2025.04.16.

A hétvége játékosa a Vármegyei II. osztályban

Triplával segítette döntetlenhez tíz emberrel maradó együttesét a Tar ellen sírból pontot mentő Karancsalja középpályása.

Szerkesztőségünk a tavaszi szezonban is hétről hétre meg fogja választani a Vármegyei II. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A most futó idény tizenhetedik köre után a Karancsalja középpályása, Bolyós Bence mellett tettük le a voksunkat, aki triplával segítette hozzá a hajrára tíz emberrel maradó csapatát a Tar elleni három hármas remihez. Most pedig következzen az együttesének egy pontot a sírból megmentő játékossal készült interjúnk!

– Hogyan tudná összefoglalni a találkozót?

– Köszönöm szépen, hogy engem választottak a hétvége játékosának – vágott bele Bolyós Bence. A mérkőzést jobban kezdtük, szerettünk volna korán vezetést szerezni, azonban ez nem sikerült sajnos, sőt a Tar játéka fokozatosan erősödött és két védelmi megingásunkat kihasználva megszerezték a vezetést, majd megduplázták előnyüket. A szépítőgólunkig aztán nem igazán tudtunk visszajönni a mérkőzésbe, mondhatni, csordogált a meccs. Egy büntető területen belüli kavarodásból lepattanó labdát sikerült kapásból belőnöm, itt elhittük újra, hogy lehet keresnivalónk a második félidőben. A szünet után jött aztán a hideg zuhany, egy szabadrúgásból ugyanis újra kétgólos előnybe került a Tar csapata. Innentől sikerült átvennünk a játék irányítását, ők már csak a védekezésre koncentráltak. A szépítőgól egy beadás után született, amit sikerült a kapuba passzolnom, majd a hajrára az egyenlítés is összejött, egy fölpörgetett labdát emeltem át a kapuson a hosszú sarokba. Összességében, a mérkőzés előtt nem egyeztünk volna ki a döntetlennel, de a meccs alakulását tekintve, nagy volt az öröm a lefújáskor.   

– Minek lehetett köszönhető, hogy fel tudtak állni, kiváltképp tíz emberrel?

– Elsősorban a minőségi cserejátékosainknak. Remekül szálltak be, nagyot dobtak a csapaton, úgy gondolom, és emellett az volt a kulcs, hogy nem adtuk fel. A kiállítás után is mentünk előre az utolsó percig. A játékvezetést inkább nem minősítem.

– Mi a véleménye csapata eddigi szezonjáról?

– Az idényre vonatkozóan nincsen célkitűzésünk, minél több pontot szerezzünk és egy jó társaságot alakítsunk ki, fejlődjünk a jövőre nézve.

– Mit vár a későbbiekben? 

– A folytatásban azt szeretném, hogy Karancsaljára egyik csapat se érkezzen úgy, hogy biztos a dolgában, minden ellenfélnek szeretnénk kemény falat lenni, és azért idegenben is pár pontot csipegetni. 

– Vasárnap Nógrádmegyerbe hivatalosak. Mire számít a következő eőpróbán?

– A Nógrádmegyer sokat erősödött az utóbbi időben, nem mi vagyunk az esélyesek hétvégén, de megpróbálunk jól játszani és tisztesen helytállni.