A vármegyei első osztályú Berkenyétől távozó Aranyos Imre osztotta meg gondolatait búcsúzás gyanánt.
Mint arról korábban már beszámoltunk, az előző héttől már nem Aranyos Imre irányította a vármegyei első osztályban tavasszal még pontot sem szerző, jelenleg a táblázat tizedik helyét elfoglaló Berkenyét. A nyugat-nógrádi csapattól másodszorra távozó szakember friss búcsúja kapcsán osztotta meg gondolatait weboldalunkkal.
Aranyos Imre: – Nagy reményekkel vállaltam el a Berkenyét, örültem neki, hogy megkerestek. Igaz, hogy más ajánlatom is volt, de a Berkenyét választottam. Úgy érzem, ősszel a csapat úgymond a nulláról indult, hiszen játékoskeret az egyáltalán nem volt, de sikerült játékosokat hozni Vácról és így indultunk neki a bajnokságnak. Összességében az őszi szereplésünk nem sikerült rosszul, a kilenc-tíz pont ennek a csapatnak jól jött. Félévkor már gondolkodtam, hogy továbbvigyem-e, de a család győzködött, hogy maradjak Berkenyén, abban bízva, hogy tudunk minőségi futballistákat igazolni. Ekkor elment tőlünk egy-két játékos – gondolok itt például Fábri Tamás csatárunk személyére -, és sajnos nem is tudtuk igazán megerősíteni a keretünket télen. A csapatépítés folyamatban volt, ehhez idő kell, hogy beérjenek a játékosok.
Két vereséggel kezdtük a tavaszi bajnokságot, aztán következett a Szécsény elleni meccs, ahol győzelemre álltunk. Egy kikötés volt a vezetőség részéről, hogy mindenkinek adjunk játéklehetőséget. Viszont a futballban van olyan, amikor az eredmény fontos, akkor arra is kell figyelni, hogy mikor cserélünk. A Szécsény elleni mérkőzésen a csapatba belenyúltunk, ami utólag nézve hiba volt. Ha nem nyúlok bele a csapatba, akkor a három pont meglett volna. Ami az én felelősségem, az a pályán való viselkedés, ez hibádzott nálunk. A csapatunk általában hatvan percig tudott koncentrálni, és a mérkőzések az utolsó húsz percben dőltek el. Rengeteg fiatal játékos van a csapatban, akiknél voltak viselkedésbeli problémák, nem tudtam a gyerekeket megnevelni, én edző vagyok, nem nevelő. Nekik tanulni kellett volna az ellenfelektől is, a játékosoktól, hiszen bármelyik csapat ellen is játszottunk, minden csapat fegyelmezetten futballozott. A csapatépítés pedig nem úgy megy, hogy egyik napról a másikra és kész van.
Az őszi szezon a csapattól bravúr volt, de hogyha a játékoskeretet nem tudjuk megerősíteni, akkor nincs értelme követelőzni az edzőtől, és ha csapatot építünk, akkor nem az eredmény számít. Nagyon szívesen vállaltam el a Berkenyét, de amit én problémának éreztem, hogy sok játékos a vármegyei egy színvonalát nem ütötte meg. Ha csak három-négy idősebb játékostól várjuk el a teljesítményt, hogy fussanak, gólt rúgjanak, jól is játszanak, az már nem jó szakmailag. Azt gondolom, az idősebb játékosok példamutatóan futballoztak – Rusvay, Rottek, Mravik -, a pályán a fiataloknak föl kellett volna nézni rájuk, nagyobb tisztelettel kellene lenni feléjük. Ahogy az ellenfeleinknél, ahol egy játékostól se lehetett hallani, hogy a pályán vitatkoztak volna egymással. Ez is egy példa a fiataloknak, hogy nézem az ellenfelet, akik hajtanak, küzdenek, nincsen vita. Nálunk meg, ha valami baj történt, egyből elindult a vita, fegyelmet nem lehetett tartani. Azt is gondolom, hogy a felelősséget érezzük már a túlsó oldalon is, az edzőnek adni kell lehetőséget, hogy játékost hozzon, lehetett volna például Szendehelyről is… Az útjaink itt most elváltak, köszönöm az itt töltött időt, és sok sikert kívánok a klubnak!
