Csapata legjobbjaként remek védőteljesítményt bemutatva járult hozzá együttese idénybeli első pontszerzéshez a Rimóccal ikszelő Mátraverebély focistája.
Szerkesztőségünk a tavaszi szezonban is hétről hétre meg fogja választani a Vármegyei II. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.
A most futó idény huszonnegyedik köre után a Mátraverebély hátvédje, Szabó Sándor mellett tettük le a voksunkat, aki csapata legjobbjaként járult hozzá remek védőjátékkal a Rimóc elleni egy egyes döntetlen alkalmával, ami egyúttal társulata idénybeli első pontszerzését jelentette. Most pedig jöjjön a jó napot kifogó focistával készült interjúnk!
– Hogyan tudná összefoglalni a mérkőzést?
– Természetesen nem mi voltunk az esélyesek, viszont ehhez már hozzászoktunk – mondta Szabó Sándor. Ez már megszokott dolog volt, viszont mindig próbáltunk minden meccshez úgy hozzáállni, hogy ez lesz az első győzelmünk. A rimóciak jobban kezdtek és több helyzetet is dolgoztak ki. Mégis mi szereztük meg az első gólt egy tizenegyesből. Még az első félidő vége előtt tudtak egyenlíteni, a második félidőben többnyire mi egységesen és fegyelmezetten védekeztünk, szóval így maradt az egy egy, aminek nagyon örülök, mert nem nulla ponttal zárjuk a szezont.
– Minek lehetett köszönhető a mostani pontszerzés?
– A nagyszerű és fegyelmezett csapatszintű védekezés volt a kulcs a pontszerzésben. Ezekből próbáltunk kontrázni és meglett az eredménye.
– Mi a véleménye a saját játékáról?
– Minden meccsen próbálom a maximumot kihozni magamból és megfelelően irányítani a csapatot belülről. Sikerült többször is a gólvonalról mentenem, ami nagyszerű érzés volt és adott egy kis tüzet a többi játékosnak is. Remélem, a jövőben lesz még ehhez hasonló teljesítményem.
– Milyen érzésekkel élték meg az eredménytelenséget, mi adott erőt a nehéz időkben?
– Nehéz húsz vesztes meccs után is pozitívnak maradni. Viszont a gárda összetartása páratlan, mivel nagyszerű emberek alkotják a csapatunkat! A nehezebb időkben Verebélyi Lackó a volt edzőnk, ahogy a mostani edzőnk, Gulyás Csabi segített! Mindig el tudták velünk hitetni, hogy nem vagyunk rossz csapat, és ha tovább folytatjuk, akkor fognak jönni az eredmények.
– Miképpen csapódott le az említett edzőváltás a közelmúltban?
– Erről csak annyit, hogy nem sok ember maradt volna mellettünk ezekben a nehéz időkben, mert ez nem csak a játékosokat, de az edzőket is megviseli. Verebélyi Lackó egy klublegenda Mátraverebélyben és csak köszönni tudunk neki mindent! Viszont a költségvetést egyre nehezebb előteremteni egy ‘Verebély méretű faluban, ezért közös megegyezéssel váltanunk kellett, és ilyen kondíciók mellett Gulyás Csabi vállalta el a csapatot. Egy nagyszerű ember, aki nem régóta van jelen, viszont annál többet tesz hozzá a fáradhatatlan munkájával és tenni akarásával! Az ő vezetésével ismét naggyá tesszük Mátraverebély focicsapatát.
– Szombaton az éllovas és a bajnoki címért pályára lépő Karancsberényhez látogatnak. Mi lehet a cél ezen a piszok nehéznek ígérkező meccsen?
– Ellenfelünk egy nagyszerű csapat, nem várunk csodát, hisz vezetik a tabellát. Megpróbáljuk megnehezíteni a dolgukat és helytállni. Mi már a következő szezonra koncentrálunk!