebben a bajnokságban. További sok sikert kívánok nekik és jó egészséget!
Verebélyi László: – Amikor a védelemből több kezdőjátékosod folyamatosan hiányzik, támadókkal pedig nem igazán rendelkezik a csapat, akkor a hétvégék kissé bonyolulttá válnak és jönnek a maihoz hasonló eredmények. Az első félidőben még viszonylag jól tartottuk magunkat, mondom ezt annak ellenére, hogy a kezdősípszó visszhangja még bejárta a pálya környékét, amikor mi már hátrányba kerültünk. A második játékrészben pedig ismét produkáltunk egy olyan negyedórát, amit nehéz szavakba önteni. Amennyiben összességében kellene értékelni a két csapat közti különbséget, akkor a mai meccsen ez úgy nézne ki mintha egy Punto-t hasonlítanánk össze egy Ferrari-val, jármű ez, is az is, de valahogy mégis más. Az egységes hazaiaknak gratulálok a győzelmükhöz, további sok sikert kívánok nekik, a mieinknek pedig köszönöm a részvételt, ami tőlük tellett, azt ismét megtették.
A bajnokság aktuális állása: