2024.10.25.

Papírforma meccsek és nagy csaták is színezhetik a vármegyei kettőt

Karancsalján sem lassítana a Somos, a Balassagyarmati SC-hez látogat a Karancslapujtő, Mátraverebélyben hozná a kötelezőt a Romhány.

A mostani hétvégén a tizedik körre kerül sor a vármegyei második vonal 2024/2025-ös kiírásában. Három meccset szombaton rendeznek meg, míg négy mérkőzést vasárnap bonyolítanak le. Nézzük meg, mire számítunk a soros műsor kapcsán!

Vármegyei II. osztály, 10. forduló:

2024. október 26. (szombat), 14.00:

Karancsaljai MSE-Somos VSE

A napnál is világosabb, hogy a bajnoki címre hajtó vendégek számítanak a meccs kimagasló favoritjának, elvileg csak az lehet kérdés, milyen különbséggel győz a nyitányon elszenvedett veresége óta veretlen mérleggel büszkélkedő éllovas. A mezőny hátsó fertályában fellelhető házigazdák egyelőre egy sikeres manővernél tartanak ebben az évadban, az előző három fordulóban nem termett számukra babér. Kisebbfajta csodaként könyvelhetnénk el, ha éppen mostani küldetésén kecmeregne ki a gödörből Csicsman Tamás legénysége, ismerősebb környezet ide vagy oda, jókora kalapemeléssel illethetnénk a karancsaljaiakat, ha bármilyen formában képesek volnának meglepni a minden tekintetben jóval acélosabbnak tetsző somosiakat, akik kellő odafigyeléssel akár egy simább diadalt is előhúzhatnak a cilinderből.

Balassagyarmati SC-Karancslapujtő KSE

A forduló legérdekesebbnek tetsző összecsapásának vághatnak neki az egyaránt az élbolyban tanyázó felek. Az ötödik helyezett hazaiak a dobogó középső fokán elfoglaló ellenféllel szemben hívnák fel magukra a figyelmet egy jó eredmény elérésével. A vendégek parádés formában állomásozva várják a kezdősípszót, a nyitókörben elszenvedett vereség óta nem kapott ki Szőrös Krisztián brigádja, jó pár győztes fellépés mellett egy döntetlent jegyezhetett fel az immáron minél fényesebben csillogó érem begyűjtésében gondolkodó társulat. A balassagyarmatiak eddigi szereplése némiképp változatosabb, már háromszor is alulmaradt Pifka Gergő csapata, az elmúlt körben azonban nyerni tudott a vízválasztó csörte előtt álló armada. Egyáltalán nem mindegy, milyen végkifejlettel pereg le az ütközet, míg a ‘lapujtőiek fontos fontokat tehetnek zsebre, a házigazdák egy győzelem lévén tapadnának a medáliákat jelentő pozíciókhoz. Kiegyenlített viaskodásra számítunk, melynek nincsen kiemelkedő favoritja.

Mátraverebély-Szentkút SE-Romhány KSE

A hétvége legegyoldalúbbnak kinéző találkozójának néznek elébe az érintettek. A labda útjára indulása előtt semmilyen épeszű érv nem szól a még pont nélküli hazaiak mellett, szemszögükből ismét csak egy tisztes helytállás lehet reális ambíció. A minél szebben csillogó éremért harcoló romhányiak négy győztes meccsel a hátuk mögött készülődhetnek, egyértelmű elképzeléssel, a lehető legsimább arányú sikerre szeretnének szert tenni a sereghajtónál. A ‘verebélyiek hétről hétre a szimpatikus vesztes szerepét öltötték magukat a mögöttünk hagyott hetekben, küzdenek, hajtanak becsülettel, ez idáig azonban várniuk kellett arra, hogy megtörjék a jeget és begyűjtsék első bajnoki egységüket. A másfajta kávéháznak mondható vendégek semmiképpen nem botolhatnak meg, kötelező jelleggel kellene felülmúlniuk az utolsó helyezettet.

2024. október 27. (vasárnap), 14.00:

Tari SZE-Karancsberényi VSFC

Ezen mérkőzést megelőzően is egyértelműen adott, melyik résztvevőt illethetjük jóval több sansszal. A szezon eddigi részében bemutatott szereplések láttán, nem igazán gondolnánk kérdésesnek, hogy melyik társulat lesz boldogabb a lefújáskor. A dobogóról továbbra is egy hajszállal lemaradó vendégek két győztes meccset követően húznak ismét kesztyűt, ráadásul az említett sima sikerek során még csak gólt sem kapott Berki Krisztián csapata. A tariak immáron öt kör óta nem tudtak nyerni, ugyan két ízben a mezőny elejéhez tartozó ellenfelekkel ikszeltek, később három alkalommal is alulmaradtak. Lenne tehát mit feledtetniük a házigazdáknak, a dolgok jelenlegi állása szerint viszont nem igazán van benne a pakliban, hogy éppen most fognak egyenesbe kerülni. Csupán az otthonukba kapaszkodhatnak bele a hazaiak, egyébként minden más érdemi adalék az egyértelműen erősebbnek kinéző látogatók sikerét vetíti előre.

Építők KC-Bánk-DUSE II

Ellentétes mutatókkal hangoltak a gárdák. A győztes kicsit elléphetne a közvetlen riválistól és még látótávolságon belülről szemlélhetné a közvetlen élbolyt. A salgótarjániak négy veretlen manőver után alulmaradtak legutóbbi erőpróbájukon, a látogatók azonban nem szenvedtek vereséget az előző négy küldetésükön. Perpillanat a hatodik és hetedik helyen találhatók meg az érintettek, a hazaiak csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előznek. Mint látható tehát, hasonló kvalitásúnak tűnő brigádok képviseltetik magukat ezen a mérkőzésen, hozzávetőlegesen megegyező sansszal. Kár tagadni, hogy a házigazdák saját játékterükön egy hangyányival esélyesebbnek tűnnek, azon sem lepődnénk meg viszont, ha nem üres kezekkel fejeznék be a csörtét a vendégek. Egy izgalmas menetre van a legnagyobb sansz, aminek nincs kiemelkedő esélyese, kellőképpen megizzaszthatják a másikat a társulatok.

Varsány SE-Mihálygerge SE

Enyhén mondva sem topformában állomásozó csapatok fognak egymásnak ugrani ezen a találkozón. A varsányiak hat forduló óta képtelenek pontot szerezni, a látogatók pedig kivétel nélkül kikaptak a legutóbbi négy fellépésükön. Egyelőre igen csak jogosnak tűnik a kérdés, vajon melyik armada tudja megszakítaná egyre negatívabb periódusát… Nehéz választ adni erre a talány. Mindkettő legénységben több lehet annál, mint amit eddig megmutatott magából. A lelkiállapotok tekintetében is eléggé fontos, melyik társaság kaparinthatja meg a pontokat. Lehetséges, a győztes éppen a már nagyon vágyott sikernek köszönhetően kapná el a ritmust. A saját pályájuk végett egy nüansznyival több esélyt adnánk a hazaiak javára, össze kell azonban kapnia magát Fábián Róbert fiainak, máskülönben Smelkó Károly garnitúrája lesz boldogabb a lefújáskor.