A hazai kétgólos siker után idegenben döntetlent ért el a ZTE II-nél Csatlós Tamás csapata.
Vasárnap várt az NB III-as osztályozó párharc második mérkőzése a régiónk élvonalában aranyérmet szerző, majd a hazai környezetben megvívott odavágón kettő nullára nyerni tudó Silver Tüzép Karancslapujtőre a Zala vármegyei első osztályban aranyéremig jutó Zalaegerszegi TE tartalékcsapatánál. A házigazdák megadták a módját az összecsapásnak, hiszen a stadionban rendezték meg a meccset. A szünetig a vendéglátók előtt adódott inkább helyzet, de Vida lehúzta a rolót. Egyébként nem volt érdemi különbség a gárdák között, gól nélkül fordultak a felek.
A folytatásból nem telt el negyedóra, amikor előnybe kerültek a látogatók: Bonivárt szabadrúgása Pál Gergőhöz pattant, aki tizenkét méterről a kapu bal oldalába tüzelt. Maradtak lendületben a ‘lapujtőiek, nem sokkal később pedig Budveszel Benett növelte a lépésfórt, a támadó húszról lőtte ki a jobb alsót. Nem esett viszont össze a rendkívül fiatal ellenfél, Molnár gyorsan szépített közelről, majd Király egy sakk-matt akciót váltott gólra, remivé módosítva az állást. Sok idő volt még hátra, de szerencsére már nem változott az eredmény, hősies védekezéssel és csupa szív focival kihúzta a hajrát Csatlós Tamás társulata. A kettő kettes remi pedig azt jelentette, hogy összesítésben négy kettőre diadalmaskodtak a hatalmas kalapemelést érdemlő vendégek.
Osztályozó az NB III-ba jutásért, 2. mérkőzés:
Zalaegerszegi TE FC II-Silver Tüzép Karancslapujtő 2-2 (0-0), összesítésben: 2-4
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 600 néző. Vezette: Holczbauer F. (Keszthelyi T., Sáfárik P. J.)
Zalaegerszegi TE FC II: Németh – Takács (Somlói-Orbán, 79.), Rózsa, Nagy Á., Vert, Szindekovics (Szabó B., 79.), Bodrogi, Király, Wolf (Csonka, 4., Györe, 56.), Mulasics, Molnár K. Vezetőedző: Horváth Gábor.
Silver Tüzép Karancslapujtő: Vida – Orosházi, Ökrös, Gyetvai (Sulcz, 64.), Pál G. (Budveszel Benjámin, 79.), Csatlós D., Domán (Illés L., 89.), Zsély, Budveszel Benett, Bonivárt, Czigler. Vezetőedző: Csatlós Tamás.
Sárga lap: Rózsa, Csonka, Györe, ill. Ökrös, Csatlós D., Domán, Zsély, Bonivárt, Budveszel Benjámin
Gól: Molnár K. (64.), Király (67.), ill. Pál G. (57.), Budveszel Benett (61.)
Horváth Gábor: – A mérkőzéstől azt kaptam, amit vártam vagy amire készültünk. Mi a saját játékunkat próbáltuk egy kicsit felfejleszteni, feltuningolni ahhoz, amit ugye ott tapasztaltunk. Én azt gondolom, hogy az első félidőben számos helyzetet ki tudtunk alakítani, sajnos ezekből a helyzetekből nem született gól, nagyszerűen védett több ízben is az ellenfél kapusa. A második félidőben – ahogy ilyenkor a labdarúgásban lenni szokott – egy megpattanó szerencsétlen szituációból tetemes hátrányba kerültünk. A második gól már szinte megpecsételte a sorsunkat, de aztán a csapatom tanúbizonyságot tett arról, hogy igenis van benne fiatal kora ellenére is nagy kurázsi és fantázia, és sikerült visszahoznia legalább a mai mérkőzés eredményét. Éreztük egy pillanatig azt, hogy esetleg ebben lehet több is, de aztán sajnos mi is belefáradtunk ebbe a menetbe, az ellenfél meg felettébb rutinos játékosokkal, tudatos játékkal végeredményében ki tudta bekkelni ezt a kritikus időszakot. Nagyon sok sikert kívánok a Karancslapujtőnek! Nagyon kíváncsian fogom figyelni az NB III-ban azt, hogy ezt a stílust vajon ott meg lehet-e csinálni, mert azért a két mérkőzés tekintetében én azt gondolom, hogyha itt nem egy gyerekcsapattal, vagy fiatal felnőtt csapattal találkoznak ebben a két párharcban, akkor súlyosabb problémákkal is találkozhatott volna a játékvezetői hármas, mind ott, mind itt. Erre nem szeretném fogni, de kíváncsian várom, hogy ez hogy tud érvényesülni, attól függetlenül nagyon gratulálok nekik, mert látszik, hogy rutinos, jó játékosaik vannak, jól felkészített csapat, az edző jó munkát végez. Mi most szomorkodunk, de összességében ez egy utánpótlás-átmenet a felnőtt csapat közé, azért mutattunk ma a jó arcunkból részeket, meglátjuk, a játékosok sorsa, hogy alakul. Igyekszünk továbbfejleszteni a játékosokat, hogy minél sikeresebb jövőképet tudjanak maguknak, akár a mi segítségünkkel megvalósítani.
Csatlós Tamás: – Azzal szeretném kezdeni, hogy szeretném megköszönni a jóistennek, a feleségemnek, a gyerekeimnek és a szüleimnek, hogy ezzel a gyönyörű sportággal foglalkozhatok, nagyon szeretem ezt csinálni. Ennyit rólam, a csapatról pedig annyit, hogy le a kalappal a srácok előtt, nagyon büszke vagyok rájuk. Én azt gondolom, hogy egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, kettő nullás előnnyel jöttünk ide Zalaegerszegre ebbe a stadionba, ami szenzációs és nagyon felemelő érzés, hogy itt lehetünk, már ezért megérte megnyerni a bajnokságot. Aztán egy olyan meccset játszottunk, ami egy igazi futballmeccs volt és egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, akik gyorsan futballoznak, modern focit játszanak, de úgy gondolom, hogy ma az egység és a szív győzött. Mert amit ezek a srácok letettek az asztalra egy ilyen utazás után, én azt gondolom, hogy az szenzációs teljesítmény. Nagyon köszönjük a vezetőknek, hogy egész évben a csapat mellett voltak, a szponzorainknak, és nagyon bízunk benne, hogy lesz NB III-as csapata Nógrád vármegyének, ezért dolgoztunk a srácokkal. Nagyon nagy munkát tettünk bele egész évben abba, hogy most büszkék tudjunk lenni magunkra is, a vármegyére, és szeretném megköszönni a Nógrád vármegyei labdarúgásnak, hogy ebben a vármegyében edzősködhetek. Annyit tudok mondani, hogy nagyon örülök, rengeteg hívást kaptam már most is a mérkőzés után, büszkék ránk az emberek és bíznak bennünk, ez mindentől többet jelent nekünk. Köszönjük azoknak a szurkolóknak, akik elkísértek ilyen messzire, hogy buzdítsanak minket, végig lehetett hallani a szurkolást, a hangjukat, ami egy plusz erőt adott a csapatnak. Az egész éves teljesítményünkről csak pozitívan tudok beszélni, az őszi szezon utolsó fordulójában kaptunk ki utoljára, azóta nem találtunk legyőzőre. Én azt gondolom, hogy ez egy óriási dolog. Nagyon köszönjük, hogy itt lehettünk, nagyon köszönjük azt, hogy egy ilyen párharcot vívhattunk az ellenféllel, úgyhogy csak annyit tudok mondani, hogy most ünneplés következik és pihenés, mert ránk fér a pihenés, sok meló volt benne. Köszönjük szépen a Nógrádifutballnak, hogy ilyen messzire is elkísért minket és hogy egész évben közvetítette a mérkőzéseinket. Annyit szeretnék még üzenni, hogy kapitány, megcsináltuk! Bravó, Attika!